2017. április 20., csütörtök

Onkológián 1.

Négy órát voltam képes alvadni mára. Igaz, hogy a Szulejmán majd' éjfélkor fejeződik be, de afelől még alhattam volna majdnem hatot.
Na mindegy. Mivel fürdés és esti teendők, aztán reggel 5-kor macskazörgés -- ergo etetés, így hiába próbálkoztam a visszaalvással. Pláne, hogy havaseső esett egész hajnaltól.
Hót ideg vagyok ezektől a kórházas programoktól, pedig ez most már így lesz, míg élek.
Legutóbb a Jerikón a bizottsági határozat alapján a terápiamegbeszélést mára jegyezték elő a Kenézy onkológiáján. Ott is konkrétan egy doktornőt kell majd keresnem.
Tehát el- és felkészülés, összepakolás, mindennek az elrendezése, majd hideg, erős szélben, szakadó esőben ernyővel indulás a kinézett 22-eshez.
Mondtam már biztos, hogy utálok papíros-iratos ügyeket intézni, ha eső-ernyő téma is szerepel... de hát ez sem első már, sőt.
A doktornő a bizottságban azt mondta, hogy úgy 9 után menjek.
Háromnegyedre már bent voltam a Kenézyben. Utána járkáltam, mint zsidóban a fájdalom, a szememtől nem láttam a már sokszor bejárt hosszanti főfolyosón, hogy hol lehet az onkológia. Megkérdeztem a betegfelvételes jelentkezésnél -- semmi, túlmentem.
Megkérdeztem még két embert a fel-alá jövésemnél -- semmi.
Aztán kiderült, hogy a bizonyos 40-es szoba előtt van az előjegyzéses kis folyosó a szobákkal és kötözős túlfolyosókkal, és mindez ELŐTT van egy ugyanilyen folyosó, na, az az onkológia. Bent kiszélesedik az egész, és várók, kartonozó, ambulanciák, öltözők stb. vannak -- és rengeteg ember.
Úristen, mondom, ennyi a rákos beteg épp ebben a percben? Mert ez nyilván csak egy töredék, de akkor is hihetetlen, hogy alig volt ülőhely, pedig nem volt épp kevés.
A kartonozónál ácsorogtam kicsinyég.
Jó 20 perc elteltével foglalkozott velem a hölgy, hogy foglaljak helyet a váróban, miután elvette a dossziémat.
Már ücsörögtem vagy 40 perce, mikor ugyanez a hölgy szólított, hogy menjek laborvizsgálatra.
Ha megvan, aztán meg jöjjek vissza és jelentsem neki, mert nem fogok kapni nyilván semmit, majd a gépben lesz az eredmény később.
Jó, magamat vállon veregetvén megtaláltam a lépcsőt és felmentem az elsőre, ahol ismerős lett a labor és környéke. Húztam egy sorszámot, mire kijött, hogy 21 várakozó van még előttem. Ülőhely nem volt, úgyhogy negyedórát ácsorogtam. Utána csak felvetettem az egyik hölggyel a táskáját egy székről, hogy le tudjak rogyni, hiszen kicsit soknak tűnt még az előttem lévők száma.
Aztán egyszer csak elérkezett az én időm, úgy összesen 1 óra múlva.
Ugyanaz a nő vett tőlem vért, aki múlt hónap 14-én, meg is kérdezte, hogy tegnap is jártam-e itt. Mondom, nem, csak múlt hónap közepén.
Most a jobb karom lett megcsapolva, de alig vártam, hogy megteljen az a pár kémcső...
Ez a legszarabb az egészben, hogy szorítsam oda a vattát, vigyem a kabátot, szatyrot, táskát, iratokat.
Ezer szerencse, hogy vizeletet nem kérnek...
Kint leültem, és nem érdekelt, hogy 5 percig legalább ültem a vattámmal, mivel elég sokat láttam már spriccelni, nekem is volt benne részem, mikor úgymond, türelmetlen voltam és nem vettem komolyan a leszorítást.
Azonkívül muszáj volt kivárnom, mert itt láttam egy "szélcsendes" vécét, és nekem már nagyon itt volt az ideje. Nem tudom, mi lenne, ha még innék is rendesen. Másoknál ugyanis folyton az ivást látom.
Mikor megkönnyebbültem, visszalépcsőztem az onkológiára, és jelentettem a kartonozó hölgynek, hogy megtörtént a labor. Oké, foglaljak helyet, majd szólítanak.
Erre megint egy órát vártam, de már viszonylag nyugodtabban.
Szerintem valahogy túlságosan is lemehetett a vérnyomásom, egyfolytában ásítoztam és ragadt a szemem. Ilyesmi az álmosságon kívül a vérvétel miatt is jöhetett.
Szóval a végén hihetetlen, de dél körül szólítottak -- pedig már kezdtem attól félni, hogy be fog szólni az ebédszünet.
A doktornő nagyon kedves volt, Magdinak szólított folyamatosan, és miközben elkezdte az összefoglaló mondandóját, közbeszúrva érdeklődött is, hogy "hány éves, Magdi? Negyven...????....", tehát várta volna a folytatást. Mondom neki, hogy 60. Kicsit elcsodálkozott, hogy nahááát, pedig... ésatöbbi.
Mondtam volna, hogy tudom én ezt és örülök is neki, de attól... látja, még itt vagyok!

No, lényeg az, hogy kemoterápiát adnak, 6-ot fogok kapni, itt a Kenézyben, háromhetente fog e jelentős esemény bekövetkezni. Nem áltatott, mondta, hogy kemény lesz.
Írt fel három receptet, amit még ne váltsak ki.
Ugyanis kaptam még két beutalót: egyet a kardiológiára (ez lesz kedden, a legközelebbi stádium), hogy fogom-e bírni a tortúrát; a másik meg az egyedüli, amit a klinikán a Nukleáris Medicina ijesztő nevű épületben végeznek, egy csontizotópos vizsgálat. Mondta, hogy ehhez előjegyzés kell, júniusra fogok kapni, de ez minket nem fog zavarni, majd úgy igazítjuk, hogy beleférjen...
Nem nagyon értettem, miről van itt szó, itthon utánaolvastam.
Tehát a csontok anyagcseréjét mérik itt gammasugárzással.
Vigyek magammal (a beutalón is rajta van, de a neten is olvastam) 1 liter vizet, és miután beadják vénásan az izotópot, meg kell inni az 1 liter vizet!!!!!!!!!!!!!!!!! Hogy szétterítse az izotópot a szervezetben. Őrület. Én, aki sokszor egy egész nap alatt nem iszik meg ennyit, pláne nem júniusban pisimeleg vizet. Nem tudom, hogy fog ez bekövetkezni. Miért nem lehet infúzióban adni, akkor tuti bemenne a liter víz!
Miután mindez megvan, 2-3 óra múlva (!!!) elkezdenek nagyon lassan gammasugarat irányítani rám, hogy számítógépen nyomon követhessék a csontok anyagcseréjét.
Hát... mindkét beutaló rizikós, az egyik a szívbajom, a másik a csontritkulásom miatt.
Mert ha nem jönnek össze, nincs kemó?
No, mindegy. Viszont sugárról ma nem hallottam. A sebemet megnézte a doktornő, eléggé meglepődött, hogy nem bírom emelni az égbe a karomat. Mondtam, hogy szerintem ez is nagy haladás, és amúgy is olyan lassú lettem, mint a csiga, de ettől függetlenül megcsinálok mindent, mert az ember rákényszerül.
A karomat nem lendítem fel, mert a bőrömön érzem, hogy szűk rám. A bőröm. Húzódik. Nehogy már kirepedjen! Így is aggaszt egy megjegyzés az orvosomtól, hogy van egy rész, ahol aggasztó, fog-e új bőr nőni. Azért aggaszt, mert egy ilyen helyre sugarat kapni... szóval ez nem a legoptimálisabb lenne.
Kérdezte, van-e kérdésem, de én hirtelen földbe gyökereztem, nem jutott eszembe semmi.
Úgyhogy átismételtük a tennivalókat.
Kedden kardiológia, utána megkeresem őt, de nem ugyanezen az ambulancián lesz. Addig meglesznek a laboreredmények is. Közben előjegyeztetem magam csontizotópiára.
Azt mondta, hogy azért kell ezeket figyelemmel kísérni, mert ez a fajta rák elsősorban a májra, tüdőre és csontra megy át.
Még majdnem küldött hasi UH-ra is, szerencse, hogy észnél voltam és szóltam, hogy mindez megvolt a műtét előtt. Na nehogy már megint ott is végig kelljen ülni 1 hónapon belül 2 órát!
Annyi a papírom, hogy én megértem, ha nem lelnek meg mindent egyből, de annak is örültem, hogy ebben a legyengült reakcióállapotban eszembe jutottak ezek a dolgok.

Mikor mára elkészültem, előre mentem a Bartók felőli kijárat felé, és ittam egy krémkapucsínót az ótómatából. Jólesett.
Utána elgyalogoltam a Tecsóig, vettem fél grillcsirkét Haramiával nekünk, majd egy kaját nekem ebédre.
Utána megvártam a buszt, már nem szakadt annyira, elég volt a kapucni. Épp ideje volt, mert a cucc és ernyő is kicsit sok lett volna.

Otthon ettem, Szilvivel beszéltünk, aztán lecseteltük az egészet Istvánnal, majd felhívtam anyámat és beszámoltam.
Később jött Dani, neki is beszámoltam. Egyúttal hozott szennyest, almot és olcsó sert, meg még az anyukámtól nekünk húsvétkor elhozott apentát. Én meg odaadtam neki a piacon vett csípős házikolbászt, mert nekem nagyon csípős.
Később néztem 3 részt a Szívek szállodájából, majd BK és netezés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése