Február végén

Február vége felé

Ma először éreztem
a tavasz illatát
a levegőben,
láttam napsütést élvező,
heverő macskákat
a kertekben.
Ma átléptem a járdán egy
piros-fekete rovart,
ma még a szél sem járt,
nem sok vizet zavart.
Ma kigombolva maradt
sok télikabát,
ma láttam pulóveres srácon
simléderes sapkát
s görkorcsolyát.
Ma a napfény is kicsit
máshogy fénylett,
ma az emberek valahogy
jobban ráértek.
Ma mintha mindenki
jobb kedvű lett volna,
ma egy kicsit mintha már
tavasz lett volna...



Februári alkony

Mámoros volt az esti levegő,
mely megcsapott, mikor munkából merengve
megtörten indultam hazafele.
Február friss fuvallata meglegyintett,
a pár napja hullott hótakarónak
ma a Nap nem kegyelmezett.
Kiterjedt tócsákat kerülgetve
lágyabb, könnyebb napok reménye érint,
a tavasz illata ismerősként érkezve
régmúlt ízeket, hangulatot idéz.
Máskor nem figyelve erre, most tudatosan
mélyeket lélegeztem - hihetetlen érzés...
nem fut el hirtelen, marad még a tél,
de az új tavasz reménye
sejtjeimbe rögződve,
rejtve már bennem él.




Télvég

A február lassan búcsút vesz,
s talán a tél is - böjtidő
köszönt ránk, s a tavasz illatát
madarak hangja csalja elő.

Könnyebb lesz talán, az érzések
lágyabb húrokat pengetnek,
a várakozás sem oly kemény,
ha fényeket hoznak a reggelek.

Álmainkban megszépül az idő,
hajnalban térdre hullnak a mínuszok,
a mókuskerék is lelkesebben pörög,
ha tavaszt sejtet a márciusi titok.