Ma végső útjára kísértük a régi kedves barátot.
A szertartásra nem nagyon találok jobb szót, mint hogy az emberhez, akit búcsúztattunk, méltó volt.
Attól féltem, hogy erősen felzaklat majd, de mégis inkább valamiféle megnyugvást éreztem, és úgy, hogy nem éreztem emiatt lelkifurdalást. Január 12-én hunyt el, és ma temették, talán volt idő megbékélni a gondolattal és belenyugodni a változtathatatlanba. Még vannak pillanatok, amikor ezt is, azt is el szeretném neki mesélni. Még a temetésen is voltak ilyen futó gondolataim... istenem, hát hogy is számolhatnék be neki erről a napról? Hatalmas, havas fenyő alatt, szikrázóan csikorgó téli napon helyezték hamvait örök nyugovóra.
A búcsúztató református pap utolsó mondatai között hangzott el: ki-ki emlékezzen békében arra az időszakra, amit vele, a társaságában tölthetett... így lesz.
Nyugodjék békében.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése