2011. július 16., szombat

Labor- és kardio-menetek

Sok-sok éves restanciámat próbálom rendezni az egészségügy terén.
Utóbbi munkahelyem ideje alatt szinte csak az ajánlottan kötelező szűrővizsgálatoknak tettem eleget (tüdőszűrés, mammográfia, nőgyógy); azokat is 1-1 napos, vagy a nyári 1-2 hetes szabadságok alatt intéztem el, de komplikáltabb betegségek hosszabb folyamatú kivizsgálásáról szó sem lehetett. Időpontot kérni valahova, amit előre tudni, hogy többlépcsős folyamat lesz; és az, hogy engem meg pont akkor elengednek szabadságra, annak esélye minimális volt - így hagytam a fenébe, meg rohanni a napokat egymás után.
Táppénz nálunk szankciókkal járt, 1 napos táppénz is konkrétan az egész havi ebédcsekk megvonását eredményezte - már eleve csak ez az egy dolog volt, amivel büntethetőek voltunk, mert többféle juttatás már nem volt. A nyulak szigetén meg természetesen mindenki befogta a száját és szokás szerint nem lázadozott...
Munka utáni rendelésen, ami rendezhető volt, rendeztem. Pl. így íratom pár évtizede a szívgyógyszereimet, és a szabadságaim ideje alatt 1-2 évente azért egy labort is engedélyeztem magamnak a nyári szabadságom alatt, hogy a háziorvos is megelégedjen és a saját lelkiismeretem is ki legyen pipálva ez irányban, de amúgy pofám égett minden éves üzemorvosi vizsgálaton, amikor az EKG-m alapján kérték volna az új kardiológiai leletet, én meg mindig mellébeszéltem... reális tény, hogy mindig munka volt és nem volt idő meghalni sem, és ezen az indokon a melóhelyen nem is csodálkozik senki, mert mi sem természetesebb; de egy orvossal szemben indokként ez már nevetségesen hangzik, merthogy "az egészség a legfontosabb", s hogy képzelem én azt, hogy angina pectorissal és egyéb szívbajokkal évekig nem járok szakorvoshoz.
Hát nyilván úgy, hogy az én jövedelmem volt az egyedüli, ebből tartok fenn lakást, háztartást, kölyköket, macskákat; tehát nem kockáztatja az ember az állását. Ami így utólag szintén nevetség, mert ha mentem volna, ha nem, 55 előtt úgyis kivágtak volna, mint macskát szarni. Csak épp az ember naivan azt képzelte, hogy ha mindenben eleget teszek és helytállok, akkor nem pont tán én leszek feltétlenül az áldozat, amikor bőven van mindig munkám, s ráadásul több olyan jellegű is, amit más nem csinál a cégen belül?
Na persze a kor mint kirúgási alap, tény, hogy legyek bár hülye naiv, nem jutott eszembe mint alapos lapát-indok; amely ellen (a kor) úgysem tehetek "még én sem" semmit! Gondolván arra, hogy rajtam kívül is öregszik mindenki, valahogy csupán ez - a kor - az én szememben egyszerűen nem számított bűnnek, míg jól dolgozom és elvégzem a munkám, minden pluszt elvállalok maximálisan elvárható, megbízható hozzáállással.
Az üzemorvosnál egyébként lényegében arra ment a dolog, hogy szenzációsan jól vagyunk, nincs semmi bajunk, panaszunk; csak minél előbb nyomja rá az "ALKALMAS"-t a vizsgálati papírra. De azért lefőttem párszor, míg fejcsóválva böngészte az aktuális üzemorvos az EKG-mat, aztán nagy kegyesen rányomta az "ALKALMAS" pecsétet, azzal a kritériummal, hogy "de aztán elmenjek a kardiológiára!"
Lényeg, hogy ha már kirúgtak, úgy döntöttem, épp ideje rendezni a kardiológiát, s majd utána a reumatológiát.
