2018. május 20., vasárnap

Pünkösdkor anyámnál

Reggeltől már eleve induláshoz készültem.
A macskákat, a lakást, magamat. Szilvi is (magához képest) relatíve hamarabb kelt az őtőle vasárnaponként megszokottól.
Ezt ugyanis még húsvétkor indítványozta anyám, hogy "pünkösdkor meg majd szalonnát kéne sütni". Egyöntetűen elfogadtuk amúgy. Nem is tudom istenigazából, hogy én mikor sütöttem utoljára szalonnát. Pedig annyira szeretem! Igazság szerint soha nem használtuk ki rendesen azt, hogy kertes házban laktunk -- én 28 éves koromig. Vajon miért halogatja az ember mindig a szalonnasütést, mikor ott volt az állandó lehetőség? Mert rohantunk, valószínűleg.
Aztán meg már paneles időszakban talán a '90-es években sütöttünk néhányszor szalonnát, mikor még kicsik voltak a gyerekek. Általában kirándulások, kempingezés alkalmával.

11 körül telefonált anyám, hogy akkor megyünk-e. Előzőleg már megbeszéltük, mit vigyünk, úgyhogy vittük a szalonnát, kenyeret. Szilvi vegyes nyers zöldséget, Dani pedig kétféle hagymát vitt.
Megeskettük anyámat, hogy nem fog főzést beiktatni, de azt mondta, hogy hát amúgy is főzne tán valamit, meg hogy csak nem kezdünk tán neki délben szalonnát sütni...? Hát pedig mér ne, nincs az megszabva!
Fél 1 körül indultunk Szilvivel, félórán belül odaértünk még úgy is, hogy megálltunk a kedvenc jázminbokromnál.:) Itt eltöltöttünk vagy 5 percet, a virágokat én fotóztam, de hogy Szilvi hogy tudott saccperkábé 1 perc alatt ennyi képet csinálni rólam, az rejtély. Pedig csak egy részét teszem fel...











 
Különben meg csak vittem egy soron következő óriási tábla sparos rizses csokit (ha már megyünk!), meg a cicának vittem 3 db 400 g-os cicakonzervet. Dani is vitt vagy 10 darab aldis tálkás cicakaját.
Dani egyébként utánunk érkezett vagy 20 perccel.:)
Beszélgettünk, terítettem, mert Mamu ragaszkodott hozzá, hogy együnk levest, és majd sütünk szalonnát 2-3 óra múlva.
Gulyáslevest főzött, de egy nagy lábasban főtt a tarhonyáshús is... ami pirított házi tarhonyából és sok csirkenyesedékből készült, és hát valamennyit abból is kellett enni. Isteni finomak voltak!



 


Ezek után én azért nem fogadtam volna, hogy a mai nap folyamán én még bírok enni. De a "gyerekek" sem, mert azért ezeknek a kajáknak sem lehetett azért nagyon ellenállni.:))
Mindenesetre utána tettünk néhányszor körutat a kertben, cicáztunk egy csomót (főleg én), és nagyon sokat beszélgettünk.
Ezeket megint Szilvi fotózta az első fotót leszámítva, számomra is meglepetés volt. Pláne, hogy ennyi... Olyan tündéri, hízelkedő, játékos és barátságos dorombológép ez a cica, nagyon imádnivaló. Őmiatta pakolom fel, nem magam miatt.:))

   
Dani sem esett túl messze az én fámtól, mert egyre inkább tapasztalom, hogy ugyanúgy lefényképez mindent, mint én. A kajákat is, a macskát is, a kertet is -- szóval nemcsak minket. Sok videót készít, néha tudtunk nélkül. Már vennie kellett pluszban, csupán azért egy nemtomhány-terrás vinyót, hogy a cuccait legyen hol tárolni. Vagy: vett tök olcsón egy kis minikamerát, amelyet pl. felszerel a biciklikormányra, és végigveszi vele az útjait.
A kertben mostanra vége lett a pünkösdi rózsának, és jelenleg nem nyílt semmi különlegesebb virágféle.




 




Aztán elkezdtük a szalonnasütési előkészületeket. Olyan simán zajlott, mintha hetente csinálnánk.:)
Kíváncsi voltam, hogyan lesz a tűzrakás, nyilván nálunk nincs erre kiépített hely vagy megfelelő környezet -- és mire körülnéztem, már Dani gyújtogatta a tüzet egy ócska lyukas lavórban. Anyám mondta, hogy kisebbik unokahúgommal az elmúlt években néha sütöttek szalonnát, és ez a lavór volt mindig az áldozat.:)

     
Érdekes módon ez a fajta kaja biztosan "másfelé megy" az emberben, mert mindenki tudott enni úgy 3 órával az ebéd után. Még én is. Igaz, erre évek óta ki voltam már éhezve. Szinte hihetetlen, de majdnem két szeletet megettem!! :-O
A szalonnát meg a harmadik kenyeret hazavittem, és másnapi vacsorám volt.:)
Anyám még levest is pakolt, és némi ejtőzés után hazasétáltunk közel este 8-ra.
A nagy duett 2. felét láttuk, az első felét másnap videóról néztem meg.:)
Éccaka még feltöltöttem a képeket és áthaladtam rajtuk Photoscape-pel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése