Hétvége, munka

Hétvégén azonkívül, hogy elmentem a Lidlbe szombat reggel, ezenkívül lényegében csak dolgoztam. Nem sok cuccot kellett vegyek, de tudtam, hogy ha oda megyek, ott járok a legjobban, mert a legközelebb van a szupermarketek közül, és azok a cuccok, melyek kellenek, pont jó áron.
Nem nagyon törekedtem főzésre, illetve csirkelábat főztem, a levébe meg metéltet raktam, így megvolt az egész mindenség. Szilvinek volt mindenféle egyéb, ő legtöbbször teljesen mást eszik, mint ami van és kéne, hogy egye. Még az anyám kajája vége is ott volt, de belőle egy csirkehúst Haramiának osztottam be, hogy ne menjen kárba.
Vasárnap szinte felkeléstől este 10-ig, egy evés leszámítása erejéig (ami lidles félkész melegítése volt) dolgoztam. Hatalmas meló volt túljutnom a lexikon őskori elhalványodott, táskaírógépes+kézírásos kézratát hasáblevonattal való összehasonlító olvasásáig, míg túljutottam A,Á-n és B-n... De vasárnap már a C, Cs is készen lett.
Csak éjjel netezgettem...

Ervin-pentalógia, előszóval

Úgy gondoltam, csinálok egy bejegyzést csak azokból a versekből, amiket Ervin váltott ki belőlem. Mely egyszeriből trilógia, majd tetralógia, aztán pedig pentalógia lett.
A Kövek mögül blogban mindegyik vers megvan, a gportalomon is, viszont nem egymás után, hanem több más vers között, ahogy éppen születtek, időrendi sorrendben.
Itt viszont megosztanám a hozzájuk felrakott képekkel együtt.
Hiába, hatással volt rám... az egész, úgy, ahogy van. Még akkor is, ha a sok év nyomdász kollegalitás után másfél évtized is eltelt, mire újra tudtam róla valamit, amikor is a net útján találkoztunk -- sokakkal. Hiába mondják, hogy a net elidegenít, pont az ellenkezőjét tapasztalom. Egy csomó régi barátság, ismeretség felelevenítődött azóta, mióta net van -- a régi kapcsolatok újra tartalmat nyertek, újra találkozások, közös programok, tervek, beszélgetések, tettek jellemzik. A nettel megváltozott az életünk. Nagyon sok minden. És gazdagabb is lett általa az ember maga, ezt nem vitathatja senki, csak az, aki nem ismeri.
Így tudtuk Ervin életét is nyomon követni már bő másfél esztendeje... mint ahogy sokan újra összejöttünk... olyanokkal is kapcsolatba kerültünk általa, akik már meghaltak azóta... még Ervin előtt.
Aki nem ismerte, bizalmasan kérdezte, hogy mit jelentett nekem Ervin. Mert nyilván sokfélék és sok mindenre gondolnak az emberek.
Hát nem azt, ami miatt úgy gondolják, hogy születhettek ezek a versek.
Jó barát volt, humoros, hatalmas szövegkészséggel... olyan, aki felvidította az ember napját, aki életet, elevenséget vitt bele.
Őszinte, jólelkű, tehetséges. Nagyon jól mondott verset, énekelt, azt hiszem, évtizednél több ideig színészkedett rendszeresen, csapatával bejárták a világ nagy részét.
Nőnapkor önként összehívott bennünket, körülötte dolgozó nőket, és felköszöntött bennünket, verset mondva úgy, hogy szem nem maradt túl szárazon. Senki nem kötelezte erre, de még hóvirágcsokrot is kaptunk tőle. Sokan.
Ő maga mesélte, hogy amikor kemóra járt, úgy gondolta, hogy azzal nem lesz jobb, ha ott látványosan szenved. Inkább, nyilván szándékosan szövegelt, bohóckodott, tréfálkozott -- és még a folyosóról is becsődültek a nővérek, Ervin hangját meghallva... már ismerték, és örültek, hogy "itt van Ervin!", körbeállták, mert az ő napjukat is felvidította. Igaz, hogy kemó után mindig rosszul volt, nagyon is rosszul 1 hétig legalább, de azalatt még nem.
Szinte gyerekként szerette a macskájukat, és lejártak etetni a környékbeli kóborkákat is. Nekem már ez is nagyon emberi, jópont. Hívő ember volt, gyerekkorában ministrált, a kecskeméti piaristáknál érettségizett.
Nyomdászat, újság, színészkedés, majd csontfaragó művész, vállalkozó. Népi iparművész. Kiállításai is voltak és lényegében ezekből a csipkeszerű alkotásokból élt. Kapcsolatai maradandóak, több száz kilométerre lévő volt osztálytársai is látogatták utolsó percig...
Jó ember volt. EMBER a talpán.
Hát ezért kedveltem, ez volt nekem Ervin. Semmi több, amire bárki is gondolhatna, de ez épp elég. Ha minden ember csak negyedennyire lenne ember, nem lenne semmi baj a világgal...

* * *

Jószay Magdolna:

Ervin-pentalógia

1.

2016. június 28. kedd

Ervinnek

Itt még bíztál, hogy a rossz semmissé tehető...

fehér liliomok álmából mély hittel lépsz elő.

Már nem tudhatom, hogy ez a nyár számodra

milyen most... és mennyire elviselhető?

Azt hiszed, nem gondol rád senki, pedig hidd el,

sűrűn könnyben ázik sok szem, s az emlékekkel

a liliomok lettek áldva... mindig így gondolok rád,

s tudom, én is így tennék... magamban... békében a csenddel.

2.

2016. július 18. hétfő

Hol vagy?

(Ervin távozására)

Dércsípte érzések

nyár kellős közepén,

felzokog a lélek...

Alkonyati szélben

feltámad, elfárad

a napkorong az égen...

Nincs itt semmi rendben,

valaki hiányzik

a nagy fényességben.

Érzéseket borzol

a tudat, hogy már nem vagy...

hol vagy most, vajon hol?

3.

2016. július 19. kedd

Értékes élet

Míg élünk, a feledés

nem borít homályt rád.

Mérhető az érzés, mit

emberekből - sokból! -

élteddel kiváltottál.

Ha oszlanak a felhők,

bármilyen halvány fény

is tör ki a sötéten át,

jólelkű életed mindig

mutatja példád nyomát.

Hidd el, a szeretet, jóság

sosem veszíti el értékét,

eltiporni nem lehet... mit

alkottál és létrehoztál,

maga egy szebb világ.

4.

2016. július 21. csütörtök

Keserű pohár

És eljött a pirkadat.

Légből kapott remények

könnyűnek találtattanak.

Elmúlt végre a keserű pohár,

szél vitte tova, messze-messze jár.

Kelő nap fénye alatt

a szent megkönnyebbülés

és belenyugvó bánat közt

szinte nincs különbség.

5.

2016. július 30. szombat

Gondolatok temetés után

Én azt hiszem, bárhogyan is, teljes életed volt,

bármily korán távoztál, nem nyomtalan ért véget.

Tudom azt is, nem volt mindig egyszerű

éveid során, és nem mindennapi a kezdet...

nem hulltak öledbe ingyen ajándékok,

nem volt mindig minden pazar és rózsás,

de azt is tudom, hogy egész életed

forrt és élted azt, hiszen tehetséged

sokfelé árasztott többet a világnak,

minthogy tudatában lettél volna ennek.

Sokat adtál, hinni, bízni, élni akartál,

de valamiért neked csupán ennyi jutott.

Az éjjeli égbolton egy derűs csillag lehullt,

s itt lent, a világban egy igaz élet kihunyt...

kevesebb lett a fény és nagyobb a csend.

Aki ismert téged, míg él, nem feledhet.

