Pár óra névnap Popikával

Tegnap este írt Popika, hogy ma délelőtt szeretne elugrani. Már régebben szó volt róla, hogy szeretne egy kis meglepivel megajándékozni névnapomra, de majd a temetésen találkozunk, és akkor ideadja.
Most végül is úgy alakult, hogy még szeretett volna ezt-azt hozni, amit már mégsem cipelhet a temetésre, és mégiscsak elhozná.
Nálam viszont az ágy és padló borítva a munkával, az egyetlen szabad részen a szárnyas szárító kinyitva és tökig beborítva Dani kimosott cuccaival, hozzátéve némi enyémet is, ráadásul ágyneműt is pont most húztunk mindketten... -- de még ezenkívül is minden széken, radiátoron is végigteregetve a ruhák --, egyszóval az átlagnál is iszonyúbban néztünk ki, továbbá itthon van a gyermek, és mivel 10 után fognak kelni és konyházni, ott sem jön most össze a dolog -- ezeket mind kénytelen voltam bevallani, de Popika mondta, hogy nem is akarna feljönni, csak ezeket ideadni, és valahol esetleg a sétányon egy padon beszélgetünk, s már megy is.
Na, jó. Szóval reggeltől emberi állapotba hoztam magam, meg valamennyire a lakást is, és Popika fél 11 körül szólt, hogy itt van. Lementem, de mégiscsak fel kellett hogy hozzam a cuccost, mert közben hozott kis doboznyi kovászos uborkát (ha evett valaki istenit, hát ez az volt!), egy másik kis doboz savanyúságot (erre még nem került sor), meg 5 cső kukoricát, melyet Szilvi még aznap délután megfőzött -- sajnos, nagyon imádjuk mindnyájan. (Utólag jutott volna eszembe, hogy ha már főzünk, vennem kellett volna még hozzá -- de ezt Popika is kapta, abból hozta.) Úgyhogy tényleg ne ezzel sétálgassunk már, hát felszaladtam vele, meg amúgy is kicsit savanyúságszag volt, mint mondta, valahogy sikerült folydogálnia ki is valamelyik dobozból. Felhoztam, leraktam, lementem.
Ja, és felköszöntött, nagyon aranyos dolgokat kaptam -- lent csak futólag néztük át közösen, én majd később vettem górcső alá a névnapi ajándékaimat. Igazán aranyos és hálás vagyok érte, annyira figyelmes és kedves.
És hogy ne látsszon már bunkóságnak annyira, hogy nem vagyok fogadóképes, meg egyébként szeretetből is, én is vittem neki egyet a legújabb (Koma-féle) antológiából, melyben 6 versem és fényképes bemutatkozásom van, valamint -- mert úgy járt, ahogy én szoktam, mivel én soha nem szoktam italt hordozni, de ki is bírom anélkül; mostanában fél kezemen meg tudom számolni, hányszor készítettem oda egy kétdecis ice teás flakonba innivalót, de legtöbbször a hűtőben hagytam... ha meg elvittem, haza is hoztam... szóval nem tudom én már megszokni ezt az italhordozást; szóval ő is otthon hagyta az italát -- vittem le neki egy féllityós palackba töltve szénsavas, hideg narancslét. Láthatólag nagyon jólesett neki, hál' istennek.

A sétányon, a gimibejárattól nem messze ücsörögtünk, és hihetetlen, de estig el tudnánk úgy beszélni, hogy sosem tudunk egy témát lezárni, mert már jön a másik, és annyi minden van, hogy egymás szavába vágva nem tudom, hány hónap kellene, míg mindent meg tudnánk normálisan tárgyalni. Hagytunk elmenni 1-2 buszt, majd kikísértem a 30-ashoz, ott még beszélgettünk a dögmelegben (de árnyékban!), mert közben dél lett... aztán elbúcsúztunk, hogy másnap találkozunk (sajnos), a temetésen...
Míg ültünk a padon, mutattam Popikának, hogy milyen gyönyörű, ahogy a nap átsüt a lombokon. Bordó levelű fa, előtte zöldek különböző árnyalatokkal... csak hát, mondom, nem hoztam le a fényképezőt.
Popika átsegített eme nehéz problémán, mert a mobiljával lefotózta nekem, aztán este átküldte neten. Alapból természetesen kicsit látszik, hogy félig nappal szemben készültek, meg sötét lett, de megnyugtattam, hogy Photoscape-pel azért szerintem ki tudok belőle hozni majd valamit.
Így is lett. Hát nem tökély, de látszik azért a színkavalkád. A fenti kettő az eredeti, az alsó kettő a javított. Nem tudtam rátenni még egy kis erőt a színekben, mert látszik, hogy így is van benne sötét és fekete bőven. Ha ráteszem a tónust, kevesebb szín jön ki. A szembefény meg így is, úgy is kiégeti kissé.
Egy kísérletnek ez is jó volt.:))

Hazafelé már egyúttal akkor bementem a Coopba, vásároltam némi húsfélét (darált húst, csirkemellet és még csirkeláb is volt, helló!), parizert, ezt-azt, és hazajöttem. Akkor meg már főzni kellett. Kapros-tárkonyos-sajtszószos húsos makarónit csináltam, ettem, majd estig dolgoztam, de ez épp csak a kezdeti ízelítő pár óra volt.

Popika ajándékai: egy 12 színű ceruzakészlet (mert olvasta itt, hogy "rövidülnek"!), egy kis finom édesség, egy mázas kerámia, felakasztható cica (melyet a Balatonon vett nekem ajándékba, nyilván nem azért, mert nem tudja, hogy macskás vagyok:))), és egy fontos dolog: egy Swarovski fülbevaló, hátul ráhúzható valamivel - nem mondhatom, hogy csavaros, mert nem kell csavarni, csak rátolni). Tudja ő is, hogy semmit nem tudok, csak aranyat tartósan hordani, de hátha 1-1 alkalommal nem lesz tőle gond.
Így igaz, már kétszer volt azóta rajtam, egy-egy fél napot kibírok benne, esti kivétellel. Mondjuk, a második nap estefelé már éreztem a kivétel után, hogy kissé sajog a fülcimpám, de végül is kibírta azt a pár órát. És úgy örültem, hogy végre van a fülemben valami...:))) Jobban éreztem magam tőle.