Váratlan és egyéb dolgok

Hétfőn délelőtt fél 11 körül hívott István, hogy mivel aznap errefelé dolgoznak -- magyarul autón idejönnek dolgozni, az itteni reptérre --, ezért mit szólnék, ha este eljönne, megpróbálná újra megjavítani a gépemet, és másnap délután (azaz ma) menne haza vonattal.
Először kissé ledöbbentem, mert ilyen még nem volt, s ez igen váratlan lehetőség. Hétköznapok vannak, ráadásul nekem meg este 6-ra volt időpontom a reumatológián... No mindegy, miután mindezt kitárgyaltuk, arra jutottunk, hogy az alkalmat kár lenne elmulasztani, mivel azt már 1-2 hónapja kiderítette az általam neki elküldött (Dani által kiszerelt) gépalkatrészeim őnála-általa történő működtetéséből, hogy az alaplap ment tönkre, s az szívat már lassan egy éve minket. Nem sok idő múltán kerített is a gépem többi alkatrészéhez képest egy kompatibilis alaplapot, és nála összeszerelve az én gépem többi alkatrészével már hetek óta megy normálisan, maximálisan terhelve, a próbát kiállva. Csupán azért nem volt sürgős a hozzám való eljuttatása, mivel, ugye, Dani a régi gépét idehozta nekem, és azért úgy-ahogy elbóklászom benne, ha lassan is, de mindent meg tudok oldani, ami fontos számomra. Sajnos, nem engedhetjük meg, ha nem muszáj, a sűrű ide-oda utazgatást.

Míg nem kellett indulnom, elkezdtem tehát pendrájvokra kimenteni a május óta jelen használatos gépünkbe beletett anyagot. A rengeteg kép átvitele több órába került! De ez a kis gép nem fagyott le, nem akadt ki, nem sikítozott, csak dorombolt és végezte a dolgát, megtette, ami tőle telt.

Aztán még egy postaládába bedobott, ez évi közös költség befizetési állásról is kapott minden lakó értesítést -- na, ezen nagyon felcukkoltam magam, mert napra pontosan ott sorjáztak a befizetéseim minden hónapban, a februári meg hiányzott, és kihozta nekem jelen "havi jövedelmem" egyharmadát hiánynak. Na, lila lett a fejem egyből, s ennek egy csomó utánjárás lett az eredménye. Dühöngtem azért, mert az e-bankom oldala miért is ne pont mostanra változott volna meg totálisan, mindent máshogy kellett rajta csinálni, újraregisztrálni, új jelszó stb., meg minden máshol volt. Papírformátumú bankos havi egyenlegértesítő pedig tavaly október óta már nem jön -- nehogy a paraszt legalább azzal tudná bizonyítani a befizetést! Hogy a ..csába fogom ezt megoldani? Vagy hogy járok utána, hátha mégis én felejtettem el a befizetést, amit majdnem kizártnak tartottam, de miért ne lehetne? A többi csekket papír formájában fizetem a postán. Ezt az egyet utalom: a közös költséget. Esetleg miért ne felejthettem el -- ennek utána kell nézni. Meg is voltam ijedve, mert úgy tudtam, csak három hónapra visszamenőleg nézhető vissza a számlatörténet... ájájáj...
Ezért utálom, hogy nem küldenek csekkeket. Már régen is csak 4 csekket küldtek egyszerre, s az oly hamar elfogyott, aztán meg az ember menjen kuncsorogni a lakótelep másik végében lévő közös képviselői irodába fogadóórára -- aminek időpontja természetesen ki sincs téve a házunkban.
No, én emiatt egyszer utalni kényszerültem e-bankon, mert még dolgoztam, s nem értem oda a fogadóórákra, én ilyenek miatt nem kéredzkedhettem el soha. Csekket meg nem küldtek/dobtak be az istennek sem... Kénytelen voltam utalni, nehogy adóslistára kerüljek. Innentől viszont már soha nem számíthattam csekkekre! Aki egyszer utal, attól továbbra is azt várják. Olcsóbb számukra és hamarabb megérkezik nekik a pénz -- én elhiszem. Csak ilyen esetekben ráhozzák az emberre a frászt, hogy küldenek egy olyan féléves befizetési értesítést, amin nyoma sincs egy, talán létező befizetésnek, és most kezdjen az ember rohangálni utána...!

