Dédinél

Pünkösd másnapjára várt bennünket anyukám, így jókedvvel és örömmel készültünk "haza". Bencus is nagyon várta már, nem győzött toporzékolni és sürgetni bennünket. Rendben is volt minden az út egyharmadáig, de ott történt egy baleset -- Bencus ui. lábbal lökhető műanyag motorral jött vidáman, és amikor odaértünk az egyik, bérházak közti, lépcsők melletti széles lejtős részre, akkor nekilódult a motorral. Nem lett volna gond, ha legalább egyikőnk lefut előre, és megnézi, milyen állapotban van a lejtő találkozása az úttal, de ez, sajnos, nem jutott eszünkbe, csak azt néztük, hogy oké, kihalt az út, hadd menjen a gyerek, persze azért szaporáztuk mellette. Ám ő gyorsabban leért, még a harsány kacagása fülünkben volt, mikor a lejtő végén fejreállt a motor...

A vér is meghűlt bennünk. A kb. 3 méter széles lejtő az úttal kb. fél méter széles részen nem ért össze, folyamatossági hiányban szenvedett -- a többi rendben volt. Bence pont ebbe a részbe futott bele a motorral!

Felelősségünk iránti teljes lelkifurdalásunk közepette nyugtattuk a reszkető, ordító gyereket, törölgettük orrát, száját. Azt azonnal megnéztem: feje, orra, nyelve, fogai egészben, épp "csak" a szája belső részét harapta meg alaposan, alul-felül. Ennek következtében rendesen vérzett is. Előkerült pzs, textilpelenka, nedves törlő, s a gyerek egy időre sokkot kapott. Mindazonáltal nem győztünk hálát adni, hogy "csak" ennyi történt, mert sokkal rosszabb vége is lehetett volna! Némi tanácskozás után kizártuk a mentőhívást, az a gyereknek egy újabb trauma lett volna, s ha csak gondoskodás és nyugtatás hiányzott, azt tőlünk meg a déditől megkaphatta.

A motorra viszont már nem akart ráülni, szája feldagadt, a vérzés elállt viszont. Mivel gyalog mentünk, kisebb-nagyobb szünetekkel végigsírta a félórás utat, de azt észleltük, hogy ha leköti valami a figyelmét, elcsendesül. Utána viszont megint eszébe jut, hát persze, hogy sír.

Mamucihoz érve újra nagyon kellett őt sajnálni; törölgetni, lemosni nem igazán engedett bennünket, de elcsendesedett -- elvégre nem volt még itt olyan sűrűn és a sok újdonság lekötötte. Ráadásul anyukám tisztes kajával várt bennünket, és még annak megkezdése előtt megérkezett Dani is. Bencus kedveli a nagybátyját, felnéz rá, ahogy ez már fiúgyerekeknél az idősebb fiúrokonokkal szemben lenni szokott. Tudom, Dani is így volt öcsémmel, öcsém is így volt Józsi nagybátyámmal és még folytathatnám. Daninak még útközben telefonon mondtuk, hogy nagy szükség lesz a "katonadolog" című megnyugtatásra, amit, ha ő mond és kedvesen elviccelődik vele, Bencusra sokkal nagyobb hatással lesz, mint hogy mi az anyjával tüsténkedünk körülötte.

Bence normális ebédeltetéséről szó sem lehetett, de szépen feküdt a heverőn, és csendben hallgatta, hogy mi beszélgetünk, elnézegette az ebédezést, és azon vettük észre: elaludt. Ez az alvás nagyon jót tett neki: ég és föld volt az előtti és utáni állapota közti különbség.

Volt pulykaszárnyból készített húsleves jó sok zöldséggel és igazi Mamu-féle grízgaluskával (ilyet csak Mamu tud, mi Szilvivel egyszerűen nem!), és paprikás csirkecomb nokedlivel. Sör, málnaapenta, kóla, Bencusnak külön Kubu gyümölcslé -- szükség szerint, és kávé. Amiből már nem tudtam enni: volt finom krémes süti és csokifagyi.

Bencus ébredése után, bár éhes volt, de nem mert enni, viszont jó adag csokifagyit befalt, aminek nagyon örültünk, hiszen a hűsítés a dagadt szájra a baleset után egyből is nagyon jó lett volna (persze, ha hidegvizes ruhát tettünk volna rá vagy bármivel kentük volna, a gyerek nem engedte, visított tiltakozásul stb., úgyhogy nem erőltettük). Ezután már nem sírt, jött velünk akárhova.

Sajnos, nem sokat tudtunk fotózni sem, mert természetesen, mint pünkösd lévén nagyon sokszor, most is esni kezdett, így a kertbe is csak korlátozva tudtunk lemenni, ráadásul a levegő is rendesen lehűlt, én pedig pl. nyári szerelésben indultam el, a többieken legalább hosszú cuccok voltak.

Mindenesetre a balesetet leszámolva nagyon jó kis családi délután volt, örültünk, hogy ott lehettünk. Anyukám pakolt természetesen egy rahedli kaját, sütit, kimaradt italféléket, és minden tiltakozás dacára még egy taxit is hívott nekünk, ideadva az árát...

Mint másnapra kiderült, elég lidérceseket álmodtunk Szilvivel... lám, két felnőtt mellett is seperc alatt megvan a baj. És álmunkban -- tudat alatti félelmeinkben -- még tovább álmodtuk, szörnyű a tudat, mennyivel sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna.

Bencus balesetének nyomai hál' istennek nem tartottak sokáig. Hétfőn történt, és másnap már nem panaszkodott fájdalomra, enni is elkezdett. Szerdán már pirítóst evett... és csütörtökre nyoma sem maradt se a belső harapásnak, se a duzzanatnak.

Azért hálát adok az őrangyalának...