Szilvi toborzója

Szilvi pénteken 9-re volt híva a toborzóra, ahova elment Bencével. Mivel nekem aznap volt a temetés, akkor sem tudtam volna Bencére vigyázni, ha történetesen Bence nem akar okvetlen az anyjával menni.
Az ún. hadkiegre kellett menni, a Péterfiára.
Volt beszéd, valamint filmvetítés, hogy mi várható azoknak, akik a bevonulás mellett döntenek.
Nem valószínű, hogy sokan amellett döntöttek volna, elég magasak az alkalmassági feltételek is azért, pl. 3,5 km futás, úszás... fogászati rendbenlét -- ezek már nálam, mondjuk, eleve kizárttá tették volna már 30 éve is a dolgot. Futni még 400 m-t sem tudtam lefutni soha, még diákkoromban sem a tachycardiám miatt. Meg mondhatják nekem, hogy pl. rosszul szedem a levegőt, esküszöm, akárhogy szedtem, mintha kést forgattak volna a vakbelem helyén. Úszni soha nem tudtam, fogam szinte soha nem volt rendben...
Szilvi úszni tud, de futni ő sem valószínű, hogy akár 1 km-t is le tudna futni, sosem volt erőssége neki sem (tüdő, azonnal elkezd köhögni), és neki ugyan ezerszer jobb foga van, mint a szüleinek, de azért 35 éves korára az ő bölcsességfogainak sincs már meg szinte a koronája, és a gyökerekre ránőtt az íny... azokhoz meg nem mer hozzányúlatni, míg nem muszáj. Egyébként egyetlen foga nem hiányzik, nincs betömve egy sem, mázlista. Na igen, ő már születésétől kapta a D-vitamint. Előbb injekcióban hozták ki 6 hetente, utána meg bölcsis korától talán heti kétszer kapta a kis bogyót. Én ennek tulajdonítom, hogy nekik már sokkal jobb lett a foguk, mint a mieinké volt! Mert ha valaki, én már gyerekkorom óta tudom, mi a fogfájás, éjszakákat nem alvás és 16 éves koromra már vagy 5-6 állandó fogam hiányzott... Sok-sok szenvedés volt mögöttem e téren már gyerekként is.
A Danié nincs olyan jó, mint a Szilvié, de magasan felülmúlja a szülőkét, és Daniban az a jó, hogy hihetetlen, de azonnal megy, ha probléma van! Ez nagyon ritka! Tehát vannak tömött fogai, de még mind megvan neki is!
Szóval a lényeg az volt, hogy miután ezt végighallgatták és -nézték, alá kellett írni egy jelenléti ívet, és el lehetett jönni.
Azt, hogy a ténylegesen -- saját szemmel látott és ésszel értelmezett -- "fenyegető", ijesztő levél tartalma szerint valóban igaz lesz-e, hogy a munkanélküli nyilvántartásból kiveszik, amennyiben nem vállalja, azt nem lehet tudni, mert azóta többször exkuzált már a belügyminisztérium ésatöbbi. Ez a fenyegető stílus kifejezetten a helyi kormányhivatalok ügylete volt, a belügyminisztérium szerint ők ilyet egy szóval nem mondtak...
No mindegy, nem tudjuk, mi lesz.
Veszteni nem fog semmit, csak 3 hónapra kiesik a nyilvántartásból, ugyanis a pénzt már rég elvesztette azzal, hogy nem írta alá az 1 év közmunkát napi 8 órában.

Ervin temetése

Korán keltem, hogy mindennel elkészüljek. Délben volt ugyan a temetés, de egyrészt jókor el kell indulni, legalább másfél órával előtte, de ha lehet, annyival még hamarabb, amennyi a Derék utcai buszig az út. Ugyanis az út se rövid busszal sem, meg a csokrot is előtte akarnám elintézni.
A megállóig való út kétharmadánál találkoztam Ildikóval, aki szintén valahova a városba ment, én siettem, mert fogalmam sem volt, mikor jön a 24-es, de Ildikó csak beszélgetett, kérdezgetett, és rájöttem, ő is a megállóhoz jön, nem csak úgy máshova megy... szóval végig beszélgettük a várakozást, a buszutat, s ő leszállt valahol a városban. Közben olyan rendes volt, hogy ő is adott a koszorúba pénzt! Azt mondta ugyan, hogy egy szál fehér rózsát vegyek a nevében, meg hogy ha a sírcsokorba rakatom, nem kell a nevét a szalagra íratnom, végül is ő nem volt ismerőse Ervinnek, csupán egy cégen belül dolgoztunk, dolgoztak anno. Magunk között szólva szerintem csak segíteni akart nekem.
De én azért nem éreztem volna ezt becsületesnek, úgyhogy mindenképp beinvesztáltam a sírcsokorba, a Valiéval együtt, és a szalagokra írattam mindhármunk nevét.
Egyébként leszakadt az ég, pont, mire leszálltam a buszról a temető előtt. Akkor zuhogott a legjobban! Oké, felhős idő volt, hol kisütött, hol nem, de ettől függetlenül nagy meleg. De hogy pont_ akkor_, szinte felhőszakadásként leomlik, mikor leszállok...? Az én kis habkönnyű ernyőmet könnyű kinyitni, tényleg, de ezalatt a pár másodperc alatt is meglehetősen pacalra áztam. Elmenekültem a kb. 2., 3.? virágbódéig, ahol láttam is kitéve 3 kategóriában sírcsokrokat. Kiválasztottam a legnagyobbat, 3000 Ft volt, de gyönyörű. Volt benne 5 krémszínű rózsa és 5 fehér kardvirág. Kb. 5 perc volt, míg megcsinálták nekem a szalagot is, ezt írattam rá: "Fájó szívvel búcsúznak volt kollégáid: J. Vali, H. Ildikó és J. Magdi" -- persze a vezetékneveket is kiíratva. 3300 volt konkrétan, és mire befejeztük, teljesen el is állt az eső... Akkor fedeztem csak fel, milyen iszonyú nehéz ez a sírcsokor, vagy csak én vagyok túl gyenge, de fél kézzel már nem tudtam másodpercig sem tartani. Úgyhogy letettem egy asztalra, míg az ernyőt beleraktam egy direkt erre a célra hozott nejlonszatyorba, hogy vállra tudjam venni a táskát és két kézzel tudjam cepelni a koszorút.

