(A Vitateames zöldalma csak díszlet, ő már nyár óta megvan, csak a díszlet kedvéért öltöztettük Mikulás-slityakba, melyet Haramia előszeretettel őrzött egy ideig.)
Szilvi egész délután csomagolta a többőnk nevében beszerzett ajándékokat, elsősorban persze Bencusnak, de magának és nekem is.
(Itt még Bence nélkül, előkészítve)
Most úgy döntöttünk, hogy igaz, hogy az én szobám is meglehetősen dzsumbujos, de még így is ég és föld az övékéhez viszonyítva -- tehát javasoltam Szilvinek, hogy itt tartsuk, egy hajszálnyival mégiscsak "rendebb" van, a szőnyegen is több talán egy fél méterrel a hely, és bár igaz, hogy amúgy meg alig lehet közlekedni, mert hátul a szárnyas szárító is ki van nyitva és teleteregetve... de hát az úgysem ott van, s a fotókon sem fog látszani.
(Bencével ellátva)
Nem tudom, Bence hiszi-e még a Mikulást, mindenesetre egyetlen szóval nem kérdőjelezte még meg a létezését. Anno rákérdezett, hogy miért van, hogy az a Mikulás, akit az utcán látott, más, mint akit a Tescóban vagy a Fórumban látott, megint más van az oviban minden évben stb., de teljesen egyértelműen tudomásul vette évekkel ezelőtt, hogy azért van százezernyi Mikulás, mert EGY Mikulás nem jutna el a világ összes létező családjához. Ha tudja is, mondjuk, gyorsan felvilágosodott gyerekektől (ami abszolút nem lenne csoda), akkor sem érinthette tragikusan a csalódás. Van és kész, pozitív dolog és kész.
Egyébként is volt szó a mikulási eredetről, s számtalan ünnep akkor is létezik, ha éppen nincs kéznél az eredeti ihletője.
Itt előbb Bence ajándékrészlege, mellette Szilvié.
És hát én sem maradtam parlagon, mert bizonyára nem voltam annyira rossz.:)
Azért a csacsiról el kell mondani, hogy ez még a kora nyári coopos akció egyik "szereplője" volt akkor, amit kp.-ért alig 5000-ért lehetett megvenni... De pontgyűjtő füzetekkel, ugyanúgy, mint a Vitateam akciónál, 15 pontonként 1500 Ft-ért lehetett hozzájuk jutni, 30 pontonként meg ingyen. Nem emlékszem, hogy pontonként mennyi értékűt kellett vásárolni, de mintha kevesebbet, mint a Pennyben a Vitateam-cuccoknál -- talán 3000-enként járt egy pont. Mi meg elsősorban ott szoktunk vásárolni.
Szilviéknek egy híján kigyűlt az egész sorozat, tán 7 tagból állt, de! Hiába volt meg az utolsóra is, egy röfire a kigyűlt pontgyűjtő, hiába volt még 1 teljes hónap az akció végéig, egyszerűen NEM hoztak több állatot a Coop szuperekbe. Elég nehezen nyugodott bele Szilvi, hogy nincs röfi, ráadásul önhibáján kívül. Kedvenc állata a csacsin, bocin kívül, és pont őt hagyta hátra.
Erre most mit ad az isten? Gondolom, mégiscsak szétosztották a Coop szuperekbe az összegyűjtött, megmaradt összes jószágot, és most minden pontgyűjtő nélkül árulják mintegy 1000-ért mindegyik állatot!
Így természetesen Szilvi megvette a röfit (Bence még nem kapta meg, majd karácsonyra!), és én is választhattam egyet a teljes kínálatból. Már csak a színe miatt is a csacsi lett a nyerő.
Ha majd meghozza a Jézuska Bencének a röfit, majd lefotózom az immáron teljes coopos állatsereglettel!
Azt imádom bennük, hogy annyira sorozat. Egyforma gyönyörű nagy gömbszemük van és nagy buci pofijuk. És hogy ház körüli, ún. tanyasi állatok.
Itt pedig Haramia őrzi az én ajándékaimat.
* * *
Hogy azért ne csak a szépről-jóról ejtsünk szót, sok jutott a mai napra!
Írtam a hajnali rosszullétemről, Haramia gyógyításáról stb. Hálisten, lecsengett a dolog délutánra.
