Utolsó lesz

Elméletileg még egy részem fog megjelenni A macskában, ha igaz.
Több nincs is készen egyelőre, de azért majd szándékozom írogatni róluk, csak nem feltétlen határidőre. Hiszen remélem, még sokáig élnek, és produkálnak olyan cicás dolgokat, melyek (számomra legalábbis) megörökítésre érdemesek, aranyosak.
Azt írta a főszerkesztő, hogy a következő rész megjelenik a következő számban, és mivel állítólag kissé átszervezik a lapot, nem kérnek több részt Haramia és Honesty történetéből.
Mindazonáltal nagyon szépen köszönik, hogy megosztottam velük két remek cicám történeteit és szeretettel üdvözölnek...
A történet, ami elvileg még meg fog jelenni, nincs lezárva az olvasók számára, hiszen nem tudtam előre, meddig igénylik a részeket, és ahogy ismertem az eddigi revíziót, elképzelhető, hogy még a (Folyt. köv.)-et sem fogják kitörölni onnan, ami megint majd számomra lesz néhány ember számára megmagyaráznivaló, de ez már tök mindegy. Azért, ha tudom még annak előtte, hogy ez lesz az utolsó megjelenés, akkor lezárom a történetet. Mármint a külvilág számára. Van, ahol adnak erre is.

Fejlődőképes az ember még korosabban is, mert azt hittem, hogy bántani és hiányozni fog a dolog és sokat gondolok majd rá, ehhez képest az első hökkenet után (mert hiszen mindig dicsérték; ha nem küldtem időben vagy szerverprobléma miatt nem kapták meg, mindig írtak, hogy várják, küldjem el még egyszer;  vagy külön szóltak még fotóért stb.) alig jut ez a téma eszembe; úgy látszik, a sokkal aggasztóbb és súlyosabb helyzetek megtanítják az embert problémaszelektálásra.
Az elmúlt időszakban, ugye, történt egy s más az életemben, mely történések kapcsán számtalanszor meggyőződtem az elutasítások indokainak végtelen variációiról... így nem igazán veszem be az átszervezést mint indokot. Ugyanezzel indokolták a leépítésemet is írásban, szóban megint mást kaptam, s megint más volt a valóság... s ez a munkahelykereséseim kudarcainak indokainál is megmutatkozott, már annál a párnál, amire kaptam egyáltalán reakciót. Úgyhogy ezek már egyáltalán nem lepnek meg, az ember hozzászokik. Már sajnos, akkor sem hinném el ezeket az átlátszó indokokat, ha történetesen igazak lennének.

Helyzetem nem engedné meg, hogy továbbra is vegyem az újságot, de a macskás lányoktól pont az elmúlt karácsonyra kaptam erre az évre egy teljes éves A macska-előfizetést, így ebben az évben még csak meglesz az újság is -- ezt csak azért jegyzem meg, mert így hamar fény fog derülni az újság átszervezésének mikéntjére... vagy sem.
Én konkrétabb okokat el tudok képzelni azért. Szóval mint pl.:
a) Lehet, hogy annyira rosszak és unalmasak a történetek, hogy az olvasók tömegesen tiltakoztak ellene;
b) elég hozzá egyetlen bennfentesebb rosszakaró is, de ez legyen legnagyobb öröme;
c) esetleg köze lehet a dologhoz annak a fenyegető levélnek, melyet röviddel azután kaptam, hogy a Haramia első műtétjének majdnem végzetesen elbaltázott következményeiről írtak megjelentek a magazinban. Fura, spamként kiszűrt mélt kaptam még furább címről, benne egy linkkel. Hetekig nem mertem megnyitni, mert elég sz@r volt a gépem akkoriban, s nem akartam kockáztatni, hogy egy vírusgyanús izével tönkretegyem szinte egyetlen kapcsolatomat a külvilággal, ismerősökkel, lehetőségeimet a munkakereséssel kapcsolatban még inkább lenullázzam. Aztán csak megnyitottam, s a pársoros fenyegetést tartalmazta, amit nem részletezek, mert nem igazán szeretnék újabbat.
Mostanra már kezdtem elfelejteni, de ez ügy kapcsán bevillant...
Mindegy, melyik indok az igazság. Mindenben meg lehet találni a pozitívumot is.

És nekem végül is az a lényeg, hogy 2008 őszétől kezdve 2013 elejéig megjelent 4 Mirci-történetem és 21 Haramia--Honesty-történetem az A macskában is. Helyesbítek: most, mikor még e sorokat írom, még csak 20 jelent meg. A 21.-re, ugye, csak több hónapos elfogadás, ígéret van.

Nem reklámoztam, mégis régi ismerősök, volt kollégák találtak meg évekkel ezelőtt. Csodálkoztak, gratuláltak... hányszor, hány emberrel örültünk kölcsönösen!
Valóban, ez idő alatt egy csomó ember volt, aki pozitívan reagált; tudok többekről, akik mindig várták a folytatást; többen büszkék voltak rám, ismerek olyanokat, akik mondásuk szerint "csak miattam" vették meg, mert felfedezték benne írásomat -- és hát mivel engem ismertek, olvasták és megszerették a sorozatot... Meg olyanokat, akik az újságot nem is ismerték, de a blogjaimban rátaláltak a részekre, s keresték a történeteket, írtak nekem, hogy miért nem hosszabbak, miért nem írok róluk gyakrabban, annyira olvasnák tovább... meg ilyenek. Meg hogy ha megtenném, hogy felrakom a blogomra, ha készen vannak, és ne várjam meg az újságbeli megjelenést... utóbbi időszakban már ezeknek is eleget tettem.
Szóval ne legyünk telhetetlenek, elég nekem ennyi. A macskáim megörökíttettek ilyenformán is. És ha csak pár embernek is telt a történetekben öröme, nekem már az is megérte.