Valószínűleg a szükség és a stressz segített abban, hogy minél gyorsabban megismerjem az új oldalt, és vissza tudjak keresni valahogy év elejére a számlatörténetben. Hát, természetesen ott volt napra, órára pontosan a befizetés, tranzakció indításától kezdve az utalás pillanatáig, mit, mennyit, hova, milyen számlaszámról ki, milyen számlaszámra, kinek!
És akkor még levelet kellett írnom, amihez kerestem a közös képviselő e-mailcímét! Az utóbbi időkben a társasháztól kapott leveleken stb. nem volt rajta. Majd megőrültem, mert közben töltődtek a képek a pendrájvokra, én meg az istennek nem találtam egy darabig a címet, és nemsokára indulnom kellett a buszhoz. Egy levélfogalmazás nekem nem gond, úgyhogy mikor egy 2010-es levelet találtam, melyben csekkeket kértem, azon 3 mélcím is rajta volt (egyetlen karakterváltozással), így mindhárom címet megjelölve elég határozott, helytelenítő ám konkrét levelet írtam, és beillesztettem a kimásolt számlatranzakciót a levél végére. Jelezve, hogy nem értem, hogy hogyan történhet meg ilyen simán egy átutalás könyvelésének elnézése, miközben én alig tudom összeszedni a befizetésem bizonyításához szükséges dolgokat és paramétereket.
(Másnapra, mikor már István újrahúzta a gépet és minden működött is, kaptam egy elnézést kérő választ -- az egyik eltalált e-mailcímen hál' istennek célba ért a levél és a bizonylat! --, hogy igen, köszönik a részletes tranzakciómásolatot, javították és bocs a kellemetlenségért...)

A reumát megjártam baromi nagy hőségben -- irtó fura volt ez az esti kontroll, szinte kihalt volt az "SZTK" a napközbeni forgalomhoz képest --, újra más orvos volt, de a gyógyszert felírta három hónapra, és bár ilyenkor, augusztusban szoktak elküldeni terápiára és DEXÁ-ra, ez így most nem történt meg. Továbbá azt vettük még észre a főorvosnővel közösen, hogy ha így időnként nem a saját addigi orvosomhoz kapok beosztást/időpontot, egyszerűen NEM vezetik át az ambulánslapot az előzőről, hanem gyakorlatilag egy totál újfajtát kapok, a végén többedíziglen kell visszalapozgatni a dossziémban, míg kiderül, miért is járok oda... pl. az elmúlt évek DEXA-eredményeinek nyoma sem volt az "új" dokiknál kapott ambulánslapokon... valamint a fele diagnózis is vagy elmaradt, vagy újak kerültek az addigiak felének  helyére... áááááá!
Ez nem helyes, a főorvosnő sem találta annak, ettől függetlenül itt is csak egy olyan ambulánslapot kaptam, ami az előző (nem normálisnak) folyománya...

Szilvi közben megbízásos alapon nekem is bevásárolt, hiszen nem tudhattam, hogy bolt-nyitvatartás lesz-e még, mire hazaérek. És hát ugye, nem szeretném Istvánt üres hűtővel fogadni...
Még a reumára menés előtt főztem három pulykaszárnyközépből jó zöldséges húslevest csigatésztával, meg volt sült kolbász, gondoltam, ez mára, késői "vacsorára" neki oké lesz.
Este 10 előtt érkezett meg, ez most az első ilyen volt, hogy nem én vártam az állomáson, hanem ő magától talált el ide, szerencsére, pedig kissé izgultam: nem lesz buszjegye, ellenben sötét lesz már, a buszok meg még nappal is ritkán járnak, nemhogy ilyenkor. Ráadásul a villamospálya-építések miatt fel van túrva a fél város, az állomás körül pl. gyakorlatilag úgy néz ki a város, mint egy háborús övezet. Semmi nem onnan indul, ahonnan szokott, én magam sem tudtam, hogy fogom telefonon elnavigálni, azt meg egyikünk sem, hogy ezt honnan kell majd tenni, hol tud kiszállni.
Mindenesetre nagy mázlink volt, mert felismerte a Tescót a furgonból, szólt, és miután kirakták, onnan már ezerszer jöttünk együtt is haza. Gyalog is csak 10 perc, így a jegy miatt sem kellett aggódni!
Komplett ebédszerű vacsoráztatás után jól eltöltöttük a géppel az időt hajnali 2-ig, de úgy ért véget a nap, hogy érthetetlen módon az összeszerelt gép, ami Istvánnál hetek óta buzgón működött, itt nem akart -- valamiért a monitorral való kontaktussal volt gond, anélkül meg semmit nem tudott kezdeni. A gép ezerszer való ki-be kapcsolása meg azt eredményezte, hogy az előzőleg otthon szépen felhúzott és előkészített Windows, valamint sok egyéb feltett program most kárba veszett, mert ezt megsínylette...
Itt a 30 fokos lakásban egyébként sem egyszerű az élet és még nehezebb az alvás, de mégis úgy indultunk neki a következő napnak talán pár óra nyugi után, hogy nem tudtuk, mi lesz. Legrosszabb esetben visszakerülök a Dani gépére.
Én mindenesetre végeztem a bőséges reggeliztetést, majd főztem ebédet, István meg gyötörte a gépet és az agyát. Lényeg, hogy valahogy csak rájött, hogy mi volt a gond, csakhogy ezek után az időtakarékosan előre megcsinált dolgokat újra kellett csinálni: Windows újrahúzása és minden egyéb.
Gyakorlatilag, ahogy kiszámoltam, az újrahúzás kezdetétől nagyjából 5 órája volt, az evéseket is leszámítva. De ezalatt szépen megcsinálta, hál' istennek...
Most aztán a Dani gépe (szegény, saját volt gépem) került le az eddigi én gép(háza)m helyébe, helytállóan helyettesítő gépemnek megköszöntem, hogy olyan kitartóan, "öregesen", hűségesen megtette, ami tőle telt -- nem hagyta, hogy gép nélkül legyek, és hagyta, hogy István akkor tudjon eljönni újra, amikor az gazdaságosabban megoldható lett --, most reméljük, elmondható, hogy ráfér a pihenés a gépre ennyi strapa után.
És István előtt is le a kalappal, hogy rájött a szinte megoldhatatlannak tűnő okra, meg a műveletek során fellépő kisebb-nagyobb problémák nyitjára.
Nem kiabálom el, de úgy néz ki most: megint van egy jó gépem.

Istvánnak pakoltam kajaféléket, nehogy otthon ne tudjon mit enni, ha hazaér, és kikísértem az állomásra. Szerencsére negyedórával előbb sikerült kiérnünk a kinézett vonathoz annak ellenére, hogy máshol állt meg a busz, és az is plusz idő volt, míg megkerültük a "bombatalálatosnak kinéző" állomás előtti területet -- ugyanis még jegyet kellett venni! Még ebben sem lehettünk 100%-ig biztosak, hogy kapunk, vagy hogy időben ránk kerül-e a sor. De szerencsére semmi gond nem volt, ilyenkor, kedden du. 5 órakor nem igazán utazik Pestre egy tele IC-nyi nép azért, ez sejthető volt.
Azért a gépi eredmények mellett jó volt egy kicsit találkozni is.:)
És kaptam egy Theiss-féle 60 szemes Q10 fortét, amit már rég nem tudok megvenni, pedig évek óta tudom, hogy az nekem jó... én csak egy plüssmacit tudtam neki ajándékozni a macigyűjteményéhez.
Szóval váratlan volt ez az összességében 19 órányi találkozás, de mindenképpen jó, hogy így történt...