Ma nagy öröm ért! Megnyertem egy verslistás, belső pályázatot!
Közelebbről:
Indul a következő Verslista 235. Szó-Szövő játék! (2015. 11. 29.)
Nyolc szót hoztam nektek egy szép versből, ti pedig írjatok verset vagy prózát ezen megadott szavak
felhasználásával.
Figyelem, mind a nyolc szót fel kell használnotok!
Természetesen ragozhatjátok őket és formai megkötés nincs, azaz írhattok szabad és kötött verset, vagy prózát, amihez leginkább kedvet és ihletet éreztek! Egy szerző több írással is pályázhat.
Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy a megadott szavakat húzzátok alá, vagy emeljétek ki az írásban és jól nézzétek át, mielőtt beküldenétek, mert utólagos javításra, cserére nem lesz lehetőségetek.
Játékra fel!
A megadott nyolc szót Juhász Gyula: Karácsony felé című verséből vettem ki.
Az eredeti vers:
Juhász Gyula:
Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
A megadott 8 szó:
szívemben, szeretetnek, gyönyörű, igézet, decemberben, élet, hiszek, jobbak.
A verseket a listára küldjétek! (link)
A beküldési határidő: 2015. december 6. (éjfél)
A tárgyban pedig így nézzen ki: Szó-Szövő 235 / Szerző neve: Írás címe.
Kellemes versírást kívánok mindenkinek!
Etelka L.
*
A következő két verset küldtem be pár nap eltéréssel tehát, Juhász Gyula: Karácsony felé című verse adaptációja nyomán.
Decemberi igézet
Talán túl nehéz ez az élet.
Talán híján is vagyunk a szeretetnek.
Ám decemberben - bármily zord hideg lehet -
megkap egy gyönyörű igézet.
Elvarázsol, szívemben dallamok zengenek,
jobbak lehetnénk, ha többen is szeretnének.
S itt most mindegy, Istenben hiszek-e,
vagy csupán apró alkotóeleme vagyok a szeretetnek,
nem számítana semmi, ha mindenki így érezne,
egy örök nyugalom és béke, biztonság
ölelné át a világon az összes lelket.
*
Decemberben
Olyan rideg, kíméletlen minden... fájok kívül-belül...
Fázom itt a kövön, emberek... nagyon.
Sokszor eszembe jut: volt nekem is
gyönyörű házam, családom...
Álmaimban látom mennyországom...
Ha valaki kezet nyújtana, segítene...
ha látnék jelét valami jobbnak,
tárgya lehetnék egy kis szeretetnek...
De már nem hiszek lassan, elhal a remény.
Ami jót kapok ritkán, az nem más, mint szánalom.
Bár szívemben néha mintha megremegne az élet...
De nem. Az számomra a legnagyobb
irgalom és adventi igézet,
ha vedlett kalapomban pénzcsörgést hallok,
s ha nem rúgnak belém megvetően,
már azért is mérhetetlenül hálás vagyok.
*
A Verslista tagjai a beküldések folyamán láthatták is egymás írásait.
19 írás érkezett be 15 szerzőtől.
Ma érkezett a döntésről a hír Attila által:
"Sziasztok!
Ezúttal Lénárt Anna értékelte az írásokat...
Nyertes:
Jószay Magdolna: Decemberi igézet c. írása.
NYEREMÉNYE: Kamarás Klára: Álmok asszonya c. kötete.
Gratulálunk!"
Nagyon-nagyon örülök, ez a hír feldobta addigi, meglehetősen szürke napomat.
KÖSZÖNÖM!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kedves Dragoncat!
VálaszTörlésGratulálok az újabb díjhoz!
Szép estét!
Ildi
Köszönöm, ez nem díj, inkább a belső pályázat megnyerésének jutalma.:) Mindegy, nagyon jólesett, nem is gondoltam volna...:)
TörlésSzívből gratulálok! Mindkét vers nagyon jó!
VálaszTörlésKöszi szépen. Igyekeztem (ahogy nyilván minden résztvevő).:)
Törlés