80 éves...

 (1955)

Bár Te azt mondod mindig, anyukám - kb. 40 éves korodtól kezdve -, ugyan már, nem kell ezt már ünnepelni ilyen "vén csont" korban, sőt, megesett, hogy csont helyett mást mondtál... és tudom, hogy valahogy a ti generációtokban és egyúttal családotokban közel nem jelentett ennyit egy születésnap, maximum gyerekkorban.

Mi is úgy nőttünk fel, hogy a születésnapnak kisrésznyi ünnepi esélye sem volt egy névnaphoz képest, ezt szoktuk meg. Talán egy 6 éves kori gyerekkori tortára emlékszem, persze elképzelhető, hogy előtte is volt... de az utániakra emlékeznék. Természetesen azért valamilyen ajándékot mi, gyerekek kaptunk mindig.

Már akkor sem értettem: hiszen hívni akárhogyan is hívhatják az embert... az nem kötődik úgy személyhez, mint egy születésnap. Az a nap, amikor valaki világra jön, az az ő napja. Születése napja. És ehhez képest teljesen mindegy, hogy névnapilag melyik családtag "győz" a névadásnál... Én is Ágnes lettem volna vagy Anna (ilyen eséllyel, sorrendben), ha rajtad múlik, mert neked ezek tetszettek - ám mivel Te kerültél faluról városba apámhoz és apai nagyanyámhoz, ezért az ő szavuk volt döntő. Fiú az apja nevét, lány az anyja nevét...! És kész, nincs apelláta! Maximum második névként meg illett a nagyanyáét vagy keresztanyáét adni. (Nekem történetesen mindkét nagyanyám és keresztanyám ugyanazon a néven "futottak", tehát a második nevem körül sem volt percnyi vita sem - de a Te beteljesületlen akaratodat, az Ágnest nagyon sajnáltam mindig...)

Fogalmam sincs, miért degradálta le az egész felnőtt népség a születésnapokat a környezetünkben...

Mindegy, én, ahogy "eszméltem", gondosan feljegyeztem mindenki születésnapját, és fel is köszöntöttem őket a családban. Van idős családtag, aki mai napig kiakad rajta, hisz rajtam kívül élő ember nincs, aki őt felköszöntené... sőt volt, hogy bizony, meg is bántott, mert nem fogadta el az ajándékot; holott azt hittem, mekkora örömet, meghatódást okozok majd...

Külső események kapcsán jöttem rá, aztán meg logika útján is, hogy igenis, a szülinap sokkal fontosabb, mint egy névnap. Ötödikes koromtól kezdve legalább 6-8 rendszeres, évekig meglévő levelezőtársam volt a SZU-ból - nem mondom, hogy orosz, mert lehet, hogy ukrán stb., de akkoriban nekünk a Szovjetunióból való levelezőpartnerek "oroszok" voltak és kész. Mikor kérdeztem a névnapjuk időpontját, minden levelezőpartnerem értetlenkedett, és így tudtam meg, hogy ott nincs ilyen, ott születésnap van! És máshol is... Csak nálunk van ez a névnapmizéria.

Mivel én felnőtt koromtól számon tartom és felköszöntelek, Te legalább elfogadod, bár soha nem felejted el a kötelező szabadkozó kísérőszöveget, melyet, bízom benne, csak azért mondasz, hogy elérzékenyülésedet leplezd.

(1970)

Tudom, volt egy illanó gondolatod, hogy majd 80 éves korodban mindenkit meghívsz a családból, és oltári nagy szülinapi murit csapunk. Aztán saját érdekedben lebeszéltünk erről; egyetlen szobád, szűkös anyagi lehetőségeid (melyet mi sem tudtunk volna fellendíteni, túl sok az egy főre eső munkanélküli vagy minimálbéres, netán kisnyugdíjas a családban), és legfőképpen látványosan fogyatkozó fizikai erőd miatt ezt így, a nyár szerintem egyik legiszonyatosabb kánikulai napján nem lett volna túl okos dolog megcsinálni (mondjuk, az időjárási tényező nyilván előre nem ismert ez esetben).

Nemcsak azért jobb, hogy így van, mert Te ezt az áldozatot soha nem kaptad, kapod vissza, hisz ezt nagyon jól tudtad volna amúgy is; és nem is azért, mert maga a nagy családi összejövetel gondolata tényleg nem lett volna egyébiránt rossz ötlet önmagában; de Te is tudod, hogy többőnk segítségével is nehéz lett volna véghez vinni... több megyéből összeszedni embereket, szabaddá tétetve mindenki magát, netán valahol altatni őket... ugyan, hol, de legfőképpen miből? S mikor gyenge és erőtlen az ember, akkor még a napi megszokott program vagy bevásárlás is probléma. Ott, ahol Te laksz, pláne. Hisz nincs ott szinte semmi vásárlási lehetőség. Egy közepes bevásárláshoz is buszozni kéne és rengeteget cipekedni. Te is tudod, még ha nagyon nehezen is lehet elfogadni, hogy gyenge vagy, néha jártányi erőd sincs. Még segítségek mellett is intézned kell néha dolgokat, hányszor elindulsz, és 100 méterről visszafordulsz, mert érzed, hogy rögtön összeesel... nehéz belenyugodni, de kénytelen vagy - Te érzed a legjobban...

Jól van ez így, nagy "buli" nélkül. Sorban elmegyünk és meglátogatunk, s aki fel akar, úgyis felköszönt.

Isten tartson még meg nekünk sokáig, drága anyukám.

(1999)

* * *

Nyolcvanéves lettél

Ifjúkori képeid sorjáznak
oly sokszor előttem még,
nem létezhet, hogy elszállt
drága fejed fölött ez a sok év!
Érted nyílik sírva-nevetve
bennem s a világon ma
ezernyi színes virág,
Isten éltessen baj nélkül téged,
a legjobb édesanyát!

Csak, látod, olyan hőség van...
szinte elhal saját hamvában -
még ha fiatalabb is - az ember...
most is aggódom érted,
mert tudom: nyolcvan éved súlyával
csendben bár, de mily kín és keserv
az, mellyel ezt kell viselned...

(2010)