2018. február 8., csütörtök

Szülőis nap

Esett megint egész nap!
Akartam menni nagy keservesen már végre a háziorvoshoz, már kezdtem összeszedni magam, aztán kiderült, hogy ma Szilvinek szülői értekezlet lesz, ahogy 4-kor hazahozza a gyereket, már fordul is vissza. Tehát ugye, én "vigyázok" Bencusra, de különben meg gyakorlatilag ez most már semmi teendővel nem jár. Szilvi odakészít neki mindent, elvan a tévével. Csak hát maga a tudat, hogy van valaki a gyerekkel. Ez mindenkinek számít.
Mondjuk, nem időpontos volt nekem ez a dolog, csak azt mondtam, hogy nem ártana azért kiírni ezeket a dolgokat, direkt ezért van a konyhában is egy asztali naptár. Ha mondta két hete, hogy ma szülői, na biztos nem fogom folyamatosan észben tartani... És már azóta készülök az orvoshoz, mióta István is pont csütörtökön volt itt, mert nincs Bisoprololom és tápom sem.
Azért akkor már, mivel még volt idő addig, elugrottam a Sparba, mert ezt terveztem az "orvos utánra". Kicsit eláztam, mert csak kapucnit raktam fel. Nem zuhogott annyira, de ernyővel nem akartam még a szatyron kívül kínlódni. Bevásároltam pár dolgot, amiket már kigondoltam, kajafélék, gyümölcsök, egyéb konyhai dolgok.
Hazaérve Szilvi nemsokára indult is, hazajöttek, majd nemsokára indult vissza szülőire.
Ahogy Szilvi már itthon háborgott egy csomó mindenen előzőleg, meg főleg mindenki előtt egy igen kontrollálatlan, "ki, ha én nem" anyuka -- nagy vitákra voltam felkészülve. Ehhez képest nem volt semmi. Minden szülő fülét-farkát behúzta és senki meg sem szólalt! Na nyilván nem Szilvitől vártam volna, ő legfeljebb akkor szólalna meg, ha már elkezdte valaki, meg hát amúgy is mindig ő a jegyzőkönyvvezető. De az a vérmes anyuka folyamatosan uszított, hát azt gondoltam, majd jól összedől a ház.

Elif 105., BK, majd megnéztem videóról A dal 1. válogatóját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése