Dana könyve és... átok lakókról

Ma is érdemes volt felkelni, miután most én is jól kialvadtam magamat.
Ha péntek este elviszik Bencust, akkor szombaton sokáig alszunk Szilvivel.
Hála a jó Istennek, nem fúrtak, nem kopácsoltak, sőt! Nem vették a tuctucos-partizenés suhancok millió decibelre az erősítést, hogy rengjen még az ablak is, betörésétől félve, illetve, hogy csörömpöljenek a tányérok-poharak a konyhaszekrényben... (majd csak délután!). Lehetett dögleni.

Ilyenkor van a sedronos nap, amit heti 1 gyógyszer lévén szombati napra állítottam be. Éhgyomor, előtte-utána se kaja, se víz, semmi, és utána nem szabad lefeküdni pár óráig -- na nem mintha én felkelés után le szoktam volna dőlni egész nap is bármikor, pláne szombaton még tv-t sem nézek --, de arra is figyelemmel kell legyek, hogy ne is nagyon hajolgassak fejjel lefelé, ilyen pl. a kádsúrolás, hajmosás, macskatálakért való le-fel hajlongás, almozások stb. Ezeket pár óráig hanyagolni kell, tehát úgy szoktam, hogy mindent gyorsan megcsinálok előtte. Sedron, utána kussolás van ülve vagy menve, állva.
Ja, és még csak sima ásványvízzel sem lehet bevenni, csakis sima csapvízzel! Mondjuk, ez pont az, aminek nem örülök, mert a mi csapvizünk egy csapás. Ezért ha lehet, pénteken eszembe kell jusson egy 3 decinyi (annyi a minimum!) csapvíz hűtőbe rakása, mert másképp nem tudom meginni!

Lényeg, hogy Danával levelezni szoktam, akivel egy időben kezdtük kb. a verseink publikálását, anno tagja volt a Gyöngyszemeknek, később a fotóstopikomnak is. Meg hát most is benne vagyunk pár közös csoportban. Ő írta, hogy megjelent a 3. verseskötete, és ha szeretném, szóljak nyugodtan, mert nagyon szívesen ad ajándékba. Hát hogyne szeretném!
Csak nem nagyon tudtunk időt egyeztetni, így aztán megadtam neki a kapukódomat, hogy be tudja magát engedni a postaládámhoz, ha majd ráér. Itt lakott legalábbis nemrég a Tócósban... azóta rájöttem, hogy lehet, már nem is itt lakik, mégis magától ajánlotta, hogy elhozza nekem, de millió dolga van neki is, úgyhogy ő sem nagyon ért rá találkozásra.
Délután lementem a postaládához, és hát mit ad isten, tényleg benne van!

Mivel kemény fedelű a könyv és nem a legvékonyabb, ezért sajnos, nem tudta bedobni; tehát isteni szerencse, hogy a ház garázda szemétláda "suhancai" nem fordultak meg ott azóta, mert különben bottal üthetném a nyomát. Na nem mintha feltételezném, hogy érdekelné őket bármiféle könyv is akár, pláne nem verses; csupán brahiból! Múltkor gyakorlatilag Szilviék szeme láttára téptek le egy postaládaajtót!! A mienk "csak" be van horpasztva és rendszeresen le van róla tépkedve a címke, és rettegünk, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a mienknek is a letépése... netán felgyújtása... Mert olyan is volt ám itt! Mint a faliújságé, mely évtizedekig azért nem lehetett, mert ezek a trágyadombok felgyújtották... Vagy mikor többször szemünk láttára köpték le sűrű slájmmal a lift oldalát, kilépve belőle, gúnyosan "átadva" a helyet, olyan nézéssel, hogy "na mi van, verjem be a pofádat?!" Plexis hirdető, reklámfelület nem lehet, mert ezek azonnal betörik, szétverik. Mióta digitális vezérlésű a liftünk, azóta a kijelzőre szerelt plexit is már n+1-ére kell újraszerelni, mert ezek azt is betörik! Mindegy, csak törhessenek-zúzhassanak -- de a közös költség többszáz ezer Ft hiányra rúg részükről. Egyik nagy vágyunk, hogy költözzenek már el innen a jó büdös francba!!
Nem értem egyébként: más lépcsőházakban, házakban nincsenek garázdák? Más házak miért őrzik meg úgy-ahogy tisztaságukat, védettségüket, miért működnek a liftek, miért nincsen minden összefirkálva? Meg tutira ők azok is, akik totál erősítőn hallgatják a... khm, zenének nevezett akármit is, amitől csörömpölnek a poharak!
És sehol egy férfi a házban, aki merne szólni! Vagy ha régebben netán igen, hatástalan.
A saját apjukat megverik... Hogy merne egy idegen NŐ szólni??
Pedig már húszon is jóval felül vannak, tehát nem igazán suhancok; de tutira valami agyi károsodottak lehetnek, ikrek egyébként, és nem akkor a legbátrabbak, ha csak ketten vannak, hanem ha az állandóan csődülő haverjaikkal isznak és bagóznak a lépcsőházban. Emlékszem, már 8-9 évesen bagóztak, s a lépcsőfeljáró mögül leskelődtek felváltva, akkor úgy látszik, még adtak a látszatra, és aszerint "betartották" a szülői tiltást.
Egyébként meg emlékszem arra, hogy '96-ban, mikor visszaköltöztem az albérletek után ide, kb. óvodások lehettek. Mi kedvesen, mosolyogva köszöntünk nekik előre, naná, hogy nem köszöntek, de nem is ez volt a szembeszökő, ez igen gyakori. Hanem mai napig előttem van az a kifejezetten gyűlölködő, ijesztő, sunyi, méla undorral teli pillantásuk. Mindkettőnek. Hogy tud egy óvodáskorú gyerek már eleve olyan gonoszul nézni, olyan... alapból rosszindulatú lenni?
A szülőket nem látom, talán néha az apjukat. Az anyjuk egyszerű, jelentéktelen, csendes nő, ahányszor láttam, szinte belebújt a földbe, elveszve a gondokba, bánatba... Az apjuk hangosabb, társaságibb volt... egy darabig. Aztán már ő is kikészült. Beleőszült a kölykeikbe és néha italszagú. Mi tagadás, nem csodálom. Én felakasztottam volna magam ilyen kölykök mellett. És ahogy látom, a kölykök mindent megkapnak, nem dolgoznak életerős 90 kilójuk ellenére sem, de a közös költséget nem tudják a szülők fizetni! Naná, fő a legújabb okostelefon, meg mindkettőjüknek a legjobb bicikli!... Állítólag addig volt nyugalomban a ház, míg legalább 1 évig javítóintézetben is voltak garázdaságért... ezt az akkori lépcsőházi takarítótól tudom. Addig működött a lift, nem volt betörve, széttörve, összeganézva semmi.

Dana könyve egyébként gyönyörű! Tökéletes kis ékszer, sok értékes verssel, saját maga készítette grafikákkal díszítve, kemény fedelű... Baráti, csodálatos előszóval, haiku utószóval, szépen szerkesztve, tartalomjegyzékkel. Le a kalappal.
Dana fejlődése 10 év alatt fantasztikus. Szemem láttára jött fel lelkes amatőrből valóban az egyik legjobb kortárs költővé.
Nagyon hálás vagyok érte, mint ajándékért; s nem beszélve a csodálatos, megható dedikálásért.
Nagyon-nagyon köszönöm!:))