Megjelent a Héttorony 2010-es antológiája. Onnantól kezdve, hogy megjelent a Torony híreiben a főszerkesztői írás, azt mondhatnám, szinte hetek alatt kézbe is vehettük.
"Kedves Toronylakók!
Felmérve az igényeket, úgy döntöttünk, ám legyen; meghívásos antológiánk lesz. Így aztán már ma nekiveselkedünk, és átnézve az elmúlt egy év igencsak szép termését, a legszebb darabokat kiválogatjuk, ezek szerzőit pedig értesítjük: gyöngyszemét gyöngyszemünknek tartjuk. (...) Ha minden jól megy, a jövő hét elejére együtt is lesz az anyag. Szép könyvünk lesz."
Felmérve az igényeket, úgy döntöttünk, ám legyen; meghívásos antológiánk lesz. Így aztán már ma nekiveselkedünk, és átnézve az elmúlt egy év igencsak szép termését, a legszebb darabokat kiválogatjuk, ezek szerzőit pedig értesítjük: gyöngyszemét gyöngyszemünknek tartjuk. (...) Ha minden jól megy, a jövő hét elejére együtt is lesz az anyag. Szép könyvünk lesz."
Tényleg az lett!:)
Három versem lett beválasztva, ezek a következők:
Cseresznyevirág
Már annyit vártam rád,
homlokomra az idő
bárányfelhőnek tűnő
redőket rág...
Már annyit vártam rád,
hogy elszáradt hajamon
az örök szépségű
cseresznyevirág.
Négy év emlékére - neked
Négy év telt el, s mi még
mindig borzongva emlékezünk
a kezdetekre,
amikor még ésszel fel nem fogtuk,
akár tagadhattuk volna, hisz nem értettük,
mi ez és mi végre...
Csak valami megfejthetetlen,
gyöngéden erős ösztönnel kerestük
a másikat magunkban,
mert nem akartuk, hogy életünk
elmúljon csak úgy, a másik nélkül, máshol vagy
az égi csillagokban...
És volt kishitűség, bátortalanság,
bár éreztük sokszor, annyira sokféle
dolog, mi összevág,
meg azt is, hogy a másik számunkra
mégsem magunk ismétlődése,
hanem egy új világ,
mely remegő lélekkel keresi társlelkét
vagy lelki társát... rejtett titkait felfedezni,
perceiben élni,
mennyire kellett a szív mélyen elásott
varázsládikójából a bizalom kincseit
elővarázsolni...
S végre hittünk, hinni mertünk,
rég elsírt könnyeinkből közösen építettünk
mesés üvegpalotát...
Lásd, kedves, azóta is ép az üvegvár,
ott őrizzük a négy év minden tündöklő mosolyát,
csillag-pillanatát.
Már annyit vártam rád,
homlokomra az idő
bárányfelhőnek tűnő
redőket rág...
Már annyit vártam rád,
hogy elszáradt hajamon
az örök szépségű
cseresznyevirág.
Négy év emlékére - neked
Négy év telt el, s mi még
mindig borzongva emlékezünk
a kezdetekre,
amikor még ésszel fel nem fogtuk,
akár tagadhattuk volna, hisz nem értettük,
mi ez és mi végre...
Csak valami megfejthetetlen,
gyöngéden erős ösztönnel kerestük
a másikat magunkban,
mert nem akartuk, hogy életünk
elmúljon csak úgy, a másik nélkül, máshol vagy
az égi csillagokban...
És volt kishitűség, bátortalanság,
bár éreztük sokszor, annyira sokféle
dolog, mi összevág,
meg azt is, hogy a másik számunkra
mégsem magunk ismétlődése,
hanem egy új világ,
mely remegő lélekkel keresi társlelkét
vagy lelki társát... rejtett titkait felfedezni,
perceiben élni,
mennyire kellett a szív mélyen elásott
varázsládikójából a bizalom kincseit
elővarázsolni...
S végre hittünk, hinni mertünk,
rég elsírt könnyeinkből közösen építettünk
mesés üvegpalotát...
Lásd, kedves, azóta is ép az üvegvár,
ott őrizzük a négy év minden tündöklő mosolyát,
csillag-pillanatát.
Mozaik
Mozaikképek,
csillag-emlékek sora
szemem tükrében...
Simogató szél
vigye hozzád az érzést,
hiányzol nekem...
Mozaikképek,
csillag-emlékek sora
szemem tükrében...
Simogató szél
vigye hozzád az érzést,
hiányzol nekem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése