Maceratúra

Nincs időm naponta a netre, örülök, ha a méljeimet és saját topikjaimat úgy-ahogy rendben és szemmel tartom. De - szóltak, és utánanéztem.
Hihetetlen, de egyeseknek még mindig legnagyobb megnyugvásai egyike, ha engem cseszegethet. Olyan üggyel kapcsolatosan, melyhez aztán nekem az égvilágon semmi közöm.
Valakik baráti alapon összejönnek, oka számtalan lehet. Én, mint én - nem tudok róla, de ha tudnék, akkor is örülnék neki, ha tartós baráti kapcsolat alakulna ki köztük - mert miért ne? Ki lesz attól kevesebb?
Kicsinyes piszkálódásainál egy cseppet nagyobbak a problémáim - már annyira felesleges ez a szánalmas erőlködés...
Bevallhatom, 4 éve még inkább földbe döngölt az igazságtalanság, rosszindulat, rágalomhadjárat; aztán már majdhogynem megszoktam. Már szinte gyanús volt, ha pár hétig nem volt semmi degradáló hitelrontás sehol sem rám nézve; és már éppen csak gyilkos nem voltam... Csak reménykedhettem, hogy egyszer tán lesz nagyobb problémája is, mint a gátlástalan köpködés. Nem reagáltam egyre sem, annál inkább bedurrant, a netet  istenként felhasználva dühében a bosszúállásra... Úgyszólván egyetlen hét, de többször 1-2 nap sem múlt el anélkül, hogy valami módon ne próbált volna lejáratni, keresztbe tenni, rágalmazni, utálkozni. Néhány embernél nyilván sikerrel jártak ezek, de soknál, miután maguk - önmaguk! - is megtapasztaltak ezt-azt, azonnal helyre tudtak rakni bizonyos dolgokat. Ehhez nekem semmit sem kellett tennem.
Az igazságtalanság mindig bántott, utálatos, alávaló dolognak tartom az ítélkezést, pálcatörést olyanok fölött, akiket meg sem hallgatunk! Bolhából elefántot, tüsszentésből ordítást - hogy odafigyeljenek ránk és sajnáljanak. "Hallgattassék meg a másik fél is" - ez így (lenne) fair.
És az illető nem változik, nem tanul a régi baromságaiból, szokásához híven ő, mint Ő - kinyilatkoztat. Úgy, hogy szándékai szerint azért ne csak az ominózus két ember, de minimum három essen már áldozatul.
Hát velem most sem ér célt. Lehet, hogy azért, mert soha nem éreztem azt a késztetést, hogy lesüllyedjek az ő szintjére. De inkább azért, mert értelmetlen, pitiáner gonoszsága mostani életem mellett kb. annyira hat rám, mint amennyire lényegtelen a macskás kisprózáimban kiírni a macskám teljes törzskönyvi nevét. Nem vágja, hogy azok a történetek egyáltalán nem arról szólnak, hogy kit hogy hívnak! Pont annyira nem az a lényeg, mint amennyire nem a macskám beszkennelt oltási könyvét és törzskönyvét küldöm be a történet "dekorálásához".
Úgyhogy ezt a maceratúrát egész nyugodtan be lehetne fejezni és engem elfelejteni. Nem hinném, hogy egyéb dolgokkal a háztájon nem lehetne foglalatoskodni...