Lezajlott a Mikulás is, átcuccoltak a többiek a saját kuckójukba.
Én pedig, már mér ne, úgy döntöttem, hogy itt a képen is látható baglyos-karácsonyfás-golyós csüngő díszt felakasztom a régi makramé virágtartó kampójára, ami már rég nem virágtartás célját szolgálja.
De hely híján (ugye, a szárító is itt van a gépes asztal és szék (a hátam) mögött, fejem felől kicsit balra lóg a virágtartó, teleaggatva már csomó mindennel), meg a lehetetlennek tűnő, előszobai beépített, Szilviék ittléte óta belegózott létra kivarázsolásának ceremóniájától magamat megkímélendőleg úgy gondoltam, hogy úgy, ahogy régen: felmegyek a puffról az asztalra, onnan elérem a kampót, ráakasztom a baglyos függőt, és már lóg is.
Ahogy Manóka elképzelte.
Forgószék hátratolva, erkélyajtónál lévő puff a helyére téve (ruhák róla levéve, de így is puha és nem stabil, sajnos), Manóka rálép és onnan felpattan az asztalra. Eddig rendben is lett volna, igen ám, csakhogy az asztal egy kicsit megbillent. Persze utána visszabillent -- amúgy dögnehéz, tehát nem borult volna fel, régebben is, akármikor is az asztalokon közlekedve pakolgatom a plafonig érő polcrendszert --, de ez már túllépte a biztonságérzetem határát, tehát megijedve visszaléptem (volna) a puffra. Ami persze jó puha, ergo szintén a biztonság jelképe. Puff borul Manókával, és seperjük a magunk mögé tolt forgószéket. Forgószékestül, puffostul hanyatt esünk!
Mindez, ha nem lett volna elég, fejem beverve a ruhaszárítóba, az egész szárnyas alkotmány ruhástul rám omlott.
Ez az a perc, amikor vizuálisan látva mindezt magam előtt, abszolút komikus, vígjátékba való, tiszta röhej az egész. Meg is értem, ha valaki eddig elolvasta, az most a hasát fogja a röhögéstől.
Percekig alig tértem magamhoz, egyébként az egész pár másodperc alatt játszódott.
Azonnal eszembe jutott, hogy nekem nem szabad elesnem, a csontom, akár a szita, meg egyébként is... rengeteg dolgom lenne még...
Azt konstatáltam hidegvérrel földön fekve, hogy mozog-e mindenem, tudok-e gondolkodni, magamnál vagyok-e -- mielőtt egyáltalán kezdtem volna magam kihámozni a már majdnem megszáradt ruhák és szárító alól, valamint a forgószék és puff intim társaságából. Azóta azt gondolom, hogy nem lett súlyosabb baj, annak köszönhető, hogy a forgószék kicsit felfogta az esést.
Mi tagadás, minden fájdalmam ellenére hálát adtam, hogy nem lett gerinctörés, fejbetörés, akármim eltörése. Mivel a bal vesém körül mindenem az összeszakadásig fáj, mintha csak késsel szaggatnának minden mozdulatra, egy darabig aggódtam, hogy netán valami belső vérzés vagy hasonló... de hátha nem.
No, ilyenekre aztán hiába kenem a derékfájásos, lumbágós kenőcsöket. Ez baleset, ennek lefolyása van, míg az összezúzott izmok-inak-vese, belső ezek-azok helyrejönnek.
Szóval rettentően fáj a "víknyam", ahogy nagyanyám mondaná, de hálaadás, hogy nem törtem ripityára.
Hiába, ahogy kezdődött a nap, úgy is végződik...
Azt nem ecsetelem, hogy hogyan almozok... hogyan fürödtem meg és szálltam ki meg be a kádba... hogyan hajlok bármilyen kicsit is le bármiért, márpedig sokszor le kell. (Hűtő, macskák tálkái... de mit ne mondjak, bármilyen apró mozdulat, ami a bal oldalamat érinti, kínok kínja.)
Nem tudom, hogy fogok elmenni vasárnap a misére, meg célom volt a Lidlbe menni utána.
Hajat is kéne mosni, na, ez is rejtély, mert kizárt, hogy én támasz nélkül percekig meghajolva legyek...
Jaj, csessze meg, ez most nem jött jól! (Persze mikor jönne jól?)
No, ennyit a mai napról.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése