2012. március 10., szombat

Mikor én még gyöngyöt fűztem...


Lányom előszeretettel fűz gyöngyből karkötőket, persze a viszonylag egyszerűbb, 1-2 soros fajtából, inkább a színekkel és a gyöngyök nagyságával variál. Valamelyik nap szóba került, amire ő is emlékezett, hogy a 90-es évek közepén én is fűztem. Annyira meg voltam érte őrülve, hogy - ha munka, háztartás és két gyerek mellett adódott - minden szabadidőmet abban az időben gyöngyfűzéssel töltöttem.


Akkoriban az istennek nem lehetett kapni könyvet hozzá, egy kolléganőm egyetlen, rég megjelent példányát adtuk kézről kézre és azt másoltattuk le. Aztán gyöngyvadászás következett, amit akkor max. 1-2 helyen lehetett kapni, a maihoz képest elég kevés választékban. Fajtánként gyufásdobozokba öntögettem őket, Szilvi írta rájuk feltűnően, melyikben milyen gyöngy van. Aztán némi komplexussal bementem egy horgászboltba, ahol egy-két eladó jóember kellemesen humorizált a horgászfelszereléseket illető szakértelmemmel kapcsolatban, de lényeg, hogy damillal tértem haza.


Szinte reszkettem, hogy elkezdhessem. Emlékszem arra az időszakra, mikor pl. albérletben laktunk és nyári szabin voltam - az ovi és iskola miatt szerencsére abban az időben megtehettem, hogy 4 hetet egyben megkaphattam! -, relatíve kora reggeltől úgy 2-3-ig csak a háztartásé és gyerekeké voltam (jöttünk-mentünk minden délelőtt, nem volt nap, hogy ne szerveztem volna magunknak valamit: múzeum, botanikus kert, csónakázótó, állatkert, vidámpark - fagyizásokkal egybekötve), hazafelé vásárlás, majd gyorsan megfőztem, evés - s aztán a gyerekek elvoltak alvással, játékkal; én meg a földön ülve körberaktam magam a kellékekkel, és fűztem, amíg belefér. Közben zenét hallgattam kazettás magnóról. Szempihentetésképpen óránként kiraktam néhány pasziánszt, természetesen kártyával. A szőnyegpadlón mindent. Imádtam... úgy az egészet.


Aztán néhány napja megmutattuk Bencusnak, kiborítottam a konyhaasztalra a kis kaspó tartalmát, a gyöngyjószágokat. Ezzel elvoltunk egy darabig, majd eszembe jutott, hogy még soha nem fotóztam le őket. Igaz, az a jó kis 15 év a kaspóban, hogy csak úgy évente egyszer kerültek valami kapcsán megnézésre, nemigen tett jót némi deformitás szempontjából, meg is kellett őket kicsit mosogatni.


Most már két ok miatt nem fűzőcskézek: a szemem meglehetősen sokat romlott, és nem feltétlenül dioptria szempontjából. Ha varrnom kell néha - elsősorban fiam cuccain mosás után egy-egy lukat, szakadást -, frászom van a tűbefűzéstől. NEM látok. És ha 1-1 mosás után csak 4 darabon van varrnivaló, akkor összességében a tűbefűzés (mely többszöri, hisz nem fűzhetek végtelenített cérnát a tűbe...) a több idő, nem maga a varrás.


Másik oka: a macskák. Ha fenti varrást csinálom, azt a kis időt is alig lehet kibírni a hessegetés miatt. Mindenképpen azt hiszik, hogy az ő szórakoztatásukra van az egész. Na, ezt a - darabonként - kis 4-5 órai fűzést igénylő gyöngyállatkáim nem bírnák ki, de én sem... Vagy macska, vagy gyöngyfűzés. Illetve... látni sem árt.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyosak! Ügyes vagy, hogy ilyeneket csináltál! Nem kevés türelem kellhet hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi.:) Én szeretem a türelmes (alkotó)munkákat.:)

      Törlés
  2. nagyon jól néznek ki. És milyen sokfélét tudtál. :-)
    Én anno max 3 vagy 4 félét csináltam. Asszem nekünk van könyvünk belőle. Egyszer ha gondolod bescannelem neked. :-)

    VálaszTörlés
  3. Ó, köszönöm, azt hiszem, ha szükség lenne rá, most már kapható többfajta is.
    Akkoriban viszont úgy örültünk annak az egynek, mint majom a farkának, még nagyon kezdetén volt az egész...
    Na meg hát a másodlagos zöldhályogom sem annyira motiválja ezt a dolgot.

    VálaszTörlés