Szombat

Ma kora délután elvitték a gyereket nagynéniék, de már eleve taknyolt és sokat tüsszögött...
Az az igazság, hogy hát ki nem? Az osztály fele hiányzik, a másik fele meg taknyol.

Ma netes hiánypótlásaim voltak, több órán át a verses gportalomra vezettem át több mint egyhavi versemet és prózát.
Plusz megírtam néhány verset is... le voltam maradva, ha tartani akarnám a napi 1 verset.
Az embernek, ha ír, egyszerűen muszáj írnia, különben nagyon el lehet ám tunyulni, és nagyon könnyen ráfogja utána az ember, hogy á, nem jut eszembe semmi, nincs miről, meg minek stb.
Hiszek az alkotói válságban, de nem minden trehányság alkotói válság...
Hát ha másért nem, magamért, mert tudom, hogy minden egyes vers nemcsak öröm, hanem munka is, ami fejleszti az embert. Meg a következő e-könyvért -- esetleg.
Második könyvét olvasom meg egy verslistás ismerősömnek, a tavaly év végivel együtt harmadikat.
Az első kettőt javítanom kellett, de egyúttal mindháromról írtam értékelést a Molyon is.
Már biztatást kaptam a következő drámára is...
Természetesen... ingyen. Tudom, tudom. Megfogadtam, hogy nem leszek hülye és ingyen -- akkortól fogva -- nem.
Néha teszek kivételt... mert időnként túlmegy bennem a segítőkészség. De túlzásba azért nem szeretném vinni, az embernek vannak korlátai. Az a baj, hogy elterjed, hogy van itt egy jó bolond, és rákapnak...
Valahogy azért nehéz elfogadni, hogy a szöveggondozásból, korrektorkodásból évtizedekig sok-sok ember megélt nyomdákban, kiadókban! Elit munka volt. Most meg... vagy nem kell, nincs rá igény, mert úgysem tud az olvasó sem szerintük helyesen írni; vagy pedig az úgyis "csak" olvasás, tehát nem munka. Aki csinálja, az azt végző ember meg éljen meg fényből.
Erről jut eszembe, van egy velemkorú, senkinek sem túl szimpatikus férfiember a távoli családban.
Ő totál lenézi és nem is tekinti munkának azt, amit ülve végeznek. Ő valami esztergályos vagy mi, de lehet, más hasonló is, na, az a valami! Ami kosszal, olajjal, erőfeszítéssel, zakatoló masinákkal végezhető.
Neki már a boltokban dolgozó rokonai sem dolgoztak, csak szórakoztak a pénztárgépeknél... Holott nem mindenhol lehet leülni ott sem! Nem is ez a lényeg: az agyi munka nem munka.
Szegény apukám is az összes művészembert kiküldte volna aratni, kapálni vagy egyenesen a bányába. Hogy tudják meg, mi az a munka... Pedig ő értelmes ember volt, és akkoriban érték, hogy reálgimnáziumban érettségizett. De utána szakmát tanult, s mint villanyszerelő végzett igazi munkát. :)) Valamivel egalizálni kellett azt, hogy nem volt pénz továbbtanulásra, pedig szeretett volna. Apai nagyapám elivott mindent és nagyanyám, ugye, mint akkoriban az asszonyok, htb. volt, nem telt tandíjra. Különben ő is nagyon szívesen ment volna pl. jogásznak, akkor biztos nem hangoztatta volna, hogy ő nem dolgozik, csak az, aki kapál és fizikai munkát végez.

Szilvi váltott délután a gépen, de nem kapkodta el. Viszont ajánlott nekem három egész (az egész itt azt jelenti, hogy nem folynak egymásba) filmet, és ezeket meg is néztem.
Rám is fért, hogy lefekhettem és betakarózva tévéztem már egy kicsit.
Ezek voltak a Négy karácsony, az Ilyen az élet, valamint a Temetetlen múlt. Ez utóbbit már láttam vagy kétszer, de még mindig kitör a csihari...