Karikatúra rólam

Attila, aki kollégám volt 4-5 évig, sok-sok könyv kiváló illusztrátora, grafikus a szó hagyományos értelmében, lepett meg ezzel a rajzzal, anélkül, hogy észrevettem volna, mikor bűvölte.
Az egész úgy indult, hogy Gyulát búcsúztattuk, aki még 2 évet sem volt szerintem nálunk. Búcsúajándéka egy része volt Attila róla készült karikatúrája.
Már nem először tette ezt Attila, és én mindig mindegyik karikatúrát megcsodáltam, annyira találóak voltak, és magamban kicsit fájón gondoltam, hogy de jó a delikvenseknek, milyen klassz karikatúrák kis gazdái lehetnek...
Így az oldott hangulatban, ahogy bohóckodtunk, pogit ettünk, kólát ittunk és jókívánságokkal halmoztuk el Gyulát, én megkérdeztem házi grafikusunkat, hogy "Attila, ha teszem azt, engem kivágnak, ugye, csinálsz rólam is egy karikatúrát?" Megnyugtatott, hogy igen.
Ez délelőtt volt.
A délutáni órákban semmi nem tűnt fel, míg egyszer csak Attila odahozza elém a kiprintelt rajzot... rólam.
Neki ez nem telt sok időbe, különben észrevettem volna: velem egyvonalban, tőlem 3 méterre jobbra ült, feltűnt volna, ha tartósabban felém nézeget.
Megérezte, hogy esetleg nem kerül sor a lehetőségre, míg ő itt lesz, és ő egy olyan ember, akinek vérében van a "jót akarás", meglepetés szerzése, mások segítése. Négygyermekes családapa egyébként, a szó igazi értelmében családfő. Nyugodt, lélekben nagyon erős, derűs, becsületes és biztos támasza családjának.
Puszta jelenlétével nyugalmat sugárzott. Annak idején, mikor lelkileg, idegileg kissé ziláltan, gyomorideggel bejöttem dolgozni, elég volt ránézni Attilára és megnyugodtam.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy pár évig együtt dolgozhattam vele.

A képet otthon keretbe tettem, és elégedetten konstatáltam: nekem is van most már magamról karikatúróm.:)

Csak Attila nincs már velünk... amibe nagyon sokáig nem tudtam belenyugodni és elhinni.
Hogy másfél éve beleesett a leépítésbe...

* * * * * * *

Miért épp ő?

Szerényen hordozod
tehetséged,
ha emberjóságban hinni,
bízni lehet,
mindig feltétel nélkül
bízhattunk benned.
Évek során csak nemes
emberség áradt belőled,
ha bántottak is,
méltósággal viselted.
Csak segítettél, adtál,
ha tehetted,
okos bölcsességed,
türelmed
példát mutathatna
bárkinek.
Szépen szóltál akkor is, ha
nem érdemelték meg,
s megtettél annyi mindent, mit
ember csak tehetett.

Most mégis búcsúzom tőled.
Sosem hittem volna, hogy mindezt
el kell majd mondanom neked,
hiányod nem pótolja senki...
Reggelente nézem üres helyed,
aki tökéletesebb társ, barát lehet
naponta nyolc órán át,
az vesse rám az első követ.