Danival megbeszéltük, hogy ő elkísér -- mivel Szilvi, ugye, reggel viszi a gyereket.
Készülődés, pakolászás, semmi fontos itt ne maradjon.
Negyedkor odaszóltam Daninak, hogy na, én akkor indulok. Oké, ő is. Majd a sétányon találkozunk.
Ezután elindultam a Derék u. felé, de nagyon furán éreztem magam. Szó szerint zökkenőmentesen akartam haladni, ami nem mindig sikerült, de épp ezért lassan is. Ezért indultam időben, hogy azért a 7.35-ös 24-est elérjük. A buszhoz vezető út vége felé találkoztunk is Danival, aztán együtt vártuk a buszt, még volt vagy 5 perc...
Az időpont persze pont az, amikor tele van a busz, úgyhogy középtájt álltunk meg, én az ablaknak kifelé, mert féltem, hogy valaki belekönyököl a sebembe. Így is nagyon jó érzés volt, mikor döccengetett a busz időnként. Összefontam a karom, hogy kicsit fékezzem a cucc mozgását...
Na jóvan, 8-ra odaértünk. Pont jó, mert 8.10-re kellett jönni. Beálltam a sorszámkéréshez, majd felmásztunk az 1. emeletre, a sebészetre. Kis idő múlva láttam a dokit jönni, ő is odaintett. Egy srácot hívott be elsőként, majd utána én következtem.
Vetkőzés, felfeküdtem az asztalra, majd a ragasztók drasztikus lekapkodása következett, hát ennél néha bele akarok halni, de legalább gyorsan vége van.
A varratszedés annyi volt, hogy levágta a görcsöt, és szépen, nyugodtan kihúzta úgy egyben. Ez nem fájt, inkább érdekes volt, még nem volt ilyenfajta varratszedésem. Utána lekezelték a nővérrel és betapasztgatták-ragasztották.
Mondta a doki, hogy holnap levehetem majd a kötést most már, és érheti víz, de csak kevés, és nem áztatni!! Valamint semmi pampuc!!
Gondoltam, hogy ha így fáj ez a ragasztólevétel, hogy fogom én ezt abszolválni, de nem hagytam magam elsüllyedni ebben a gondban. Aggódjak majd holnap.
Beszéltünk arról is, hogy van-e már szövettan, mondom, én még nem kaptam semmit.
Ő megnézte a számítógépben: naná, hogy van. Nem tiltotta meg, hogy ne nézzek bele.
Természetesen minden úgy van, ahogy sejtettük, mondta... hát, én sem értem, mi ez a nagy várakozás, hogy mindenki ezt kérdezi. Komolyan nem értem. Én ugyanis már a biopsziánál tudatosítottam magamban, hogy rosszindulatú, ergo el kell távolítani. Hiszen azért műtötték ki, nem?
Mit változtat az, hogy most meg a kivett cuccok szövettanára várunk ilyen nagy vehemenciával? Nyilván, hogy azok is rosszindulatúak. Nekem ez semmi plusz ijedelmet vagy meglepetést nem okozott. Akkor lett volna meglepetés, ha mondjuk, valami csoda folytán hirtelen jóindulatúak lettek volna... :D
Kérdezte a nővér, hogy ne nyomtassunk neki egy példányt? De a doki mondta, hogy sajnos, nem lehet, mert az a szabály, hogy ezt majd a kapott hivatalos levéllel, melyben közlik, hogy megvan a szövettan, telefonos egyeztetés alapján személyesen vehető át a kórházban. A szabály az szabály.
Ki kell várni, és ez egy plusz utat jelent telefonos egyeztetéssel. Hogy én ennek mennyire örülök!...
Kaptam egy ambulánslapot, és már kint is voltam. Dani mondta, hogy nagyon ügyes kiszjány vótam, semmi üvöltés nem hallatszott bentről.:))
Utána vettem a büfében kétféle szendvicset, mondom, a mai kosztom megoldottnak tekinthető. Aztán átmentünk az út túloldalára, ahol nemsokára jött is a buszunk, és hazafelé az a luxus is adta magát, hogy még ülőhelyünk is volt.
A Tóciban mindenesetre mindennek feloldásaként fotóztam párat, majd elbúcsúztunk Danival, megköszönve a kíséretet. Azért nekem ezek a kíséretek is biztonságot adnak, hisz bármi lehet, tényleg. Valamint az, hogy a kísérő mindig tud vigyázni a cuccokra. Most is pl. kint hagyhattam a padon nála a szatyromat, kabátomat...
Délután még volt egy köröm, mondom, nem halogatom már a háziorvoshoz menést.
Otthon beadtam a Fraxiparone-t, majd később ettem egy szendvicset, s újra elkészültem. Most először kísérő nélkül fogok menni. Vettem azért fel egy melltartót, ne ugráljak végig a Tócós térig!
Hát, mi tagadás, azt hiszem, volt már rövidebb is ez az út, most elég sokára akart vége lenni így egyedül.
Ráadásul iszonyat sokan voltak az orvosnál... s ezt ki kellett várni, még akkor is, ha olyan félóra múlva Juditka kinézett és odaadtam a cuccaimat. Élelmes voltam ám, mert egybekötöttem anyám gyógyszereinek kiíratásával, és előző nap lediktáltattam, hogy a négy gyógyszeréből mennyi haviakat kér. Szóval úgy jó 2 óra volt az orvos.
Bemenve elrakták a zárójelentés másodpéldányát, meg szerintem Juditka felvezette a többi iratot is, ahova kell, majd beszélgettünk pár szót a doktornővel. Az volt a véleménye, hogy mindent meg kell fogadni, amit majd mondanak a kezeléssel kapcsolatban... meg hogy nem kell minden kezelés után jönni, dehogy, elég lesz majd a végén.
Megkaptam anyám receptjeit, s elbúcsúztam.
A receptekből kiváltottam a Betalocot, ami mindig a legsürgősebb neki, vettem magamnak Panangint, és már bandukoltam is haza.
Nem hagytam ki persze hazafelé ezt a két fát...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése