Nőnap

Úgy indult, ahogy a legtöbbször... bár mégsem, mert én már fel voltam köszöntve 5-én Bencusék által egy bonbonnal. A munkahelyen kétesélyes a dolog, sok férfi van, nem túl sok nő, de: a) vagy egyetlen szó sem hangzik el és úgy telik el a nap, hogy még nekünk is csak a rádióból "esik le", hogy tulajdonképpen...; b) vagy esetleg a munkáltatónak eszébe jut és felköszönt valamivel (eddigi itt töltött éveim alapján ez pontban fele-fele arányban történt meg), s ha emellé még képes egy férfiember bevállalni a nők esetleges tiszteletét, valaki, aki nem restelli ezt a dolgot és őszintén, önként felköszönti azt a pár "női személyt" egy tömör fürtű jácinttal, akkor már megkaptunk mindent.

Fiam jobb elfoglaltságot talált aznapra munka után, úgyhogy nem is találkoztunk, de ami késik, nem múlik; másnap köszöntötte fel nagyanyját, keresztanyját és engem; ma is ép és egészséges a tulipán és még felbontatlan a Raffaello is...

Nem tudom, miért "ciki" ez a nap. Az eleve ítélkezők utálják, mint "20. századbeli" dolgot, holott tudomásom szerint a New York-i nők 1855. március 8-i sztrájkja emlékére vezették be; semmi köze sem a kommunizmushoz, sem a Valentin-naphoz való hasonlításhoz. A férfiak - tisztelet a kivételnek! - azzal mentegetőznek - hőzöngenek, magyarázkodnak, okoskodnak; ki hogy -, hogy ha csupán egyetlen nap tisztelet jár a nőknek, akkor megette a fene. De itt valami sántít, mert az rendben van, hogy folyamatosan illik előzékenynek, udvariasnak stb. lenni, akár az év minden napján, de az évből azt az egyetlen napot, ami a nőkről szól, szerintem talán megérdemlik hivatalosan is az okoskodók édesanyjai, testvérei, társai, kedvesei, lányai stb., akik időnként bizony sokkal többet robotolnak otthon is, az ő gondjaik jobbára a háztartás, gyerekek... A főzés kiszolgálással egybekötve esetleg az újságból fel sem néző férjnek, a gyerekkel való foglalkozás, bevásárlás, a szakadt ruha megvarrása, sőt káptalan is legyen, hogy 3-4-5 fő helyett gondolkozzon (kinek mi időszerű holnap, végiggondolni, kinek mi kell, mi dolga, mi aktuális, csekkeket befizetni, bérletet venni, szülői értekezletekre járni...).

Még "urambocsá", megérdemelhetik alkalmazottai vagy kollégái is, akik nemegyszer sokkal többet letesznek az asztalra sokkal kevesebb fizetésért, mint férfitársaik.

Miért kellene, hogy kizárják egymást a nőnap és az, hogy úgy általában tekintsék nőknek a nőket?

Sose felejtem el, hány virágcsokrétát cipeltem be a fiúgyerekkel bölcsődétől óvodáig nőnapra, majd az iskolába meg küldtem vele... igen észnél kellett lenni. Bölcsi, ovi, hány gondozó, hány óvónő, hány dada... stb., isten ments, hogy kimaradjon valaki. S én - vagy más anyuka - a gyereke fülébe súgta, hogy "vidd oda Marika néninek!", vagy ha már beszélt is a gyerek, azt is, hogy mit mondjon mellé - s a kisfiú boldogan adta oda a virágot, boldog volt a gondozó illetve óvó néni, és boldog az anyuka is, hogy mindenki örül.
Igen érdekes volt, akkoriban még azért nem volt szinte minden embernek/családnak autója - sőt, családonként ma akár több is (nekem ma sincs) -, nagy általánosságban gyalog, illetve napi több tömegközlekedéssel, felmálházva a gyerekkel, a cuccaival, a saját dolgozós cuccával, plusz x mennyiségű csokréta vagy bonbon - mindezt cipeli és köszönt - nő a nőt - leginkább az anyuka! Őt meg lehet, egész nap a kutya se köszöntötte fel...

Hát így. Ezért vagyok szomorú...