A temetőben már szembejött velem Éva is egy csokrétával, kicsit később pedig jöttek Ervin törteli barátai: volt osztályfőnöke és osztálytársa. Bemutatkoztunk -- amúgy ismerősök vagyunk virtuálisan Ervin betegsége óta --, beszélgettünk, fényképeket készítettünk így négyesben. Majd jött Gabi, őt is fotóztam Évával.
Popikát felhívtam, mondta, hogy még most jár a troli az első bejáratnál, és még tudtam, hogy ő is virágot akar csináltatni. Közben kicsit megint eleredt, de el is múlt... közben dörgedezett itt-ott hol jobban, hol kevésbé. Aztán jött Popika is.

 

Mikor eljött az idő, bementünk a ravatalozóba. Valahogy külön-külön kerültünk oda, én is egyedül álltam ott a sírcsokrommal. De várakozásomon felül úgy mellbevágott ez az egész... ahogy ott megláttam egy állványon Ervin fotóját... a fekete urnát... a már az emelvény után koszorúkkal, sírcsokrokkal félig megtelt vörös szőnyeget... egyszerűen nem tudom elmondani, de kitörtem, mint a láva. Nagy erőfeszítéssel fogtam vissza azt a fajta hangos, kiboruló, ziháló zokogást, ami fizikailag is rázza az embert. Úgyhogy nagynehezen leraktam a sírcsokrunkat, még sikerült is felállni utána... (mert bevallom, attól is tartottam, hogy a hátam-derekam miatt úgy maradok...), aztán kimentem a teremből, mert rázott az erőszakkal letompított zokogás. Kint ültek a bejárat melletti padon a törteli ismerősök, ők is elkezdtek sírdogálni, mikor megláttak...:(
Még jó, hogy pár perc híja volt a ceremóniának, mert mindenféle agykontrollal próbáltam magam lecsillapítani, mondom, mégsem üvölthetek itt közel 60 évesen, mint egy taknyos kölyök. Az embernek fegyelmeznie kell magát. Azzal nincs is semmi baj, tudok háttérben lenni, sőt, csak úgy szeretek; épp ezért nem akarnám, hogy akaratlan érzelemkitörések győzzenek le.
Mindegy, ez a sírás úgy látszik, még kellett. Pedig Ervin halálhíre óta (aznap szinte végig) fojtogatott a bömbölés, azt hittem, nagyjából túlvagyok. Hát nem.
Görög katolikus szertartású temetés volt, ilyenen még nem voltam. Kicsit hosszabb, mint a római vagy a református, nem beszélve a polgáriról, de hát a miséjük is hosszabb -- ebből már lehet következtetni.
Nem mertem rögtön az elején fotózni, örültem, hogy tartani tudom magam. A többiek általában ültek, nekem már hely sem igen maradt volna, a családi oldalra meg, ahova a törteli ismerősök is átmentek, én nem akartam odaülni... meg egyébként is, tudvalevő, hogy nem szeretek ilyen helyen ülni.
A szertartás felét egyébként amúgy is végigállták a többiek is.

Egy kicsit csodálkoztam azon, hogy személyes életrajzi történet szinte egyáltalán nem volt.
Általában a hitről, a szeretetről, a szeretteivel való kapcsolatok ápolásáról volt szó, de semmi konkrétum. Se a váratlanul jött betegségről, az utána lévő hosszadalmas szenvedésről... és már következett is a búcsúzás.
Ami nagyon meglepett, az az, hogy a család, a rokoni családok név szerinti elbúcsúztatásuk után felsoroltak még 4 nevet. A két törteli ismerősét, Éváét és -- engem. Ez végtelenül jólesett, de egyben hihetetlen is volt... hiszen én nem tettem érte semmit, még meg se voltam képes látogatni, igaz, szerintem pont ezért, mert én érzelmileg ilyen túlfokozott vagyok... Én csak verset, verseket írtam. Az elsőt még látta is Ervin, amit halála előtt 2-3 héttel neki írtam... s feltettem az oldalára is, és a felesége megköszönte az Ervin nevében is. Azontúl még született 3 vers, a temetésig, de ekkor még rosszul számoltam, azt hittem, csak 2 -- tehát trilógiának neveztem el. Otthon, mikor utána számoltam, akkor jöttem rá, hogy az elsővel, mit még életében írtam, 4 vers szólt róla... amit ő hozott ki belőlem. Tehát ez már tetralógia...
És tudtam, hogy ez itt nem áll meg. A temetés után is biztosan fog hatni rám ez az egész...
Érdekesség volt még, amit később Enikővel is megemlítettünk, hogy ahogy a papi beszéd elkezdődött, hatalmas, hosszas mennydörgés hallatszott... és több is volt, de az első az szinte misztikusan hátborzongató volt! Azt hittük, pacalra ázunk ennek következtében a menet és a temetés alatt... de nem... Kiérve ragyogóan sütött a nap, bár színes felhők rohangáltak az égen... viszont még ernyő sem kellett.
Amikor a papok részéről vége lett a szertartásnak, nos, akkor gyorsan próbáltam pár képet készíteni, de nem a legjobban sikerültek, mert nem mertem sokkal közelebb menni. Az elején kellett volna, még a szertartás előtt párat csinálnom, ott, ahogy letettem a koszorút, de akkor ki voltam bukva.

