Kicsit másféle pörgés

Január 2-án még alig éledeztek a hivatalok, de valószínűleg én is türelmetlen voltam, mintha mulasztanék valamit, csak azért, mert közbejött a szilveszter és újév napja.
Pénteken csak annyit tudtam intézni, hogy talán megtaláltam minden szükséges iratot; valamint, hogy e-mailben bejelentettem a nyugdíj-főigazgatóságnak, miszerint név szerinti és minden adattal ellátott illetőnek szüntessék meg a nyugdíj további utalását. Továbbá telefonok, telefonok, telefonok...
Tudtam, hogy hétfőn a patológia csak 9-12-ig van, és mivel csütörtökön még érdekesen néztek rám, mit türelmetlenkedem, leghamarabb hétfőn érdeklődjek telefonon az orvosi jegyzőkönyv után, sőt az előzetes mondásra bevitt holmikra is csak legyintettek, hogy óóóóó, ráér az még (tehát hazavittem), hát hétfőn 9-kor érdeklődtem. De legyek türelemmel, még most jöttek be az új évben, még nem tudtak semminek utánanézni. Oké, félóra múlva újra telefonáltam, hiszen ez a 3 órás ügyfélszolgálati intervallum tömegközlekedéssel nem valami bizalomgerjesztő abból a szempontból, hogy mikor mondják ki az áment, amikor is elindulhatok itthonról.
Elindulhattam. Busz, 11-re ki is értem a klinikára, le tudtam rendezni a patológiai dolgokat, kapásból megszabadultam 27 ezertől, hűtés és kegyeleti előkészítés címén, megkaptam a jegyzőkönyvet és beadhattam a ruhaneműket. Kigyaloglás a villamoshoz.
Ezzel következő kör a városházára vezetett, ahol vakon járkáltam körbe-körbe, míg megkérdeztem egy hivatalos jóembert, merre menjek halotti anyakönyv ügyében. Mondta, hogy még nem sok minden üzemel, de menjek fel az 1. emeletre, akasszam ki a zsinórt magam előtt és be magam után, ui. az emeleten kizárólag a halotti anyakönyvi osztály van nyitva. Egy család volt előttem, úgyhogy némi várakozás után behívtak, leadtam a szükséges iratokat, majd kiküldtek: várjak. Türelmes voltam: ez már legalább meglesz. Ez az a dolog, ami nélkül tényleg semmit nem lehet intézni... behívtak, és megkaptam az anyakönyvet, valamint az összes iratot, kivéve a halott személyi igazolványát - azt ilyenkor beveszik.
Ezután elindultam a városban, és máskor lépten-nyomon fénymásolást látok, most biztos gyalogoltam vagy 1 km-t, mire leltem egyet: készíttettem 4 példányt az anyakönyvből, mert máris legalább két helyre kell másolat.
De lehet, hogy még a nyugdíjlemondáshoz is kell mégiscsak küldenem egyet postán...
Ezután gondoltam, hogy megyek a biztosítóhoz. Csak épp eszembe jutott, hogy nem hoztam és nincs is felírva sehol a bankszámlaszámom... mit csináljak, mit csináljak? Ha hazamegyek, ma még egyszer neki nem indulok, az biztos! Pedig jó lenne beindítani az ügyet, mert ez lesz a legidőigényesebb!
Szerencsére eszembe jutott, hogy egyvalaki tudna segíteni, aki meg tudná mondani a bankszámlaszámomat... telefon, otthon volt, meg tudta nézni, bediktálta, míg én a táskáim-szatyraim közt ültem egy forgalmas utcai padon, fülemmel a telefonon, kezemben egy félig fagyott tollal és egy papírdarabbal... Mázlim volt, sikerült! Már tényleg tele voltam egy csomó papírral, irattal, reméltem, el fogok igazodni gyorsan köztük, ha kell... Reggel még minden irat olyan szép logikus rendben volt, most meg már minden alig követhető...
Tehát busz, biztosító. Nettó 1 óra 10 percet töltöttem ott az ügyintézéssel. Sokszor átforgattunk mindenféle iratot, kötvényt, a hölgy lavírozott a számítógépen behívott cuccainkban, töltsek ki ezt, töltsek ki amazt, írjak alá egy csomó mindent, elkértek egy halotti anyakönyvit, az orvosit, személyit és egyéb iratokat pedig lemásoltak, azokat is írjam alá, hogy a másolásba beleegyeztem. Na, majd nem...
