Ingyen melókból elég!

Hát bacca meg, most lett (m)elegem. Merhogy bent is 31 fok van, de mégis inkább arról írnék, hogy elegem lett.
Arról, hogy lassan úgy kell magam éreznem, mint egy mindenki kapcája.
Hogy annyian jól elképzelik, hogy majd Magdika megcsinálja, mert ő olyan. Mert szelíd, szerény és jószívű. Meg amúgy is, ő úgyis ráér. Meg ő biztosan megél fényből és levegőből is!
Elegem van az olyan jellegű munkakínálatokból, amit úgy fejeznek be, hogy "fizetni ugyan nem tud, de majd csak lesz valahogy". Sehogy nem lesz! Értse már meg mindenki, ahol így kínálnak valamit, a jó marha meg elvégzi, pláne nem lesz sehogy! Max egy köszönöm, és ha a legközelebbit nem vállalod el, a véres rongy szerepe vár rád jó esetben.
Három büdös éve vagyok munka nélkül, ebből két éve pár ember könyörületére és irgalmára bízva, hogy ne haljak éhen és ne legyek csőlakó! Azontúl, hogy az önkormányzati mezei alaptámogatásért is tenni kell, azt sem adják alapból vagy ingyen, amiből pedig akár a fele vagy harmad rezsi is kitelhet...:-/
És akkor folyamatos, hogy ezt csináljak, azt tegyem már meg, nézzem már meg, olvassam már el (esetleg több száz oldalas könyvek), esetleg javítsam is már ki, szedjem már le (több százezer leütés!), véleményezzem csak neki vagy nyilvánosan, gyűjtsek már ezt-azt, dolgozzak már párszáz fotón, tegyek fel hirdetéseket-reklámokat napi több órán át, derítsek ki ezt meg azt, járjak el ebben meg abban, segítsek már így vagy úgy olyan dolgokban, melyeket régebben külön munkaerő végzett, külön fizetésért! Nem pár perces dolgokról van szó, hanem heteket is igénybe vevőkről vagy még rendszeresebbekről. Fizetni senki nem óhajt, de én úgyis ráérek!
Az mindegy, hogy az illetők ott vannak (számomra luxus)lakásokkal, autóval/autókkal, évi pompás és dekoratív, egzotikus üdülésekkel, mindenki keres (nem annyit, mint én kerestem egyedülálló kétgyerekesként) -- én meg elmegyek a távolabbi bótba, ha ott 5 Ft-tal ócsóbb egy alapvető élelmiszer!
De nem kívánnak fizetni a munkámért, hiszen én úgyis biztos szívesen elvégzem, sőt hálásan, örvendve megköszönöm, hogy nem hagynak unatkozni! Majd' csak nem azt érzi az ember, hogy még neki kéne fizetnie azért, mert dolgoztatják!
Egyébként tutira tönkre unatkoznám magam! Ilyenkor bárki a barátom, ilyenkor mi sem természetesebb a szívességnél! Fordítva ám le vagyok sz@rva!
Az senkit nem érdekel, hogy én egy percig sem szoktam unatkozni, magát a fogalmat sem ismerem gyakorlatilag; mindig van mit csinálnom -- tehát ezerszázalékosan elhiheti mindenki, hogy pénz, bér, fizetség nélkül magamnak is baromira prímán tudok munkát adni!
Ha annyira nem találnám a helyem, semmi hobbim, elhivatottságom nem lenne és egészségem is jobban lenne, akkor is nyakam rá, hogy találnék magamtól is valami jótékonysági melót -- ezt garantálhatom! Rengeteg alapítvány van, ahova jelentkezhet az ember úgy, hogy kérdés nélkül is nyilvánvaló: önkéntes vagyok. De ha nem így van, akkor engedtessék már meg, hogy ingyen azt csináljam már, amit én akarok.

