"Gazdaggá" tehettem?

Mióta megtudtam a halálhírt, azon tépelődöm, tudtam-e legalább valami pluszt adni neki élete fájdalommal telt utolsó éveiben, élete végének elviselhetőbbé tételében, magyarul ebben a 7-8 hónapban, amióta tudomást szerzett verseimről és nagy intenzitással tartottuk a virtuális kapcsolatot.

Hiszen bizonyára fárasztotta néha az írás, mivelhogy az általa megtanult és büszkén használt 10 ujjas vakon gépelés után - az infarktus és a későbbi stroke-ból való lassú épülgetés folyamán - micsoda küszködések árán tudta leveleit az újratanult kétujjas pötyögéssel legépelni. Ráadásul többször is átolvasva és korrektúrázva esetleges elütéseit, hiszen az ő ujjai közül csak tökéletes kerülhet ki még így is, félig bénult állapotban.

Valószínűleg rengeteg időt is elvett tőle.

És nagyon rossz lehetett neki akkor, mikor egyszer úgy alakult, hogy másfél hétig nem válaszoltam. Szegény annyira kétségbeesett levelet írt, mert azt hitte, valamiért végképp nem akarok írni, nincs számára több időm - de hát mi okom lett volna arra, hogy ne írjak? Soha nem bántott meg, soha nem volt teher, sőt; egy volt és megismételhetetlen... mindig igyekezett magát háttérbe szorítani a rengeteg egészségügyi problémája, fájdalmai, nyűgei ellenére, és olyan volt hozzám, mint réges-régen: szerény, kedves, gondoskodó... azzal az alázattal, ami csak a nagyokra jellemző.

Tehát... akartam írni mindenképp, csak az állandó időhiány, munka utáni otthonra vállalt munka és számos családi s egyéb magánjellegű dolgok, kötelezettségek vették csak el tőle az időt, hogy nem írtam másfél hétig, de soha nem gondoltam volna, hogy őbenne ezalatt mi minden zajlott. A vele való levelezést nem lehetett összecsapni pár perc alatt, levelezésünk igényes volt. Tartalmilag és stilisztikailag egyaránt. Ebből következik, hogy ha csak 5-10 percem volt, nem kezdtem el épp neki írni levelet, ahhoz még nekem, a vakszedőnek is több kellett, ha neki írtam.

Természetesen igyekeztem azonnal megnyugtatni és írni, és arra is törekedtem, hogy ez soha ne fordulhasson többé elő - mármint részemről a késlekedés. Nem is fordult, hála Istennek.

Ugyanakkor mindig igyekeztem biztosítani afelől, mennyire megértem, ha nem tud, nem bír nekem írni - ne igyekezzen minél hamarabb és ne érezzen emiatt lelkifurdalást - én biztos vagyok benne, hogy írni fog és ha nem ír, annak oka van. Úgy gondolom, megnyugodott és hitt is benne, legalábbis nem mutatta többé, hogy emiatt aggódik, bár levelei változatlanul igen rövid idő - 1-2 nap maximum - elteltével érkeztek. Már tudtam, mennyire fontosak neki is a leveleim, tehát én is gondoskodtam arról, hogy megfelelő időben és mennyiségben, valódi tartalommal és ne sablonokkal tömve kaphassa őket.

Ha nem volt kéznél nála éppen új levelem, a gportalomat, blogjaimat és képtáraimat böngészte gondosan és szeretettel. Véleménye minden esetben számított. Többnyire minden blogbejegyzésemet, versemet aprólékosan számbavett, a könyveimmel kapcsolatos részletes visszajelzéseire is mindig számíthattam. És ezeknek annyira örültem! Hiszen soha nem tudom, egyáltalán olvas-e valaki, a visszajelzések, ha vannak egyáltalán, azok is másfélék.

Alábbi levelét 2010. május 31-én írta, annak hatására, hogy azt megelőzően bukkant rá három versemre, melyeket vele kapcsolatban írtam.

* * * * * *

Gazdag vagyok...

Mi mást is érezhetnék mindazok után, amelyeket néhány nap alatt lelkem kapott az úgy látszik, réges-régen el-, de be nem temetett emlékek felidézése során.
Ezen emlékek jó részét elvették tőlem a betegségek, ám hiteles forrásból "hittel hitt visszaemlékezéssé" szelídültek e régen történt események, amelyek hitelességéhez, azaz valamikori megtörténtükhöz kétség sem férhet!

Gazdag vagyok
azért is, mert Valaki aranytollából elővarázsolódtak verssorok, amelyek ajándékot, felbecsülhetetlent jelentenek számomra, mert emlékezett egy cselekedetemre...*

Gazdag vagyok,
mert Valakinek felrémlett emlékei közül egy írott betűpárom formációja-ölelkezése oly módon, mintha soha nem lennének képesek szétválni már ebben az életben, ők együtt jelentenek egy hangot -- élnek ugyan külön-külön is, szükség is van rájuk --, ám együtt jelentik a gyöngédséget, a gyönyörűséget, a gyöngyvirágot, a gyönyört, a gyermeket, a gyémántot, a gyógyító gyógyerőt, a gyökereket, a győzelmet, de együtt jelentik a gyászban gyújtott gyertyát is!**

Gazdaggá tettél,
mert amikor két tenyerem bölcsőjében ringatóztál, érezted féltő szeretetemet, amellyel a két tenyér igyekezett óvni (képletesen még ma is!), és érezned kellett azóta azt a szeretetté nemesült, ám mégis kényszerült tenyérszétnyitást is: repülj, kis madaram, szállj a fellegekig, szállj majd Isten elébe és tedd le eléje tehetségedet, amit velünk most igyekszel megosztani, mert azzal örömöt nyújtasz lelkünknek, békességet és szeretetet! Áldjon meg mindezért a Teremtő, akiben "bíztunk eleitől fogva..."***

2010. május 31.

    * Utalás az "Emlékezz rá mindig..." c. versre
  ** Utalás Az a gy betű... c. versre
*** Utalás a Tenyérbölcső c. versre

* * * * *

Én bízom benne, hogy - ha gazdaggá nem is, de - talán picivel elviselhetőbbé tudtam tenni számára az utolsó hónapokat. Ha meg nem is gyógyulhatott, de egy kis fényt, életet küldhettem hozzá, adhattam a mindennapokban. Remélem, hogy így van. Isten nyugosztalja...