Nyugis vasárnap anyámnál

Ma anyámhoz mentem el, mert már erősen következett, csupán a hőség miatt az ember örül, ha a kötelező programokat véghez viszi. Anyám maga is lebeszélt, hogy hát jó lenne, ha mennék, de el ne induljak ebben a dögmelegben.
Ma viszont, mivel elvileg ma már az országban itt-ott (természetesen mindig másutt) már viharok, esők vannak, így remélhetőleg hamarosan hűl a levegő, és ha netán holnaptól ideér, akkor meg jobb, ha még azelőtt megyek.
Szóval összepakoltam a kis ezt-azt, maradékokat, göngyöleget és kenyeret, befizetett csekkeket stb., és elbandukoltam. Az túlélhetővé tette az utat, hogy úgy harmada árnyékban tehető, és ott, mintha nem 1-2, de sok fokkal hűvösebb lenne, az ember úgy érzi. Pláne, ha időszakonként még fúj egy kis szél is. Az nagyon jólesett az emberfiának!

Molly is ott volt anyámnál, meg lehet érteni, hogy azért ebben a pokolban ne legyen már a kutya bezárva a panelbe, ráadásul egyedül, ha dolgozik a gazdája vagy baráti programjai vannak.

Molly jól érzi magát ott, hiszen egész életét tekintve többet volt anyámnál, mint a gazdájával.
Jön-megy önállóan ki-be, időnként fektéből kirohan, mint Zrínyi, mert valamiért kötelező ugatás van a kerítés végénél meghatározott időközönként, majd visszarohan és fel a "helyére", az ágyra.
A szomszéd kutyákra, akiket etetni szoktunk, egyáltalán nem féltékeny, sőt, jóban van. Annak idején unokahúgom a nagyobbik kutyát át is hozta a szomszédtól, hogy játsszanak együtt. De érdekes módon egy idő után Hajas visszakívánkozott.
Miután kipihegtem magam, meg is csináltam számukra a "moslékot", mert anyám most valahogy nem kapkodta el. Száraz kenyér, kenyérhéjak, nagyobb darabok felvagdosása, egy csomó pörköltszaft, némi víz, főtt tészta és rizsmaradékok egy kisvájdlinggal, aztán alig győztem adagolni kétfelé befelé a kerítésen. Mindeközben Molly az utcakerítés és a szomszédkerítés közti sarokban ugatott kifelé, mert az fontos.
Egyébként Mollynak külön vittem egy féltenyérnyi maradék rántott cordon bleut, hogy üdvözléskor neki adjam -- de érdekes módon nem kérte... Anyám mondta, hogy nem nagyon eszik ő sem ebben a melegben, még a reggelije is ott van...
A kertben semmi újdonság, minden jól kiszáradt. Anyám végtelenül unja a locsolást meg a horribilis vízszámlát... Már alig várja az esőt. Mivel mától mondják a vihart, azt mondja, hogy ő ma_ NEM_ locsol. Elege van. Hátha éjszaka esni fog. Vagy reggelre...
Fotóznivaló most nem igazán volt, annyi volt a működésem, hogy anyám kérésére szedtem magunknak pár darab paradicsomot hazavitelre.
Egy jópofa:

Ettem friss töltött paprikát ebéd gyanánt, majd kaptunk elvitelre is egy doboznyit paradicsomos mártásban Szilviéknek, három darabot meg nekem, sima lében. Valamint ott, előttem megtöltött anyám vagy 15 darabot, hogy vigyem el és főzzem meg valamikor; ha gondolom, fagyasszam le.
Etelka megint hozott kinőtt ruhaneműket, azt átnéztem és kiválogattam, Szilvire is gondolva.
Aztán anyám egy paksamétát tett elém, hogy mit csináljon ő 70-80-as, meg még régebbi iratokkal, egy csomó meghívó erre-arra, gyászjelentések, dísz- és gyásztáviratok, apám kórházi zárójelentései 35 évvel ezelőttről... egy csomó jótállás olyanokról, amik már meg sincsenek... az én és öcsém által iskolás korunkban adott anyák napi szívek... hm... szóval átnéztem őket, kiszortíroztam, egy részét elraktam magamnak hazahozásra, ha már végképp nem kell neki, de nagyobb részére azt mondtam, hogy hát ha neki nem kell tartásra, akkor tőlem kidobhatja.
Lefotóztam a héten készült uborka- és szederbefőtteket, mert anyám direkt azért nem hordta be a kamrába, hogy le tudjam fotózni.:)

Viharnak nálunk semmi jele nem látszott. Sőt, sajnos, még az a kis légmozgás is eltűnt, ami volt, mikor idefele jöttem. Úgyhogy azt kell mondjam, hazafelé "melegebbem" volt, mint mikor déli 1 körül idejöttem!
Semmi felhő sehol, csak a hőség.
Búcsúztam úgy 7 óra körül és lassan hazavánszorogtam.
És ekkor halasztották el viharlehetőség miatt a hőlufik búcsúrepülését, miközben ezrek várták a Tócóvölgyben a felszállásukat!