Madonna graffiti és egyebek a belvárosból

Megláttam a FB Debreceni képeslapok című oldalán egy graffitit, mely elterjedt, mint "A Cegléd utcai Madonna". Soha nem hallottam idáig, nem tudom, milyen régi vagy új lehet.
De lényeg, hogy azt a tízmillió falfirkát, amelyek szó szerint falfirkák, rondítások általában frissen meszelt házak falán, melyet nem tudom, minek alapján sorolják graffitik közé, hiszen semmi közük hozzá, ledegradálják a szót. Az igazi graffiti művészet. Láttam már olyanokat, hogy tátva maradt a szám -- múltkor is felraktam a könyvbemutató helyszínén, az Ifjúsági ház udvarán lévő tűzfalról egy hatalmasat --, melyek egynémelyike versenyezhet akármilyen nagy festők műveivel. Na, azok a graffitik. Ezek a kis rongáló, garázda festékszórós jelecskék... mit ne mondjak, óvodások alkotásai is többet érnének.
Mindegy, a lényeg, hogy többen is megjegyezték a kommentelők közül, hogy X és Y is attól tart, hogy egyszer csak valami buzgómócsingos városszépítő úgy dönt, hogy PONT a Madonna rontja a városképet és lefesteti -- háát, mondom, ez tényleg nem lehetetlen. Addig is látni kéne. Meg lefotózni.
Neten kikerestem, konkrétan hol lehet, meg segítettek is egynehányan, hiszen a Cegléd utcát még csak-csak kb. el tudtam elhelyezni, na de hogy HOL van ez a kép, az volt a kérdés. Lényeg, jól begyűjtöttem az infókat.
Úgyhogy kaptam magam, összegyűjtögettem, mi mindent szeretnék elintézni még, és először is fogtam a szelektálandó palackokat, elvittem (mint tudjuk, a mi, kb. 440 lakásos kanyarházunk körül nincs egy darab se (eredetileg kettő volt) az Angyalföld térre. Utána bementem a Coopba buszjegyeket venni. Aztán a postára, feladni elsőbbségivel egy irodalmi pályázathoz egy nyilatkozatot, mely szerint a művek, melyekkel jelentkezem, saját szellemi termékeim és közreadhatók n+1 helyen.
Ezután mentem a buszhoz találomra, mely e dögmelegben igencsak rizikós volt, de most is szerencsém volt: 5 perc múlva jött a kondis busz. Ott szálltam le, ahol mikor számlát írni megyek a TÁG-ba, vagy mikor a Kossuth utcai állatorvoshoz szoktam volt anno menni, és innentől tényleg csak az úttesten kellett szabálytalanul átlógni (a visszagyaloglás a zebrához szerintem nagy kerülő) és tovább menni a Kossuth utcán. Elmentem mindennemű előzetesen jelzett balra nyíló utcák, jobbra templom részen, és tényleg, a Kossuth utca tulajdonképpen egy kis balra hajlásszöggel Cegléd utcaként folytatódik. Ott meg szinte pár méterre azonnal szembetűnt a graffiti.

Egyedüli kényelmetlenségem volt, hogy egy méterre tőle a kőfal előtti gyepen egy népes cigánycsalád táborozott, én meg sajnos, gyerekkorom óta nem tudom a félelmemet leküzdeni tőlük, pedig a rasszizmus oly távol áll tőlem, mint Makótól Jeruzsálem. De akit ártatlanul bántanak, többször, ok nélkül, s valahogy mindig beléjük fut és valamiért irritálja őket, tehát muszáj észrevenniük; az olyan, mintha fél valaki a kutyától, mert gyerekkorában netán megharapta egy. Nálam meg NEM EGY bántás volt... Lényeg, hogy rájuk sem merek nézni, lehajtott fejjel, sietve megyek, ha többen jönnek -- mégis képesek minimum tolakodni, és akkor még legyek hálás, ha nem dobálnak meg vagy nem qrváznak le.
Mindezt úgy írom, hogy tisztelet a kivételnek: 2001-es műtétemkor, miután az intenzívről kikerültem, egy darabig egyedül voltam egy háromágyasban, majd mellém raktak egy akkor 57 éves cigányasszonyt. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, olyan rendes, kedves, szerény és aranyos volt... ő a műtétet megúszta, kivizsgálás után hamarabb távozott, de öleléssel búcsúztunk egymástól. Sokat emlékezem rá, 57 volt, de 75-nek nézett ki, és olyan jó humora volt, annyit röhögtünk... (persze még műtétem előtt).
Mindezt le kell írnom azért, hogy senki ne higgye, előítélet van bennem. (Annak ellenére sincs -- csak félelem --, hogy Szilvi '81-es születésénél a nagy népi 25 ágyas kórteremben, pótágyakkal tűzdelve, volt 1-2 cigányasszony is, akik összelopkodták még a melltartóinkat, bugyijainkat is... meg eléggé terrorizálták az egész termet... na mindegy.)
Átfutott az agyamon, hogy annyit készültem rá, hogy lássam ezt a graffitit, csak nem futamodok meg? Úgyhogy legyőztem a félelmemet, és gyorsan kattintottam vagy ötöt, felvéve a "komoly, hivatásos dolgozói" pózt. A napszemüveg rajtam maradt -- amúgy fotózásnál fel szoktam pedig tolni --, de így láttam, közben mit csinálnak: a cigányasszony már duruzsolt a süldő, egyszál rövidgatyás gyerekeknek, akik még színlelni nem tudván, gyakran nézegettek felém, meg az egész család; és pont akkor fejeztem be a fotózást és fordultam katonásan visszairányba, amikor a két gyerek megindult felém... Nem tudom, csak erősen gondolom, nem pénzt ADNI akartak...

