Déjà vu vers kapcsán

Már többször tapasztaltam a furcsa érzést, mikor váratlanul szembesül az ember a saját leírt gondolataival. Elsőre le sem esik a dolog, végigolvassa, és elmondhatatlanul furán ismerősnek találja a szavakat, azok egymásutánját... Olyan... déjà vu-érzés. De mivel van az embernek vagy 6-700 verse, sőt, évtizedeken át benne volt egyrészt néha szakmailag, másrészt kedvtelésileg; többször leszedte, betördelte vagy korrektúrázta minden neves és ismert költőnk "összes"-ét, néha kezdő elsőkönyvesekét is; rendszeresen olvassa hozzá még millió amatőr, félprofi és profi kortárs költő versét; valahogy mégsem biztos elsőre benne.
Ahogy többször is átfut rajta, egyre erősebb a déjà vu. Már majd' kiveri a szemét, egyre ismerősebb, egyre jobban feltör a "tulajdonosi érzés".
Másnak piszlicsáré dolog lehet ez, nyilván nekem is az lenne, ha nem írnék vagy nem szeretném a verseket. De esküszöm, nagyon szeretném visszaadni, milyen az, amikor bőröd minden négyzetmilliméterén egyre csak terjed, erősödik a felismerés: de hisz ez az enyém!
Azért a teljes biztonság kedvéért rá is kerestem a saját verstáramban, mert a címét nem tudtam...
Naná, hogy az én versem.

Jószay Magdolna:
Mindenütt ott vagy

Minden gondolattal itt lehetsz velem,
bármikor látlak, hisz ha elmerengek,
a nélküled töltött napokat, heteket
veled varázsolja elém a képzelet.

Mindenben ott vagy - minden sóhajomban,
én akkor is látlak, ha nagyon messze vagy…
benne vagy a fákban, benne a felhőkben,
benne vagy a nyárban s a születendő őszben…

Ha szikrázik a nap, te szikrázol benne,
ha ömlik az eső, te vagy minden cseppje.
Ha felzúg a szél vagy csak friss szellő leng,
te vagy, ki arcomról elfújja a könnyet.

Te vagy, ki akkor is mosolyra fakaszt,
ha mindennapjaimban dúl a rosszindulat…
Te vagy, kitől mindig más színt kap a holnap,
Miattad élem túl a mázsás hétköznapokat.

Te vagy a jó és te vagy a nyugalom,
te vagy minden percem, és nincs rá fogalom,
mennyire hálássá s türelmessé tesz
a tény, hogy létezel s az érzés, hogy szeretsz…

S míg mindezt magamban végiggondolom,
elered az eső, az ernyőt felhúzom,
de mindez mellékes, hisz rád emlékezhetem…
Nézd! Felfedeztelek az eső cseppjeiben!

A félkövérrel kiemelt versszak tetszett meg leginkább az illetőnek.
Pontosan így voltam, amikor a Naplóban (napilap, legalább 30 évig járattam) -- még akkor járt -- felismertem egy gyerek-szülinapi versemet... mindenféle tulajdoni jelzés nélkül.
Azért pont ehhez hasonlítom ezt a mostani "pofán csapást", mert ahogy annál, ennél sem találtam nemhogy a nevemet, de még egy nyomorult monogramot sem. Nálam ez az egyetlen gond!
Ez azért enyhén szólva pofátlanság, mondjuk.
Azt azért már nagyon régen tudom, hogy bármilyen szinten is áll egy költő vagy író, ha kölcsönvesszük akárcsak pár sorát is, általában először is illik neki szólni. Sőt, illik megkérdezni, illik rákérdezni a feltételekre, illik tudomásul venni is az esetleges visszautasítást. Tapasztaltam már olyat, hogy pontos névvel, címmel elvitt bárki valahova valakinek bármilyen versét annak tudta nélkül -- balhé lett belőle. Pedig ott volt a szerző neve... ez nálam önmagában nem gond. Sőt... én ez irányban abszolút laza és megengedő vagyok. De név nélkül, szerző tudta nélkül elvinni és felhasználni: plágium. Ez van...
Jelzem, én magából a felhasználásból nem szoktam problémát csinálni. Töméntelen helyen felhasználták már rengeteg versemet. Egészségükre!
Volt, hogy megkérdezték, de az esetek legalább 80%-ában nem. Semmi gond! Számomra a megtiszteltetés, mert ez azt jelenti, hogy másoknak is tetszett, másokra is hatott, hiszen foglalkoztak vele.
De! Annyi becsület legyen már benne, hogy odabiggyeszti legalább a monogramomat, esetleg írói álnevemet (minden irodalmi oldalon, ahol előfordulok, egy és ugyanaz az álnevem, nem összetéveszthető, egyedi, hajazva az eredetire), netalán talán tán a nevemet! Az pedig már mindennek a teteje, ha valaki, mondjuk, saját neve alatt jelentet meg név nélkül írást, ami látszatra azt mutatja, hogy a megjelentető maga a szerző.
Ha nem ismerjük a szerzőt, akkor is odaírjuk, hogy "Ismeretlen szerző". Vagy valami. De ha ismerhető, akkor mi az akadály vagy mi a hátsó szándék tárgya?
Summa summárum, ma ez ütött mejjbe -- bár nem tragédia amúgy; ha ennyi lenne minden problémám, meg is érdemelném...:)))

Egyrészt, mondjuk, én imádom Csőrikét, de nem feltétlenül az én nem túl vicces versemet választottam volna mellé. Vagy ha a vers volt előbb, akkor nem feltétlenül Csőrike a hozzáillő dekoráció...
De nem kérdeztek meg.
A VRK ki tudja, kicsoda; de ha az a készítő monogramja, akkor úgy néz ki, mintha a vers is az övé lenne.
Csupán azért, mert egy kész ábrát egy kész versszakkal egybeillesztett; ő a produktum atyja/anyja.
Velem meg csak úgy eccerűen szembejött a fészbukon, mint osztogatnivaló cucc.:)
Vagy legalább idézőjelbe tehették volna! És/vagy esetleg alá vagy jobbra egy hatpontos szerzői monogram -- (JM) -- ennyi és nem több. Nagy dolog?
Még azért is hálás vagyok, komolyan, hogy megmaradt a helyesírás és a központozás!
Köszike.

Régebben (2013. januárban) csináltam négy blogbejegyzést is. Mindegyikbe tíz ilyen dekorált versképet pakoltam, melyeket valakik készítettek; összesen 40-et felraktam. Ha jól emlékszem, mindegyiken ott volt a nevem eddig még; vagy a teljes név, vagy teljes név becézett keresztnévvel, vagy a Magdileona írói álnévvel.
Ez a kettő még nem került fel: a Cseresznyevirág és a Kerestem a szívem (ez már megvolt egy másik változatban is). Tehát a csőrikéssel együtt, mely a Mindenütt ott vagy című versből idéz, összesen 43 van, illetve annyiról tudok. Amúgy meg ki tudja.:)