Odavagyok a fákért. Gyerekkoromban csak versenyeztünk, ki képes több fára felmászni. Minden számított: a kerti öreg kis szilvafák, nagy tölgyfák vagy épp a szinte megmászhatatlan vadgesztenye...
A falun élő anyai nagyszülőknél nyaraltunk gyerekkorunkban, ott több fa is kedvenc tanyahelyünk volt - a diófák voltak a legkényelmesebbek.:)) Ketten-hárman, lányok el tudtunk kényelmesen helyezkedni terebélyes ágain, felvittük a játékainkat, babaruhákat varrtunk, vagy csak úgy cseverésztünk, amúgy csajosan.:) Klassz nyarak voltak.
És ez valahogy a korral jön az embernél, hogy késztetést érez a fák iránti figyelemre, szeretetre.
Pár bejegyzéssel előbb sem volt véletlen az, hogy nemcsak felfigyeltem az Év Fája versenyre, hanem szívemen is viseltem és terjesztettem, holott nem volt benne "saját fám".:)
Egy neves fám nekem is van, melyet 1981 karácsonyán vettünk, kis töves, cserepes fenyőként. Szilviát, ki akkor volt 4 hónapos, a kék Chicco etetőszékében, piros tipegőjében alá is raktuk...
Ezt a fát ültettük el szüleim udvarán, mivel akkoriban még náluk laktunk. Azóta a fő ültető, apukám eltávozott közülünk. Anyukám egyedül él a 100 évnél régebbi, lassan - isten ne adja - ráomló, roskadozó házban. A fenyő viszont óriásira nőtt!
De imádom a naponta bejárt, egyik oldalán óriási platánokkal szegélyezett lakótelepi sétányunkat, a juharfákat, nyárfákat - az összes fajtájukkal. A nyírek, füzek is nagyon mutatósak. Gesztenyék, akácok, japánakácok... és soha nem felejthető az a tiszteletteljes, szinte félelmetes érzés, amelyet bükkerdőben éreztem, ha túráink, kirándulásaink alkalmával ott kötöttünk ki...
Egy fantasztikus videót találtam Aasinfónál, melyet Csidér Bálint készített. Borzongató, hibátlan szépséggel mutatja be a fák életét és halálát... tökéletes befejezéssel... a fák - múlt és a jövő egyidejűleg. (Zene: Sacred Angels.) Érdemes megnézni!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése