Munkahely végre...

Jó érzés, ha az embernek sikerül valami, de talán még jobb, ha a gyerekének...

Kicsit aggódtam fiam miatt, hogy minden kölcsönös megfelelésük-ragaszkodásuk ellenére úgy kellett alakulnia a dolgoknak, hogy 2 év után az a alapítványi támogatásokból fennálló cég, ahol ő szívesen és sokat dolgozott, a vállaltakon felül is, ráadásul minimálbérért - tovább nem tudta tartani, újra munkaügyi központból kirendelt személyt kellett neki fogadnia a posztra. Újra a munkanélküliség következett hát, mint annak idején, mikor első, alapítványi munkaköre szűnt meg, félévi, nagyjából zsebpénznyi tiszteletdíjért, kiegészítve 5, hitegetős, ingyenmunkás hónappal - s anyagiak nélkül maga a cég is... akkoriban majd 1 évig volt munka nélkül, ebből jó pár hónapig abszolút ellátás nélkül... Úgy, hogy még a TB-jét is nekem kellett fizetni, miközben én táppénzen voltam a gúzsba kötött törött vállammal, s majd' két hónapig nem jött a TB-től egy vas sem nekem sem... közös padló, padló, padló...

Most 4 hónapig volt munka nélkül, végül is éppen nyáron. Nem egy kardjába dőlő típus, de hallottam tőle morózus mondatokat, miszerint neki semmi nem sikerül...

Nem vidám az élet manapság munkavállalás szempontjából nemcsak az idősebbeknek, de a fiataloknak sem - de hát ezt mindenki tudja. A gond csak addig nem gond, míg nem az emberrel magával következik be a munkanélküliség, hanem valaki mással. Meg persze aztán az is nagyon, de nagyon nem mindegy, hogy ha valaki munkanélküli lesz, van-e mellette valaki, egy kereső személy, aki nemcsak a lelket tudja önteni belé, de tudja biztosítani a fedelet a feje fölé, ha lehet; vagyis kosztot-kvártélyt - vagy sem. Ha az utolsó keresőt - egyedülálló családfenntartót - is kirakják valahonnan, akkor van igazán tragédia. Na, ez az, amire gondolni sem merek.

Dani eddig munkái révén és 7 év rocksulis előélet során rengeteg ismerősre tett szert. Így szerzett tudomást arról, hogy egy nagy cégnél felvételek vannak. Sok emberrel együtt elment megírni egy tesztet - mikor szétnézett, nem is vette komolyan önmagát, hiszen öltöny-nyakkendős, jól fésült úriemberek is vártak a sorban... Utána majd' 1 hétre elment sátorozni a nyírbátori Azfeszt fesztiválra, és közölte velem, hogy valószínűleg a héten fog érkezni egy papír, hogy "sajnálattal közöljük...", mert ha véletlenül nem érkezne, az csoda lenne.

Miután hazaérkezett a fesztiválról, tudattam vele, hogy képzelje, nem jött levél... ugyanakkor megkapta az értesítést, hogy várják elbeszélgetésre. Még ekkor sem vette komolyan a lehetséges sikert, és mint utólag kiderült, annyira nagyon semmit nem vetett be, teljesen őszinte magát adta. De az őnála igen pozitív. Olyan, amilyen "arcot" a munkáltatók általában kultiválnak.

Kölyök magának köszönheti. Nagyon örülök, hogy olyan a fellépése, amilyen. Magát adja, nem kell színlelnie, csak annyira laza, amennyire kell, nyitott, kicsit se nagyképű, hanem inkább szerény és mégis magabiztos. Nem sarkosan és ökölcsapással, de megvan a dolgokról a véleménye. Azért 1+2 év munka már mögötte áll, így abban én is biztos vagyok, hogy nem járnak vele rosszul. Mindig teljesen magától rendezve mindent, soha nem késett, nem lógott, a tőle telhető legnagyobb precizitással és aktivitással végezte a dolgokat, akár járt érte minimálbér, akár csak tiszteletdíj, akár csak zsebpénz, de akár társadalmi munka gyanánt...

Teljesen érezhető volt nála a változás, pedig ő teljesen tud uralkodni magán és az érzelmein. Ha nem fiú lenne, azt mondanám, hogy "szinte kivirult", vidám lett, megölelgetett, egyből önként elújságolta a közeli családtagoknak, és látszott, hogy váratlan csodaként értékeli, de azért büszke is magára. Ki ne lenne az?

Már harmadik napja öntudatos dolgozó. Az első nap kivételével rögtön délutános műszakkal indult, és rögtön úgy, hogy ebben a hónapban annyi a munka, hogy szombatonként is dolgozni kell... de mindegy, ez neki nem okozott akkor sem túl nagy gondot, mikor még pénzt sem kapott érte.

A cég 9 éves, nagyjából 1000 dolgozója van, tehát ha a három hónapos próbaidőt átvészeli, akkor elképzelhető, hogy tartós munkahelyre tett szert. Jó helyen is van, tőlünk kb. egy negyedóra bicajjal anélkül, hogy át kelljen bicikliznie a városon - mivelhogy neki az a közlekedési eszköze télen-nyáron, immáron évek óta. Mindenesetre nagyon kívánom neki, hogy tartós, jó munkahelye legyen, érezze jól ott magát. Mert már igazán megérdemli... (A fotón unokaöccsével és nővérével)