Még kérésemre meg is sürgettük az ügyet - bőséges indoklással, a megjegyzésnél; valamint az ügyintéző hölgy is külön mélt írt a főigazgatósághoz -, így bíznunk kell benne, hogy az állítólag 15 napos lefutási idő hátha lecsökken valamennyire... (milyen érdekes, hogy a kötvényben 3 napról van szó, na mindegy... biztos a megkötés óta ötszöröződött meg).
A nagy iratdzsumbujban többször is frászt kaptam, hogy nem leltem egyből valamit, sőt, a hölgy sem lelt olyan lényeges dolgot, mely végül is pedig előtte feküdt és tudtam is, hogy odaadtam... hát mindez azért, elhiheti mindenki, nem egy leányálom volt. A vége felé kezdtem szitának érezni az agyam, attól féltem, kérdez valami olyasmit, amit fel sem tudok fogni. Komolyan nagyon elfáradtam...
De aztán vége lett a procedúrának, az ügy elindult. Továbbmenni csak azután tudok, ha végre hozzájutok a kötvény tartalmához, tehát még így is jóindulattal mondhatnám, hogy 28-a óta talán már a felén túl vagyok a teendőknek...
Bementem még a szemben lévő Tecsóba megvenni A macskát, meg vettem egy fekete felsőt. Mivelhogy nekem egyáltalán nincs fekete téli felsőm, mióta macskák vannak, meg pláne...
És vettem feloldásként és jutalomként egy kisadag kínait, majd haza busszal - és délután 5 előtt már el is mondhattam, hogy ettem eznap először. (Hihetetlen, de abból a kisadag kínaiból összesen 3-szor laktam jól - írom ezt másnap este.)
Kétnaponta - így ma is - látogatom nagynéném lakását. Megnézem a postáját, locsolom a virágait, feltöltöm a párologtatókat, kiszellőztetek. Tegnap befizettem a decemberi utolsó csekkjét, ma összepakoltam a múlt hónap befizetéseit, úgy, ahogy tőle láttam, ahogy szokta, és odaraktam, ahova kell. Meg aztán megvettem a bérletemet is, amit természetesen megemeltek párszáz Ft-tal... bedobtam a házbeli segítője részére egy halotti anyakönyvi másolatot, valamint ma is beszéltem telefonon 3 házbeli ismerősével telefonon, ők hívtak... s így őáltaluk az ételhordó pasival, aki tényleg! vitte volna ma neki a kajáját! Milyen érdekes, egy szóval sem említette, hogy már megrendelhette az első heti kajáját... Ugyanis a kajakihordásban karácsonytól 2-áig szünet volt, így nekem nem jutott eszembe, hogy jövő évre már meg lehetett rendelni, nagynénémnek meg szerintem kisebb gondja is nagyobb volt, mint hogy szóljon... hisz az ünnepektől kezdve lett rosszabbul.
A kajakihordó nagyon rendes volt, mert mikor szólt, hogy visszavitte a kaját, mivel a megrendelő idős hölgy nem nyitotta ki; mondtam neki, hogy ne haragudjon már, hogy fáradnia kellett, de nem tudtam, hogy megrendelte nagynéném, különben valahogy időben visszamondtam volna... és hát megmondtam neki a tényeket, lemondtam a további kaját, és hogy természetesen rendezem, amennyiben elmondja, hogy hova menjek és mennyi a tartozásunk. Szóval minderre azt mondta, hogy nem tartozom semmivel...
Ilyen is van...

Ezek a napok még mindig félig zsibbadásban, sűrű agyrohanásban zajlanak. Azért is írom fel a tényeket, mert mindig pánikoltam az efféle ügyintézésektől, eddig fogalmam sem volt, mit kell ilyenkor csinálni. Ráadásul mások, ilyen eseteknél többnyire nincsenek egyedül, én meg igen; egyedül intézek mindent. Azt szeretném, ha később is emlékeznék rá, miket és hogyan kell sorban csinálni... meg hogy ha a nagy pörgésben és agymenésben most nem tudnék mindent tartósan megjegyezni, akkor később, ha ezt olvasom, legyen sejtelmem, mi mindent éltem át ezekben az időkben...