Vírusos idők

Nem bánnám már, ha kilábalnék ebből a takonykórból.
Nem esküdnék meg rá, hogy nincs valamilyen összefüggésben a 15-én megkapott influenza elleni védőoltással, bár már tizensok éve kapom, probléma még soha nem volt vele. Tudjuk, hogy a védőoltás csak bizonyos fajta vírus(ok) ellen véd, de ettől még simán elkaphattam ott a váróban alattomban egy teljesen másfajta vírust is.
A megkapott védőoltás egy gyengített vírus. Másnap emiatt általában egy kicsit "zsiborgós" (náthásság előtti állapot érzése) szoktam lenni, harmadnap már semmi. Most is így volt, addig stimmelt is minden, hogy harmadnap semmi. Még negyednap is csak délután környékén éreztem, pont nagynénémnél tanyázva, hogy úristen, mintha megint "zsiborgós" lennék, de hát az lehetetlen! Az, mondjuk, ebben az állapotban sem vigasztal, hogy AZT a fajta influt tutira nem kaptam el, ami ellen beoltottak!
Az is bekavarhatott, hogy Bencus hazahozott előző hétvége után valami takonykórt, ami után neki harmadnapra ugyan semmi baja nem volt már, ám az anyja lényegében még most sem lábalt ki belőle. Szilvinek kb. két nap előnye van velem szemben, ő már elkezdte a takonykórt és torokfájást, mikor én még az oltás utáni zsiborgás után "normális" voltam... Aztán én is beindultam.
Innentől ez csak súlyosbodott, lényegében iszonyatos torokfájással kezdődött, úgy 3 napig, a Mebucain nagyon hasznos szokott lenni, most is az volt; és hát égett a szemem, fájt a fejem - és még mindig azt hittem, ennyivel megúszom. Sajnos, nem.
Végigcsináltam minden tőlem telhetőt, jött a takonykór, lényegében szinte pzs-halmok magam elé "kötésével", folyamatos csörgéssel-csattogással, orrcseppel, Neocitránnal, jött a láz is, kb. 5 napig nem volt 37 alatt még Algoflex után sem. A csúcs: a folyamatos csörgés-csattogás-csaholás éjjel-nappal. Nappal még csak hagyján, de éjjel azért jó lett volna néha aludni is...
Mivel itthon vagyok, nem mentem orvoshoz, de ööö.... tartok tőle, hogy ahogy mindig is szoktam utóbbi munkahelyemen, ezt is, mint annyi mást ugyanúgy lábon hordtam volna ki. Nem jókedvemből; kényszerből.
Nálunk 1 nap táppénzért is megvonták a teljes havi étkezési utalványt... meg kirúgásnál is előnyben részesült a soktáppénzes. Mily megnyugtató, hogy engem ezért nem rúghattak ki, ugye...:D (Baromira érdemes volt...:P)
Lassan 2 hete tart, és még talán mától mondhatom el, hogy talán mintha kifelé mennék.
Az utolsó 3 napban leugattam az égről a csillagokat is... pedig egyáltalán nem vagyok köhögős fajta. De most még hasi izomlázam is van a sok csaholástól...
Az amúgy is getva étvágyam a nulla alá süllyedt. Úgy könyörögnek, hogy egyek már valamit, mert a sok idióta gyóccer, amit itt a takonykóriak mellett a szívbajra, a reumára, csontritkulásra kell szedni, kikészít, való igaz, de én mondom, hogy pont azért, mert ezek annyian vannak, hogy jóllakok velük, oszt kész. Tudom, ez gyerekes vicc, osztani én is tudom ám mindenkinek a jótanácsot fordított esetben; és igazuk van, de ha egyszer nem kívánok semmit, vagy visszajön, ami nagynehezen lemegy, hát nekem az egyáltalán nem éri meg, hogy lekínlódjam.
Nagynénémhez járás persze most nincs, onnantól kezdve, miután kész tény volt, hogy kitört rajtam valami. Sem ő, sem én nem akarjuk, hogy elkapjon bármit is, és azt hiszem, óriási hiba lenne, ha ő a jelen állapotában elkapjon akár csak fele ilyen nagyságrendű és leépítő vírusos torokgyulladást, lázat, náthát, köhögést. Akármilyen stádiumában voltam a betegségnek, azért nyilván folyamatosan tartottam a kapcsolatot vele, és bármilyen állapotban, 38,5-tel is felöltöztem és bevásároltam neki, amit kért vagy kellett, hiányzott. Odaérve kezet mostam, szám és orrom elé raktam egy maszkot, és gyorsan ki- és elpakoltam.
De ott lenni, mosogatni nem engedett, merthogy higiénia. Egyszóval retteg a betegségtől, és igaza is van. Csak hát így meg állandó a panasz, és nyilván tudom is, hogy milyen gyenge, alig mászik, alig bír valamit megcsinálni; a nap nagy része azzal telik el, hogy amiért nagyon fontos felállni, azt csigalassúsággal, bottal megteszi, s már el is telik viszonylag mozgalmasan a nap. De igazándiból, ami miatt még inkább szenved, az az egyedüllét; azt sosem bírta, bár mivel egész felnőtt életében egyedül volt, igazán megszokhatta volna. Ezt próbáltuk mindnyájan telefonokkal pótolni. Szilvi se tudott helyettesíteni, lévén ő is dettó hasonló állapotban, örült, hogy Bencus mellett helytáll...
Anyukám mászott (szinte szó szerint) el hozzá tegnap, egy csomó cuccal - házi főtt kaják, befőttek, bolti himihumik, sütik, édességek - Dani munka után elément és segítette cipelni a cuccát, szegény anyukámnak végül is pont elég volt saját magát... Neki ez egy hatalmas tortúra! Aztán odaérve elrakodott, és leolvasztotta a hűtőjét, mert bár alig volt még rajta valami, ami ezt indokolná, de nagynénémben már majdnem összedőlt egy világ, mert ilyenkor már ő réééég (november elején!) le szokta olvasztani! Nem a rászorultságot nézi, hanem a naptárt... És most, ugye, én nem tudom megcsinálni, hiába megígértem. Mondtam, hogy akár így is leolvasztom, ha már annyira okvetlenül kell és nem bírja kivárni, míg mehetek; hisz az enyémet is betegen olvasztottam le... de nem engedte. Kész.
A hűtő leolvadt, anyám szerint tizedannyi gond sem volt vele, mint a mieinkkel szokott (a mieink ui. tényleg rá szoktak akkor már szorulni...:))), emlékszem is, a szeptember elejit is milyen seperc alatt megcsináltam.
Nagynénémnél minden feltankolva, anyám pedig este 7 előtt már otthonról hívott, hogy tudjam, hazaért; bár az utolsó 50 méternél már majdnem feladta... az húzós volt. Roggyant vele a térde összefele és hasogatott a lába... Ilyen hosszabb, lábigénylős programot csak két fájdalomcsillapító között tud beiktatni - ha muszáj. Megvárni, míg egy bevett gyógyszer hatni kezd, akkor "gyorsan" elindulni, és lehetőleg, mielőtt újra elviselhetetlen a fájdalom és muszáj a gyóccer, addigra haza kell érni...