Egyébként még mikor a református Verestemplomot fotózgattam kívülről, még akkor is azon mosolyogtam, hogy mikor fotóztam a Madonnát, hihetetlen, amilyen látványosan csodálkozva, tátott szájjal néztek hol a graffitire, hol énrám. Tutira azt hitték, hogy megbolondultam, sőt, az sem kizárt, hogy ők most, énáltalam vették észre egyáltalán...:D

Ezután a Verestemplomot jártam körbe. Egyébként a belépőbe is bementem, ott is fotóztam, és meg volt nyitva az ajtó, bekukkantottam. Be lehetett volna menni is szerintem, ott ült az ajtó közelében egy asztalnál egy hölgy; de látni láttam én már, voltam itt koncerten is, esküvőn is.

Némi gyaloglás következett, ezen az útvonalon jó sokáig nincs buszmegálló visszafelé, vagyis, ahol leszálltam, annak nincs átellenben párja. Erre emlékszem még abból az időből, amikor a macskákat ide cipeltem oltásra. Idáig könnyű volt, de hazafelé... egy teljes megállót kellett gyalogolni a hőséges, árnyék nélkülihez.

Mivel már 3 óra körül volt és én még nem ettem aznap, sőt, inni sem nagyon, és nem is hoztam magammal ez utóbbit sem, így a buszmegállót elérve lefordultam a színház mögé, a múltkor említett, tiszta beton parkhoz. Most azért csak 30 fok volt, nem 40, úgyhogy most a csobogók környéki fa környékén volt azért, aki ott ücsörgött, meg itt-ott vetett már árnyékot valami, mert nem épp a fej fölött állt a nap már.
Szóval fotóztam némi parkrészletet, csobogót.

Ezután vettem egy kétgömbös fagyit, leültem egy, az utca Csapó felőli végén egy padra, és ott elvoltam a tejszínesmák- és áfonyafagyimmal. Vérré vált!

No, ha már ott korzóztam, a Csapó u. sétálórészén is bolyongtam egy darabig, mert eleve be akartam menni a Csapó--Rákóczi sarki kínai ruházatiba. Itt ért a meglepetés: a Fórum előtt ki volt állítva, mint tavaly, a virágkarneváli kocsijuk. Kordon vette körül, ráadásul pont a fejénél biciklitároló volt, így elég nehéz volt fotózni, de leginkább részletekben valahogy igyekeztem megoldani. Vele együtt az itteni csobogókat is a sok galambbal, és a direkt fel nem újított patinás Roncs bárral.

Ezután tovább mentem a kínaiba, ahol részleges sikerrel jártam, majd a Rákóczin újfent szerencsém volt, mert 3 perc múlva jött az onnan egyedüli Tócósba közlekedő, kondis busz.
Hazafelé a Lidlnél szálltam le, talán valamivel kevesebbet kell hazáig gyalogolni onnan, mintha a Tescónál szálltam volna le. Vettem főznivalót, néhány apróságot, egy négyes tasak zselés Coshidát (néha belefér a Félixek között, és újdonságnak számít, egyszer-egyszer kapva tényleg falják. Ezt még Haramia is kedveli, de rendszeresen nem menne).