2017. január 27., péntek

Jégvilág -- Bencus félévije

Mára beszéltük meg anyámmal, hogy egész havi készülődés után megyek -- de a közlekedési jelenségek nem változtak, változatlanul nem mertem kitenni a lábam -- és ő is egyetértett. Iszonyom van az eleséstől, csúszástól. Már a gondolatára is leblokkolok -- mint mikor dolgozni jártam és jegesek voltak a reggelek, viszont sietni kellett volna a buszhoz... hát nem tudtam, mert leginkább pingvin-csiga kereszteződésben való totyogásos csúszkálással, hatalmas erőfeszítéssel tettem meg ezt a legalább buszmegállónyi utat a lakótelepen át az egyetlen buszhoz, ami a munkahelyem felé vitt. Volt, amikor kétméterenként megálltam, és lemeredve néztem körül, hogy na most aztán akkor hogy és miképpen? Borzalmas volt... Tele voltam sokkal, frusztrációval.
Na, most is ezt érezném utcára lépéskor. Sőt mi több: Szilvi, aki közel sem ilyen f*sós jeges utakon csúszkálás terén és még nem volt eltörve semmije, nagy elesésről sem panaszkodott; ő is le van döbbenve és időnként ugyanezt meséli: megáll és bepánikol... és mindennap elmondja úgy mellékesen, hogy hányszor csúszik meg... Oké, ő még nem esik el, viszont nálam egy megcsúszás is szinte egyenlő az eleséssel, mert nem tudom a gerincemet-hátamat olyan hirtelen mozdulattal helyrebillenteni. No, ezek aztán elborzasztanak. Szerencsére mivel amúgy is mennie kell Bencussal -- szerencsére tök közeli iskolába --, a bevásárlás már vele jár a dolgoknak, tehát az ilyesmit le tudom vele rendeztetni.
Lényeg, hogy nem mentem anyámhoz, hosszas telefonálgatásokkal oda jutottunk, hogy megoldjuk a dolgaink cseréjét máshogy. Azt mondja, ott is annyira csúszik minden, hogy ő is zoknit húz a lábbelire, úgy mer kimenni, bottal.
Mikor felmerült, hogy járókerettel tán ki mernék menni:))), Dani is megnyugtatott, hogy szerinte én azzal is ugyanúgy elesnék. A bot meg eszembe se jusson, mert szerintem a bottól miért csúsznék kevésbé?
Ráadásul még hullott is éjjel valami daraszerű hó a jégre, és napközben is. Ez külön jót tesz, különösen a vaksibb emberek számára. Előnyös!
Egyébként itt légvonalban közel van hozzánk a mentőállomás, ezért mi mindig többet halljuk általában a mentőszirénázást, mint a nagy átlag. De mostanában szinte ez a dolog folyamatos...
Múltkor 5 percig néztem ki a konyhaablakon, és ez idő alatt ketten estek el. Egy tizenéves srác, egyedül, simán ment a havas részen, mely alatt fű van, ami mellett a korcsolyázópálya... és hipp-hopp, már földre is került. Persze egész más dolog fiatalon elesni, akkor még az ember legnagyobb problémája, hogy hányan látták, és gumilabdaként pattan felfele. A másik viszont egy idősebb nő volt bottal. Figyeltem: direkt nem ment a piac macskaköves útján, s mikor elhagyta az asztalokat, lement az út mellé a hóba. Tényleg meg van fagyva még a hó is, ha ott is másodperceken belül elesett. Szerencsére ketten is odamentek a járókelők közül és felsegítették...
Anyámhoz és vissza az út mégiscsak 4 km... s ha ez végig ilyen jégpálya, akkor én ezt nem bírom végigcsinálni.
Szilvi mikor hazajön, hatalmas sóhajjal örvendezik, hogy véééééégre egy kis szilárd talaj van a lába alatt. Meg ő is érzi most már, amiket én szoktam neki mesélni, hogy mikor beérek, megállapodok valahol, akkor érzem csak, hogy minden apró izmom is mennyire meg volt feszülve, mikor kezdem kiengedni a begörcsölt sejtjeimet. Most már tudja, miről beszélek.

Mivel Szilvinek felgyűlt jó sok fél szál kolbász -- ugyanis nagynéniék mindig hazaküldik Bencével a meg nem evett kolbászt --, úgy döntöttünk, slambucot csináljak jó sok krumplival és két közepes szál kolbásszal. Még így is kétszer annyi ottmaradt nekik. Így legalább annyi lett, hogy Daninak oda tudtam pakolni előre egy brutál adagot...
Ugyanis azt cseteltük, hogy hétvégén mindenképp rendezi anyámat és engem, egyúttal az ő--én dolgainkat is. Ez több menetes lesz, az biztos. Mindenesetre kaját már fogok tudni neki adni, nemcsak leszedett és összepakolt, megvarrt tiszta ruhát.

Bencus megkapta a félévi bizonyítványt. A ritkán hazahozott és általam talán még sosem látott tájékoztatóba kapták, szöveges értékelésként.
Most is felrakják a FB-ra a bizonyítványokat, szinte versengésszerűen, de nekünk nem nagyon van miért és minek rivalizálni, és nem is nagyon akarunk versengeni azokkal, akiknek kifejezetten csak a kitűnő bizonyítvány a jó; úgyhogy én ettől most eltekintettem.:) Ide viszont mindjárt felrakom, mert itt "magunk között vagyunk"...:DD
Én voltam kitűnő elég sok évig, 6.-ig, de az én gyerekeim pl. nem. Én részükről egy négyes, 4,5-ös bizonyítványnak is tökéletesen örültem. De már az ő idejükben sem voltak számszerű jegyek, viszont ilyen szöveges bizonyítványok sem még -- csak szavakkal írták be az értéket, ami lényegében ugyanaz, mintha számszerű lenne.
Szerintem Bencus, amennyit hiányzott és hiányzik folyton, ahhoz képest nem rossz bizonyítvány ez. Ismerjük a gyerek képességeit meg a hozzáállását, meg hogy hétvégeken folyton ráncigálás van, amellett majd' minden második héten hiányzik minimum 2-3 napokat. Rengeteg a házi, és hiányzáskor nemcsak azt kell bepótolni, hanem az órai munkákat is! Így az a szörnyű, hogy mire vééégre bepótolja a szerencsétlen az utolsó hiányzást és egyenesbe jöhetne, már megint baja van vagy telefonálnak az iskolából... hogy az anyja menjen érte -- szóval addigra megint hiányzik. Így gyerek legyen a talpán, aki kitűnő tudna lenni. (Egyébként egyetlen gyerek, egy kislány kitűnő. Utána a Bencus titulusa következik, azt viszont nem tudom, hogy hányan kapták.) De semmiképp nem rossz, na.:)
Egy csomót gondolkoztam rajta, hogy most akkor mit nézzek hát, miért van kétféle színnel és időnként más-más dolog aláhúzva; Szilvi mondta és így összeraktuk: zölddel volt aláhúzva a kb. negyedéves felmérésük (mert ezek szerint olyan is van), és pirossal a félévi.
Ilyen a bizonyítványa:


Összeredménye:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése