Családi nap az oviban

Ezen a héten gyermekhét volt az óvodában.
Sajnos, az idő nem nagyon kedvezett ehhez, mert pl. épp, amikor buszos kirándulásra vitték az ovisokat, aznap szinte egész nap esett az eső... Még szerencse, hogy nem csak úgy vaktában indultak erdei kirándulásra, hanem Halápra, a Két Tölgy vendéglő volt részükre kibérelve. Kétszeri kaját biztosítottak számukra, valamint nyilván sokkal több szabadban végezhető program volt tervben, mint amennyit ténylegesen tehettek, de azért a gyerekeknek még így is élmény volt a buszozás, az erdei szaladgálás, friss levegő... és eső esetén bármikor tető alá kerülhettek.

Előző nap futóversenyt és egyéb ügyességi sportversenyeket rendeztek. Aztán akadályversenyt is volt egyik nap; következő napon kézügyességi foglalkozásokon gyurmáztak, festettek, agyagoztak.
A hét lezárásaként, pénteken délután 3-tól családi nap volt, ami azt jelentette, hogy lehetőség volt versenyre benevezni komplett családoknak. Ez a verseny többállomásos ügyességi-gyorsasági futamokból állt, időre ment természetesen, szülők és gyerekek együtt. Mi nem jelentkeztünk, mert egyikünk sem szeret szerepelni (ráadásul egy vínöreg nagymama nemigen helyettesíthet egy ifjú apát), de nyilván bárki ott lehetett, hiszen kellett közönség és drukkolótábor is.

Lehetett támogatójegyet és tombolát venni, örömmel vették az esetlegesen szülők által vitt tombolatárgyakat is...
Eső nélküli, napsütéses nap volt a pénteki, hálisten, mert így délutánra nagyjából felszáradtak az óvoda udvarán itt-ott, napok óta díszlő saras pocsolyák... főleg épp azokon a helyeken, ahol egy-egy játszótéri fa játékszer körül kitaposódott kissé a föld. És egyáltalán nagy szerencse volt, hogy ma nem esett az eső, mert meg lehetett tartani ezt a vidám délutánt.

Ha már az évzáró kimaradt az életünkből, én is elmentem Szilvivel, mikor úgy 4 körül ment Bencusért. Persze nem akartunk azért mi sem egyből eljönni. Ki lehetett használni az óvoda gazdag játszóterét, nem voltunk útban a versenyző családok szempontjából.

Ugyanakkor mint nézők élveztük, milyen komoly feladatokat teljesítenek meglett apukák-anyukák a gyerekek mellett: akadálykúpokat cikcakkban kerülgetve, majd földön elhelyezett karikákba ugrándozva vissza a kiindulóponthoz, ahonnan indul a váltás... Kiskanálnyi vizekkel is loholgattak kacskaringósan, poharakba gyűjtve családonként, időre. Vagy pl. egy vízzel és benne apró műanyag golyókkal tele lavórból kiskanállal kiügyeskedett golyókkal egyensúlyozva rohangáló szülők és csemeték az attól 5 méterre lévő vödör víz között, melybe a golyókat kellett minél gyorsabban és minél többet gyűjteni... Vagy ahol egymástól egy-egy méterre lévő alacsony gátakadályokon kellett átugrálni és vissza -- és még sok hasonló összetett ügyességi feladatnak örülhettek a résztvevők. Mindez természetesen időre és teljesítményre ment, a végén eredményhirdetéssel.
Szólt közben hangszóróból Halász Judit és egyéb gyerekeknek szánt dal, szülők-óvónők cseverésztek, gyerekek visítoztak, jó hangulat, napsütés, majd volt tombola is rendesen -- a végén pedig bő másfél órás élő műsor volt, majorett- és gyerektáncbemutató, sportmutatványok, zenekari fellépés stb.

Bencus élvezte, hogy az udvari fa játékszereket most nem lepik el tömegesen a gyerekek, mindig van több is üresen, így azokat birtokba vehette. Én meg, mondanom sem kell, fotóztam mint állat.

Közben nosztalgiáztam is azon, hogy édesjóistenem, Dani is ugyanebbe az oviba járt '89-től '92-ig... és most pedig már 27,5 éves! Mintha most lett volna... hát ennyi az egész? Hol leszek én, ha majd Bence lesz ennyi? Láttam a Dani egyik óvónénijét is, Nórika nénit, aki arcra, esküszöm, ugyanúgy nézett ki, mint huszonéve.:) Mindenesetre azonnal felismertem. De mivel Daninak nagyjából összesen 2-3 óvónője volt, Nórikának meg millió óvodása és azok szülei, ezért fordítva ezt nyilván nem feltételeztem; ezért nem forszíroztam a hozzá való odamenést és a vele járó magyarázkodást, hiszen amúgy sem unatkozott egyáltalán.:)

Egyik-másik játék már a Dani idejében is megvolt, rajtuk is meglátszik az idő, bárhogy karbantartják is azokat. Az újabbakon is látszik, hogy sokkal újabbak vagy mondjuk, köztes korúak. Mindenesetre elég gazdag a repertoár játszótéri játékok szempontjából.

Mi lényegében csak egy bő másfél órát töltöttünk el az óvoda udvarán; az eredményhirdetés, tombola és műsor előtt eljöttünk. Igazából mi maradtunk volna még Szilvivel, de Bencus, sajnos, menni akart... merthogy éhen akart halni. Szilvi eléggé mérges is volt magára, hogy hogy nem jutott eszébe, hogy kaját hozzon a gyereknek, egy szendvicset, kiflit vagy kekszfélét... De abból indult ki, hogy a gyerekek itt az óvodában -- uzsonnáztak. És a többi száz gyerek is ugyanakkor és ugyanazt ette uzsonnára, mint Bencus. Mégis sokaknak eszükbe sem jutott az evés, maradtak végig! Na de hát, ugye, ha a felnőttek között is evésigény szempontjából ég és föld lehet a különbség, miért ne lehetne ugyanígy gyerekeknél is? És a gyerek nem igazán tudja még a szükségleteit féken tartani, háttérbe szorítani, vagy netán kicsit tűrni, alkalmazkodni. Ha éhes, éhes. A csecsemő is ordít, ha éhes. Bencus meg még inkább csecsemő, ha erről van szó.
Mindegy, nekünk végül is ez is, ennyi is jó volt, másabb volt, mint egyébként a napnak ez a része lenni szokott.