Hát nem. Mostantól ennek vége! Én soha nem szoktam láblógatni, délutánonként aludni meg ilyenek, sőt, fél éjszakát fent vagyok. Pedig amilyen az egészségi állapotom, az sem lenne csoda; sőt, tovább megyek: egészségesen sem kérhetné tőlem számon senki, hogy ha már egyszer nem kellek sehova, ne aludjam át a fél napot!
Ne várja el tőlem senki, hogy ugráltasson, bármilyen ügyeletet tartsak, ingyen végezzek el húsz-harminc-negyvenezer, vagy akár csak két-háromezer forintnyi melót, miközben kenyérgondjaim vannak, amit konkrétan pár emberen kívül mindenki leszar, mert vessek magamra, hogy a 6. x-hez közel képtelenség elhelyezkedni! Ugyanis ha nem lettem volna leépítési áldozat, jövőre törvényesen mehetnék nyugdíjba! Így viszont ketyeg az óra, s tolom magam előtt a 4 évet a végtelenségig, nyugdíjam sem lesz soha!
És még én érzem magam rosszul, mikor a végén a jótékony munkaadó közli, hogy ő ám szívességből gondolta, vagy max. egy csokiért (az epeműtétem köszöni...), vagy köszönömért. Ha majd a csekkeimet ebből befizethetem és a parizeremet is megvehetem belőle, akkor szóba jöhet.

És jó szándékú személyek se mondják soha többet, hogy mindent vállalj el, mert abból lesz, lehet a bérrel is járó munka. Francokat! Ha egyszer tettél szívességet ingyen, azután is úgy kell, mert neked sül le a bőr a képedről, hogy itthon vagy és van képed pénzt kérni munkáért!
Nem, attól és abból soha nem lehet állás és pénzes munka, ha mindent elvállalunk ingyen. Lószart!
És ha nincs állásom, akkor sem fogok feleslegesen Teréz anyát játszani, ráadásul olyan munkákkal, amelyek fizetéssel járva sem tartoznának a kedvenceim közé... Ha majd mindenképp ingyen akarok dolgozni, elmegyek olyan helyre, ahol rászorulnak. De előbb azért én is szeretnék valamiből megélni!

Mindeme lázadás a munkanélküli, "unatkozó"-nak titulált emberek kihasználása ellen természetesen nem tévesztendő össze a természetes, zsigerből jövő humánus segítséggel. Mert olyan vagyok, az tény. Buzgómócsing lelkiismeretesség. Talán ez téveszti meg az embereket, és tovább már szándékosan nem gondolkoznak -- pl. hogy én miből élek meg. Amikor állatmentésben vagy emberen segítek valamilyen módon -- az természetes egy bizonyos határig, amit így vagy úgy, de magamtól is megtennék. De könyörgöm, ne legyen már pofájuk az embereknek ingyen munkát kérni és elvárni, mert az nekem semmiség, mert az nekem a kisujjamból megy! Pedig most ez a nagy divat. Azok adják elő magukat szinte szegényebbnek, akik ingyér' munkát sóznának a nyakadba, neked, munkanélkülinek. És te vagy a szemét, ha esetleg vonakodsz; s nem ő a sóher!

A másik meg az ígéret. Én nem tudom, komolyan, némelyeknek mit jelent ez a szó.
Én, ha nem vagyok biztos valamiben, soha nem ígérek! Ígérni csakis akkor, hogy ha cigánygyerek potyog az égből, akkor is be tudom tartani!
Soha nem voltam még félgazdag sem -- egész életemben a csóróbbak közé tartoztam --, mégis, még szegényen is osztogattam mindig, bárkinek bármit. Ígérni nem, de osztani, ajándékozni anélkül is lehet. Sőt, az az igazán jó érzés, amikor ígéret nélkül sikerül adni. Akkor bárki biztos lehet az önzetlenségben!
Nekem hányan megígértek ezt vagy azt... apróságokat és nagyobb dolgokat. Naná, hogy nulla abszolválással. Tisztelet a kivételnek. De ennyi idős korra a tapasztalat már szinte előre megsúgatja az emberrel, hogy nem okvetlen szabad mások ígéretét komolyan venni. Újfent tisztelet a kivételnek.
Én egyedülálló munkanélküliként el tudok juttatni bárkinek bármit, ha egyszer megígértem. Még ha a gatyám rámegy is pl. postaköltségre, akkor is, ha megígértem! Ha közben bármi miatt nem tudom teljesíteni, akkor minimum jelzem egy magyarázattal -- nem tudom, nekem EZ a természetes. Ha nem ígértem, mert direkt nem szoktam -- akkor is eljuttatom, ha tényleg oda szántam és akarom.
Egyesek viszont szerintem már az ígéret, sőt, a többszöri, laza újraemlékeztetés hatására hangoztatott ígéret ellenére is abban a percben megfeledkeznek róla! Nekik nem számít az adott szó vagy az erről levont konzekvencia... illetve az az ember sem, akinek az ígéretet tették.