Késő őszi harmónia

Lelkileg nagyon megviselt ez a hét, különösen ez a mai nap.

"Legszívesebben elbujdosnék vagy fel sem kelnék" érzésekkel voltam (vagyok?) tele.

S már eltűnni készültem, mikor gondoltam, csak bemegyek a Poetra, látván, kaptam jónéhány kommentet a véletlenül épp 100. megjelent versemre, a Késő őszi harmóniára. Ott a sok szívmelengető gratuláció között találtam egy linket Kicsikingától... és már nem a padlóérzéstől sírok.

Kinek jutott eszébe, hogy az én versemet youtube-ra vigye? Hihetetlen...

Késő őszi harmónia

Két szürke kő között,
késő ősszel szárba szökkent
s kinyílott egy halványlila petúnia...
akkor, mikor már
csak álom a szín, harmónia.
Ki várt rá vajon? Ki tehet róla?
Hisz már virág sincs, se híre-hamva,
csak érett avar,
mit a zord szél kavar
összevissza.

Az élet jelképe lett,
két szürke kő között,
kevéssel fagypont fölött,
a kimondatlan, biztos vég előtt
egy új élet teremtődött
konok önerőből,
a ritka, gyér napsugár felé
imádkozva magának utat,
leélni azt a keveset,
mi neki még adatott:
az életre - mely pár óra
csupán számára,
mégis - igent mondott.

És itt találtam egy utalást is egy gyönyörű számra, mely előtt szintén magamat olvastam...

Dallam neked

Csak szavakat írok neked,

és messziről küldök hozzád

életjeleket,

oly távolra nem röpíti a szél

néma gondolataimmal az

érintésemet...

Pedig

jó lenne puhán megsimítani

mindennapoktól törődött

kedves arcodat,

jó lenne, ha hallanád

lelkemből neked kottázott

őszinte dallamaimat.