Mivel ott volt Enikő, egy régi nyomdász kollégám, aki már nyugdíjas, és nyugdíjasként az ottani irattárban dolgozik még mindig -- előtte évtizedekig, a fényszedő megszűnése után szerencsére őt nem küldték el, hanem a műszaki osztályra került titkárnőnek --, felfedezve egymást a sírhoz való menet közben folyamatosan csendben beszélgettünk, így elfelejtettem az utat figyelni! Nem mentünk sokat, az biztos. De guta fog ütögetni, ha nem fogok ide ezek után eltalálni, magamat ismerve!

 

 

Ott volt T. Laci is a feleségével, más kollégát nem igazán láttam a fentebb felsoroltakon kívül.
A sírnál lévő szertartás nem volt hosszabb, mint más temetéseknél, és csodálatos lett a sír a rengeteg koszorútól, virágtól. Ervin urnáját az apósa és annak családja sírjába temették.
Leróttuk részvétünket Ervin felesége és kedves, szeretett "anyóskája" (ő emlegette így, és imádta, mint anno a nevelőanyját) előtt, csináltam még pár fotót a sírról és a "mieinkről", majd szépen elbandukoltunk, beszélgetve egymással.
Kiérve a temetőből alig tudtunk elszakadni, többen több tömegközlekedési eszközt elszalasztottunk, mert nem bírtuk abbahagyni az infókat. Enikőnek pl., aki kizárólag az újságból tudta meg és beazonosította Ervinnel a hirdetést, a világon semmit nem tudott. És hát érdekelte anyukám, keresztanyám, akinek nem is tudta a halálát, meg hát a gyerekeim helyzete, amiket szintén nem lehet két perc alatt elintézni. Enikő egyébként nincs fent a neten, otthon sincs neki, és mélcíme is kizárólag munkahelyi van. Úgyhogy vele elég nehéz tartani a kapcsolatot.
Mi Enikővel a 22-essel jöttünk, ő valahol a Hunyadin leszállt, addig beszélgettünk.

Hazafelé, leszállva betértem a CBA-ba, vettem jégkrémet, mosószert, tojást.
Ezen a napon is átadtam magam a bánatnak, és egyáltalán nem tudtam dolgozni. Sem agyilag, sem fizikailag, sem mentálisan most... úgy teljesen kivoltam.
A képeket felraktam, feljavítottam, leveleztem a fészes barátokkal, privátban persze, még Ildikónak is elküldtem a nevében is vett csokrot... közös vélemény alapján úgy döntöttek a többiek is, hogy nyugodtan csinálhatok az ott készült fotókból albumot, semmi kompromittáló nincs benne -- a magunk fotóin ha magunk látszunk, az nem probléma, másokat meg nem fotóztunk.
Itt a bejegyzésben felhasználtam a sajátoméin kívül Katika és Magdika fotóit is.

Pár óra névnap Popikával

Tegnap este írt Popika, hogy ma délelőtt szeretne elugrani. Már régebben szó volt róla, hogy szeretne egy kis meglepivel megajándékozni névnapomra, de majd a temetésen találkozunk, és akkor ideadja.
Most végül is úgy alakult, hogy még szeretett volna ezt-azt hozni, amit már mégsem cipelhet a temetésre, és mégiscsak elhozná.
Nálam viszont az ágy és padló borítva a munkával, az egyetlen szabad részen a szárnyas szárító kinyitva és tökig beborítva Dani kimosott cuccaival, hozzátéve némi enyémet is, ráadásul ágyneműt is pont most húztunk mindketten... -- de még ezenkívül is minden széken, radiátoron is végigteregetve a ruhák --, egyszóval az átlagnál is iszonyúbban néztünk ki, továbbá itthon van a gyermek, és mivel 10 után fognak kelni és konyházni, ott sem jön most össze a dolog -- ezeket mind kénytelen voltam bevallani, de Popika mondta, hogy nem is akarna feljönni, csak ezeket ideadni, és valahol esetleg a sétányon egy padon beszélgetünk, s már megy is.
Na, jó. Szóval reggeltől emberi állapotba hoztam magam, meg valamennyire a lakást is, és Popika fél 11 körül szólt, hogy itt van. Lementem, de mégiscsak fel kellett hogy hozzam a cuccost, mert közben hozott kis doboznyi kovászos uborkát (ha evett valaki istenit, hát ez az volt!), egy másik kis doboz savanyúságot (erre még nem került sor), meg 5 cső kukoricát, melyet Szilvi még aznap délután megfőzött -- sajnos, nagyon imádjuk mindnyájan. (Utólag jutott volna eszembe, hogy ha már főzünk, vennem kellett volna még hozzá -- de ezt Popika is kapta, abból hozta.) Úgyhogy tényleg ne ezzel sétálgassunk már, hát felszaladtam vele, meg amúgy is kicsit savanyúságszag volt, mint mondta, valahogy sikerült folydogálnia ki is valamelyik dobozból. Felhoztam, leraktam, lementem.
Ja, és felköszöntött, nagyon aranyos dolgokat kaptam -- lent csak futólag néztük át közösen, én majd később vettem górcső alá a névnapi ajándékaimat. Igazán aranyos és hálás vagyok érte, annyira figyelmes és kedves.
És hogy ne látsszon már bunkóságnak annyira, hogy nem vagyok fogadóképes, meg egyébként szeretetből is, én is vittem neki egyet a legújabb (Koma-féle) antológiából, melyben 6 versem és fényképes bemutatkozásom van, valamint -- mert úgy járt, ahogy én szoktam, mivel én soha nem szoktam italt hordozni, de ki is bírom anélkül; mostanában fél kezemen meg tudom számolni, hányszor készítettem oda egy kétdecis ice teás flakonba innivalót, de legtöbbször a hűtőben hagytam... ha meg elvittem, haza is hoztam... szóval nem tudom én már megszokni ezt az italhordozást; szóval ő is otthon hagyta az italát -- vittem le neki egy féllityós palackba töltve szénsavas, hideg narancslét. Láthatólag nagyon jólesett neki, hál' istennek.

A sétányon, a gimibejárattól nem messze ücsörögtünk, és hihetetlen, de estig el tudnánk úgy beszélni, hogy sosem tudunk egy témát lezárni, mert már jön a másik, és annyi minden van, hogy egymás szavába vágva nem tudom, hány hónap kellene, míg mindent meg tudnánk normálisan tárgyalni. Hagytunk elmenni 1-2 buszt, majd kikísértem a 30-ashoz, ott még beszélgettünk a dögmelegben (de árnyékban!), mert közben dél lett... aztán elbúcsúztunk, hogy másnap találkozunk (sajnos), a temetésen...
Míg ültünk a padon, mutattam Popikának, hogy milyen gyönyörű, ahogy a nap átsüt a lombokon. Bordó levelű fa, előtte zöldek különböző árnyalatokkal... csak hát, mondom, nem hoztam le a fényképezőt.
Popika átsegített eme nehéz problémán, mert a mobiljával lefotózta nekem, aztán este átküldte neten. Alapból természetesen kicsit látszik, hogy félig nappal szemben készültek, meg sötét lett, de megnyugtattam, hogy Photoscape-pel azért szerintem ki tudok belőle hozni majd valamit.
Így is lett. Hát nem tökély, de látszik azért a színkavalkád. A fenti kettő az eredeti, az alsó kettő a javított. Nem tudtam rátenni még egy kis erőt a színekben, mert látszik, hogy így is van benne sötét és fekete bőven. Ha ráteszem a tónust, kevesebb szín jön ki. A szembefény meg így is, úgy is kiégeti kissé.
Egy kísérletnek ez is jó volt.:))

Hazafelé már egyúttal akkor bementem a Coopba, vásároltam némi húsfélét (darált húst, csirkemellet és még csirkeláb is volt, helló!), parizert, ezt-azt, és hazajöttem. Akkor meg már főzni kellett. Kapros-tárkonyos-sajtszószos húsos makarónit csináltam, ettem, majd estig dolgoztam, de ez épp csak a kezdeti ízelítő pár óra volt.

