2018. május 31., csütörtök

Napkelte és anyám cipője

Fél 5 után szinte már megszokott, hogy Haramia hangos nyávogókoncertet ad. Ilyenkor pattanni szoktam, mert annyira fülsértő a még csendes házban ez az ordítozás. Bőven szoktam kaját pakolni éjszakára is, de előfordul, hogy hajnalra már nincs semmi -- viszont tapasztalom a nyávogást akkor is, ha VAN kaja.
Egyúttal kipakolom Honestynek is, valamint mindkét almost kialmozom.
Villanyt már nem is nagyon gyújtottam, már derengett a hajnali világosság.
Ki szoktam nézni az ablakon, gyakran látom ilyenkor a napfelkeltét. Így történt ez most is, csak most bementem a fényképezőgépért, hogy azt a párperces folyamatot végigfotózzam.:) Csuda élmény volt most is!

   
 Közben ugyaninnen, tehát az északi ablakunkból a nyugati szembeoldal sem kutya:


Napkelte folytatás:

         
... és diadal! Új nap kezdődik! :))


Mindezek után átmentem a déli fekvésű szobámba, és onnan az ellenkező oldal se akármi ám! Néhány napja volt telihold, és még így is fenséges a Hold!


Anyám telefonált, ezzel most egy kicsit megváltozott a hét hátralévő programja.
Addig húzta az öcsémnek való telefonálást, hogy ez MA történt meg! Mikor már holnap menni kéne a kontrollra! Természetesen öcsém már ilyenkor nem tudja elcserélni a műszakját. Sógornőmmel meg az a gond, hogy ma van a műtétje utáni 6 hónapos nagykontrollja az Augusztán... Így jelenleg ez a tényállás, ha azt akarjuk, hogy anyám elkerüljön végre a szemészetre a szürkehályogjával, nekem kell megoldanom valahogy taxival oda-vissza vele.
Kicsit az az érzésem, hogy mivel anyám előre aggódott és én megnyugtattam ezzel a szükségmegoldással, ő talán szándékosan rendezte így, hogy későn szólt...
Na de mindegy, a most számít. A problémát most kell megoldani.
A beszélgetés során kiderült az is, hogy nincsen olyan lábbelije, amit most fel tudna venni. Dagad nagyon a lába, és nem megy bele semmi olyanba, amit utcára fel tudna venni.
Hát mi mást lehetne csinálni, mint hogy azonnal -- mivel már csak a ma van holnapig -- indulni és lábbelit keresni neki! Ami egyáltalán nem egyszerű feladat, én még magamnak se okvetlen tudok rendesen cipőt vásárolni, lám, már két papucscipőt vettem az elmúlt 1-2 évben, amit nem tudok hordani, mert itthon kiderült, mégiscsak szűkek rám annak ellenére, hogy elvileg két számmal nagyobbak, mint a lábam. Még jó, hogy akcióban vettem vagy nagykervásáron ezeket... Pedig ott próbánál úgy tűnt, hogy jók. Soha többet nem veszek olyat, aminél egy kicsit is bizonytalan érzésem van, hogy talán mégsem!
Anyámnak is életreszólósan problémás lábfeje volt és van, mint ahogy kisebb mértékben, de nekem is. Két számmal nagyobb cipőket kell vennünk, így bele kell kalkulálni, hogy elöl ne nagyon legyen már nyitott, mert ott ugye, nincs a cipőben semmi.:)) De most meg még alaposan meg is van dagadva a lába, nemcsak ott van a gond, hogy magas és széles...
Megbeszéltük a holnapi ügymenetet, én pedig megnyugtattam, hogy most mindjárt útilaput kötök és indulok neki cipőt nézni! Nem fogadtam volna rá, hogy sikerül olyat vennem, ami fel is megy, kényelmes is és tud is benne járni -- hogy tetszik-e vagy szereti-e majd, az már abszolút részletkérdés volt, hiszen az alapvető kritériumokat én is tudom (nem fogok piros tűsarkút venni neki, na! :DDD)
Nem volt más hátra, mint összekapni magam és a legnagyobb déli hőségben elindulni. Buszhoz mentem, annyival is hamarabb leszek kondis helyen.
A Tescóba mentem, azon belül a Deichmannba.
Elég reménytelennek indult a dolog, eleinte esélytelennek láttam, hogy anyámmal össze tudjak kapcsolni egyetlen cipőt is. Aztán már láttam olyanokat, de valami miatt mégsem. Az ár is kritérium volt, azért nem ötjegyű számos árú cipőre van szüksége ahhoz, amennyit ő utcán gyalog mászkál már majd benne.
Végül ezt vettem meg:


A legnagyobb szám belőle a 41-es volt, azt vettem meg -- 5990 volt.
Ezután már csak imádkozni lehet, hogy jó legyen!
Korábban az iskolai vásárban vettem neki a jövő hónapi szülinapja egyik ajándékaként egy ilyet otthonra, de még otthon van a zacskójában:


Arra gondoltam, hogy ha mégsem lenne jó az újonnan vett, szerintem végszükség esetén akár ebben is elmehet, mert ez tutira jó és biztonságos. Oké, hogy nem utcai cipő, de szerintem nemigen talál rajta senki kivetnivalót, ráadásul lényegében mindenképpen autóban ül az úton, és csak az SZTK épületén belül lesz látható rajta. Egy 87 éves idős asszony esetén nem hinném, hogy ujjal lenne mutogatható. Sokkal kevésbé feltűnő, mintha mezítláb menne...:D
Úgy döntöttem, hogy a két lábbelit én fogom neki adni, hiszen jövő hónapban születés- és névnapja is lesz. És akkor legalább tutira hasznosat kap, és nem neki lesz pluszköltség.
Vettem magamnak egy vászon papucscipőt is, most nagyon megnéztem, hogy rendesen sokkal nagyobb legyen, alapból, járás nélkül is kényelmes -- 2990-ért.
Mivel még nem ettem a nap folyamán, a Deichmann után vettem magamnak a Tesco külső során fagyit. Ez szomjoltó is egyben, meg nekem pótolja a kajahiányt is.
Bent is vásároltam még anyámnak 4 csomag virágmagot, amit kért, két kisfoglalatú izzót; majd kimentem újra a hőségbe. Szerencsére nem sokat kellett várni, jött a busz.
Otthon kipakoltam, reménykedve, hogy jó cipőt vettem.
Később felhívtam anyámat és beszámoltam az eredményekről.
Danival is cseteltünk, neki is referáltam az elejétől fogva, hogy mi volt és mi várható.
Ő erre ráírt nagyobbik unokahúgomra, ki szintén autótulajdonos, és képben van a nagyanyja várható szemészeti problémáival kapcsolatosan. Ők ketten lebeszélgették, hogy unokahúgom az anyám kontrollja időpontja szempontjából meg tudja oldani az elvitelünket úgy, hogy ő is odajön fél 1-re és elvisz bennünket. Mert hogy belefér az ebédidejébe. Már ez is nagy könnyebbség, hogy csak a hazafelé utat kell taxival megoldani.
Este BK.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése