Koma és a Verselő

Még nem verseltem nyilvánosan, csak verses topikokra raktam fel mások írásait, amelyek valamilyen okból megragadtak. Ezek lehettek klasszikusak, költőóriások éppúgy, mint kortárs szerzők, profik és amatőrök.
Ha gondolatokat keres az ember, akkor egyáltalán nem a titulustól függ, hogy melyek azok, amelyek megragadják a versekre fogékony emberi lelket. Így voltam én is, és egyre nagyobb örömmel fedeztem fel akár elismert költők számomra addig kevésbé ismert verseit, írásait; akár most élő, folyamatosan verselő, elragadó-megragadó, szenzációs életművet magának mondható költőkét, írókét.
Egyik ilyen felfedezés volt számomra Komáromi János - Koma. Versei nagyon bejöttek, nap mint nap ömlesztettem fel őket a verses topikra, ahol akkoriban verseltem, majd később a sajátomra is.
Természetesen ezt kifejezésre is juttattam az oldalán, mivel engedélyt kértem tőle erre, s váltottunk néhány levelet is, később Koma ajánlatára a megjelent köteteiből is rendeltem magamnak, azóta is elégedett örömmel forgatom a kis formátumú, bőrkötéses, ízléses köteteket.
Mivel oldalán tag vagyok, ezért részletes tájékoztató leveleket is kapok rendszeresen újdonságokról, hírekről stb. Így adódott, hogy meghívást kaptam, illetve lehetőséget a Verselő antológia 2009-es irodalmi "virággyűjtemény"-ében való szereplésre. Éltem vele.
Az antológia lelkiismeretes pontossággal, folyamatos tájékoztatással és rekordgyorsasággal készült. Úgy, ahogy az Komától természetes - mert én őt is így ismerem.
A Verselő antológia volt a tavalyi évben számomra a 9. olyan könyvkiadvány, amiben megjelentek verseim. Köszönet Komának a lehetőségért...
Benne megjelentek:


Bodza virága

Májusi szellő járja a táncát,
bodza virágán tündér ül...
Nap sugarának csillan a fénye,
ráncokat hint el szemed körül.

Bodza virága illatot áraszt,
szívednek ablaka nyitva már,
tündéri dallam száll a világba,
itt van a fényes, aranyló nyár!

Bodza virága, illatod árja
Lengje sokáig e tündért körül,
Mily ragyogó öröm lenne az nékünk:
majd ha az ősz jön is - itt hegedül!


Mozaik

Mozaikképek,
csillag-emlékek sora
szemem tükrében...

Simogató szél
vigye hozzád az érzést,
hiányzol nekem...


Pitypang-öröm

Állok a parkban
péntek délutáni,
óvatos világú,
megkönnyebbült csendben.
Agyam, mint szivacs,
tán már végkimerült,
tiltakozik minden
túlterhelés ellen.

Látom a piciny
ejtőernyőcskéket
szertelibbenni a
délutáni fényben,
ahogy belefújok a
pongyolapitypang
puha gömbjébe
merengésemben.

Egyszerű öröm
szaladt végig bennem,
ahogy a pihéktől
némán búcsút vettem,
s eszembe jutottál,
míg a feketerigók
dalával magamat
hazakísértettem.