2010. július 8., csütörtök

"Házon kívül" - hajléktalan-kiállítás


Ma A macska magazin keresése közben - mely Pesten már megjelent, nálunk még nem - eljutottam a Balthazár Dezső térre, a MODEM melletti, Házon kívül címmel rendezett szabadtéri kiállításmegnyitóra, melyen Jens Galschiot dán szobrász tizenhárom, hajléktalanokat ábrázoló bronzszobrát mutatták be. A kiállítást a ReFoMix Nonprofit Kft. és a Modem szervezte, köszöntőt mondott Gulyás Gábor MODEM-igazgató, a tárlatot Soltész Miklós szociálpolitikai államtitkár (Nemzeti Erőforrás Minisztérium) nyitotta meg.
A tárlat már csak azért is exkluzív, mert hazánkban egyedül a mi városunkban látható kb. 3 hétig, ide Brüsszelből érkezett, majd július 28-án visszautazik a kiállítási anyag Koppenhágába, ahonnan európai vándorlásra indul.

"Mint minden európai nagyvárosban, Debrecenben is számos hajléktalan él. A társadalmi kirekesztés, amely osztályrészül jut nekik, sokunk számára elfogadhatatlan. Keserű tapasztalat, hogy a perifériára szorult emberek sanyarú helyzetét önmagában sem az állami és önkormányzati intézmények, sem a civil, karitatív szervezetek áldozatos tevékenysége nem képes megváltoztatni.


A szolidaritás által motivált széleskörű összefogásra pedig, amely esélyt jelenthetne a hajléktalanoknak, egyelőre nem látszik reális esély. Mindez azonban nem jelenthet felmentést a cselekvés alól - sőt éppenséggel ez ad különös felelősséget mindannyiunknak, akik nem vagyunk közömbösek az egzisztenciális nyomorúság iránt." (Modem és Kortárs Művészeti Központ kiadványa)


Három híres szaxofonos: Csepregi Gyula, St. Martin és Wahorn András játszottak a tér három különböző sarkában, egymástól függetlenül, s az előttük álló "perselybe", s a kiállítás egyéb helyein összegyűjtött pénzt a  hajléktalanok javára ajánlották fel. A rendezvényhez kapcsolódott állófogadás helyett ételosztás és filmvetítés is.

Ezeken nem vettem részt, ám a szobrok között többször körbejártam, elszorult torokkal hallgattam a zenét, és a gyűjtőhelyeket csekély tehetségemhez méretezetten én sem hagytam érintetlenül...









































































2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lehetett ez a kiállítás!
    Nagy probléma ez az egész világon, még a nálunk sokkal gazdagabb országokban is. Jó ha van aki felhívja rá a figyelmet, hogy a hajléktalanok is emberek, éppúgy mint mi. Nem egy másik állatfajta, amiről jobb nem tudomást venni, és átnézni rajtuk... Túl könnyű sztereotip előítéletekkel elintézni mindent... Néha kell hogy felrázzanak, és felnyissák a szemünket, hogy "lássunk is"!

    VálaszTörlés