Popika ajándékai: egy 12 színű ceruzakészlet (mert olvasta itt, hogy "rövidülnek"!), egy kis finom édesség, egy mázas kerámia, felakasztható cica (melyet a Balatonon vett nekem ajándékba, nyilván nem azért, mert nem tudja, hogy macskás vagyok:))), és egy fontos dolog: egy Swarovski fülbevaló, hátul ráhúzható valamivel - nem mondhatom, hogy csavaros, mert nem kell csavarni, csak rátolni). Tudja ő is, hogy semmit nem tudok, csak aranyat tartósan hordani, de hátha 1-1 alkalommal nem lesz tőle gond.
Így igaz, már kétszer volt azóta rajtam, egy-egy fél napot kibírok benne, esti kivétellel. Mondjuk, a második nap estefelé már éreztem a kivétel után, hogy kissé sajog a fülcimpám, de végül is kibírta azt a pár órát. És úgy örültem, hogy végre van a fülemben valami...:))) Jobban éreztem magam tőle.

Anyámnál

Szerdán anyámnál voltam, mivel a délelőtt oly hamar elmegy az itthoni tennivalókkal és a hozzá való készülődésekkel, hogy már indulnom is kell, nyilván még a munka szétteregetése és értelmezése sem fért volna bele, nemhogy munka.
Útközben csak ahogy átmegyek egyik városrészből a másikba, mielőtt bemennék a Gyepűsorra, hát már a Kishegyesi-zebra után láttam, hogy kicsit a város felé menve egy kerítésnél ezek az óriási szirmú virágok virítanak. Van belőlük fehér, rózsaszín, ciklámen -- egyszerűen ámulatba ejtőek. Én ezt csak vagy 3 éve láttam először, hogy ilyen egyáltalán létezik. A déli tűző nap ellenére nem átallottam vagy 30 métert gyalogolni felfelé, hogy odaérjek ehhez a társasház udvarán-parkján belüli szépséghalmazhoz, úgyhogy csináltam egy csomó fotót... Elképesztően gyönyörűek. Persze arányosítani kéne egy hasonló típusú, de tizedannyi szirmú virággal, és egyből látszana a különbség, mert így fotóról ki tudja azt megállapítani, hogy ez mekkora?

 

Olyan fél 2 körül meg is érkeztem, és ma úgy volt megbeszélve, hogy délután Dani is jön. Ők ezt anyámmal külön beszélték, mert Danira időnként rájön a nagyanyázhatnék, segíthetnék, úgyhogy akkor anyám mondta, hogy jöjjön akkor, amikor én. Gondolom, főzés szempontjából sem mindegy (bár anyám azt mondja mindig, hogy főzni úgyis kell valamit!), na meg ma jön a nyugdíj, ma tudom elhozni a csekkjeit ésatöbbi.
Ettünk finomat, volt tepsis sült csirke, a Mamu-féle finom rizibizi, és külön Dani kedvéért sütött anyám egy tepsi pizzát.

Dani még az anyám szülinapjakor utalt neki egy mobilfeltöltést 5000-ről, hogy szüli- és névnapi, de most még hozott egy hajlakkot is, mert hogy ez még hozzátartozik.
Én pedig a szokásos göngyölegen és száraz kenyeren kívül most nem igazán vittem szó szerint ajándékfélét, ám vittem Szilvi által ma vett friss parasztkenyeret, egy kilót. Anyámnál érdekes módon nem penészedik a kenyér 3 nap múlva, mint nálunk bármiféle kenyér. Ott meg is képes száradni penészesedés nélkül, és akár egy hétig is tudja ugyanazt a kenyeret enni.
Na mindegy, ettől függetlenül azért jól jött ez a kenyér, még ha volt is neki négynapos.
Sajnos, kiderült, hogy hiába eleinte úgy tűnt, hogy a Panadol bevált neki mint fájdalomcsillapító, de mostanra az egész bal szeme lilára dagadt, azt mondja, most már még csak ki is lát valamennyire alóla, de délelőtt még azt sem. Pedig ő nem szedte egyáltalán mértéktelenül, nem használta ki még a ráírt lehetőséget sem. Volt olyan nap, hogy csak egy felet vett be, és maximum egyet egy nap. Mégis ez van... pedig nincsenek elvileg benne azok a hatóanyagok, amelyek miatt már egy csomó fájdalomcsillapító szedése kizárt.
Nem nagyon tudjuk, mit kezdjünk vele, de az orvos is, míg még tudott járni hozzá, csak kísérletezésképpen zárt ki dolgokat és adott mindig újat -- tény, hogy mindig előjön rajta valamiféle mellékhatás.
Most előttünk volt itt öcsém, és elment hozni neki egy Flexagélt vagy mit, hogy legalább tudja kenni a fájós lábát.
A Ketodex is hetekig úgy tűnt, bejön, de utána elkezdett fájni a combján, fenekén a hús, de annyira, hogy még a vécén ülés is fájt, meg pl. a tüsszentés! El lehet ezt képzelni? Én mondjuk, a bordatörésem és a begyulladt miómám óta simán el tudom. De akkor mit kezdjünk vele? Eddig úgy tudtuk, hogy lényeg, hogy ami az Algoflexben van, na, azokat nem szedheti anyám. Hogy csak a paracetamol tartalmúak jöhetnek szóba. Ez a Panadol pl. azt tartalmaz, mégsem jött be. Akkor mit csináljunk? Végül is a kenőcs is beszívódik...
Mindenesetre a szemének kellett valami, mert már úgy tartott rajta vizes ruhát, egyre rosszabb lett ui. a helyzet.
Úgyhogy mikor Dani megjött és meglátta, elmondtuk neki, mitől és miért és mi ez, akkor ő mondta, hogy szívesen elmegy biciklivel gyógyszertárba (itt a környéken ui. nincs egy se, de a kisbóton kívül más se!). Így is történt, kitaláltuk a Visine-t allergiás-gyulladt-fáradt-érzékeny stb. szemre, és nem telt bele 20 perc, Dani megjárta a Kenézy gyógyszertárát, és Mamu megkönnyebbült, mikor becsepegtethette a Visine-t. Azt mondja, annyira kellett bele valami, hogy nem igaz; már akár tiszta vizet is cseppentett volna bele, annyira rosszul érezte miatta magát.
Közben anyám, szegény, szétosztogatta a pénzt: a csekkjeire, nekem támogatásként, nekem névnapra, Daninak névnapra, sőt hiába próbáltuk lebeszélni, azt mondta, most nem kell fát venni, a jövő nyugdíj meg az augusztusi ünnepek után lesz, tehát most adta ide Szilvi szülinapjára és Bence névnapjára is a fő/kopp háromezret, szegénykém...
Azonkívül adott különböző megbízásokra (pl. háromféle leveskocka, a pennys pontok miatt is) kétezret, hogy Szilvi, majd ha megy, vegyen neki -- meg úgy is mindig eszébe jut valami vennivaló.
Mivel összegyűlt egy nagy szemeteszsáknyi (ebbe gyűjti a száraz kenyereket-kenyérhéjat, mióta nincsenek etetendő szomszéd kutyáink!) száraz kenyér, és elejtette, hogy átvinné a bótosnak, csak nem bírja... szerencsére mi kapcsoltunk, és Dani már mondta is, hogy miért_ nem_ mondja_ azt,_ hogy Danikám, nem vinnéd át a száraz kenyeret a bótosnak? Két házra van innen. De anyám mindent így mond, célozva, a világért sem sóz rá magától semmit másokra. Még jó, hogy kapcsolunk.
Természetes, hogy így egy elég nagy gond szakadt le a válláról, hogy Dani kb. 2 percet töltött azzal, hogy átvitte a boltosnak a zsákot, aki nagyon köszönte.
Egyébként is Dani tulajdonképpen úgy jön, hogy előrejelzi mindig, hogy segíteni szeretne, mondjon anyám bármit. Hát erre anyám meg nekem mondja, hogy hát most hogy mondhatna neki olyat, hogy gazoljon a kertben? De látod, mondom, egy ilyen háznál mindig van egy csomó ilyen apróság, ami neki nehézséget okoz, azt Dani könnyűszerrel megcsinálja. Ez a szemcsepphozás is milyen jól jött, és biciklivel ez Daninak tényleg semmiség.

 

Ezenkívül természetesen megtettem a szokásos csörtézést a kertben: fotóztam újdonsült vasvirágokat, mályvát, szedret, káposztalepkéket (talán), meg ettem némi málnát és faepret.
Ezután, miközben folyamatosan és jókat beszélgettünk, anyám a fél házat odapakolta (a maradék kaják 90%-át biztosan -- bár szerinte ez sosem sok, egy jóétvágyú "banda" ezt simán itt bepakolta volna, azért adja ide, meg persze Szilviéknek is küldve) -- indultunk haza. Ez még a kapuban is 10 perces beszélgetést és "lelkére kötéseket" jelent anyámnak:)), majd elindultunk. Dani, tolva a biciklit, elkísért a Gyepűsor közepéig, majd biztatásomra az út hátralévő felét mégiscsak biciklin tette meg.
Kellemes nap volt, de nem is én lennék, ha nem lenne lelkifurdalásom, hogy ma már dolgozhattam vón'. De az anyám fontosabb, és hála, hogy Dani pont most ott volt, mert a zsákot ugyan én is átvihettem volna a boltosnak, de a szemcseppért csak Dani bringázott, ami sokat jelenthet.