A háziorvosnál kiírattam a szokásos gyógyszereimet és kaptam beutalókat. Egy teljes laborképpel kezdtem, oda is időpontkérés, melynek módja alig lett sokkal bonyolultabb, mint két éve - most már a városi egügyi központ osztja el a parasztokat a város különböző laboratóriumaiba, és én hiába nyilvánvalóan tudom, hova tartozom, nem elég oda telefonálni. Másnap pedig külön menni a leletért nyilván, de kimondottan 12-13-ig, amikor árnyékban volt 35 fok, hát istenem... Itt négy adat nem stimmelt.
A kardiológiai időpontkérés több napos dolog volt, meg van szabva az időintervallum, és többcsatornás-fázisos a dolog, irtó nagy szerencse kell és az időintervallum vígan letelik, mire minden lépcsőnél összejön az élő emberi hang. Ez hihetetlen élmény a sok zene és géphang, 1-es gomb nyomogatásának órákig tartó váltakozása után. Az ember majdnem elfelejt megszólalni az élő emberi hang okozta sokktól!:)
Ugyan, hogyan is lehetett volna csak ennyit is megvalósítani munkaidőben, mikor nálunk ügyvezetői rendelet és tiltás volt a magántelefon használata? Már ahhoz, hogy bejelentkezzen az ember valahova, szabadságot kellett volna kivennie! Tudom, hihetetlen; főleg, ahol laza, kötetlen a munkaidő, lehet órákig viháncolgatni, pletyózgatni, telefonálgatni, késni, hamarabb elmenni levonás vagy ledolgozás nélkül; de nálunk ez így volt és még annál is ígyebbül! - csak mikor számot kellett adni az élet más területén, hogy valahol miért és mit mulasztottam, akkor ez az értelmetlen szankciózás és merevség annyira baromian nevetséges, hogy leginkább el sem hiszik!
A munkaügyi központos nap után, ha lehet még dögmelegebb nap következett, így hát mikor máskor, mint aznap kellett menjek kardiológiára. Nem részletezem a vizsgálatokat és a letaglózó érdeklődést, hogy miért nem voltam többszáz éve; viszont több dolog kérdéses és nem egyértelmű pl. a szív-UH alapján sem. Mindenesetre, amitől leginkább féltem - a terheléses EKG -, az most valamiért kimaradt, én meg nem forszíroztam, mert igen rosszul szoktam lenni utána (pedig utoljára pl. nem kánikulai, hanem januári volt az esemény, de mégis!)... alig bírok hazautazni, és még napokig érzem a hatását mosott sz@rként.
Úgyhogy most pénteken újra menni kell, ahol felraknak egy műszert, és abban kell hazajönni, s 24 óráig magamon tartani (remélem, akkor is minimum 40-50 fok lesz, mint most...), mosdás idejére sem vehetem le és víz nem érheti - vagyis ne mosdjak felsőtestileg 24 órán keresztül, príma lesz! -, és az rögzít ez idő alatt mindent, ami a szívemmel történik.
Ahá! Egyből megértettem, miért láttam a kardiológián néha olyan embereket, akiken kidudorodott a "kockahas" meg a pántok, tapaszok itt-ott. Így nyáron leplezhetetlen látvány, de szerencsére csak az egész várost utazom át néhány busszal majd vele, legfeljebb azt hiszik, hogy doboz alakú terhességet hordok, és átadják a helyet.
És aztán a következő hétfőn szintén kardiológia, amikor is visszaviszem a szerkentyűt - amennyiben le tudom venni 24 óra elteltével, úgy nem muszáj magamon -, és aztán majd kiértékelik.
Egészségügyileg egyelőre ennyit.

2 megjegyzés:

  1. Remélem legalább az időjárás kedvezni fog neked! Mindenképp nyűg egy ilyen szerkezet, de talán elviselhetőbb, ha nem lesz dögmeleg.

    VálaszTörlés
  2. Hát most úgy néz ki, tegnap este óta legalább már itt is jó idő van, bár eső alig pár csepp, vihar meg egyáltalán - úgy mint máshol napok óta folyton arról hallottam.
    Másik oldalról viszont a kedvező időben kevesebb az esély, hogy 24 óra alatt bármi kiszűrhető, érted... (m'ék ujjam harapjam?:))

    VálaszTörlés